Kovács Viktor Egy forradalmi projekt indult el az Egyesült Királyság déli partján, amelynek célja, hogy szén-dioxidot vonjon ki a tengerből. A kezdeményezés, amely a SeaCURE nevet viseli, a brit kormány támogatásával valósul meg, részeként annak a keresésnek, amely a klímaváltozás elleni küzdelemhez szükséges technológiákat célozza meg. A klímakutatók körében széles körű egyetértés van abban, hogy a legfontosabb feladat a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, amely a globális felmelegedés fő oka. Ugyanakkor sok tudós úgy véli, hogy a megoldás részeként a már kibocsátott gázok egy részének megfogására is szükség lesz. Ezeket a projekteket, amelyeket szén-dioxid megkötésnek neveznek, általában vagy a kibocsátás forrásánál valósítják meg, vagy a levegőből vonják ki a szén-dioxidot. A SeaCURE különlegessége, hogy azt vizsgálja, vajon hatékonyabb-e a bolygót melegítő szén-dioxidot a tengerből kivonni, mivel a vízben nagyobb koncentrációban van jelen, mint a levegőben.
A projekt helyszínére érkezve a Weymouth Sealife Centre mögött kell körbejárni, ahol egy figyelmeztető táblát találunk, amely azt jelzi, hogy a morénahalak haraphatnak. Ez a figyelmeztetés nem véletlen, hiszen a projekt célja, hogy a tenger partján elhelyezett cső a köves tengerpart alatt kanyarogva eljusson a La Manche csatornába, ahonnan a tengervizet szívja fel és hozza partvidékre. A SeaCURE célja, hogy kiderítse, vajon költséghatékony módja-e a szén eltávolítása a vízből a légkörben található klímaváltozást okozó gáz, a CO2 mennyiségének csökkentésére. A projekt a tengervizet feldolgozza, hogy eltávolítsa belőle a szenet, mielőtt azt visszapumpálná a tengerbe, ahol újra képes CO2-t felszívni.
A Plymouthi Tengeri Laboratórium professzora, Tom Bell, aki a projekt egyik vezetője, bemutatja a folyamatot. Elmondja, hogy a tengervizet először savasítják, ami elősegíti a vízben oldott szén-dioxid gáz formájában való felszabadulását. „Ez itt a tengervíz eltávolító” – mondja Bell, miközben egy nagy rozsdamentes acél tartályhoz érkezünk, amely maximális érintkezést biztosít a savas tengervíz és a levegő között. A folyamat során a víz nagy felületen való szétterítése hasonlít ahhoz, mintha egy üdítőt öntenénk a földre, lehetővé téve a CO2 gyorsabb felszabadulását. Az így keletkező szén-dioxidot elszívják, majd kókuszhéjból készült szén segítségével koncentrálják, hogy később tárolhassák. Az alacsony szén-dioxid-tartalmú tengervizet ezután lúggal kezelik, hogy semlegesítsék a savasítást, majd visszapumpálják a tengerbe, ahol az újra képes CO2-t felszívni.
Bár a projekt jelenlegi szén-dioxid-kivonása minimális, évente legfeljebb 100 tonna, ez a mennyiség kevesebb, mint amennyit egy kereskedelmi repülőgép előállít, amikor átrepül az Atlanti-óceán felett. Azonban a SeaCURE mögött állók szerint a világ óceánjainak mérete miatt a projektnek jelentős potenciálja van. A brit kormánynak benyújtott javaslatukban a SeaCURE azt állította, hogy a technológia jelentősen skálázható, és évente akár 14 milliárd tonna szén-dioxid eltávolítására is képes lenne, ha a világ tengervizének 1%-át feldolgoznák. Ehhez azonban a teljes folyamatot megújuló energiával kellene működtetni, például úszó napelemekkel a tengerben.
Oliver Geden, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület tagja és szén-dioxid megkötési szakértő, azt mondja: „A szén eltávolítása szükséges. Ha el akarjuk érni a nettó nullás kibocsátást, ami elengedhetetlen a további felmelegedés megállításához.” A SeaCURE projekt 3 millió font támogatást kapott a kormánytól, és az Egyesült Királyságban 15 hasonló pilot projekt egyikeként jött létre, hogy elősegítse a szén-dioxid megkötésére és tárolására vonatkozó technológiák fejlesztését. Az energiaminiszter, Kerry McCarthy hangsúlyozza, hogy „a légkörből eltávolított üvegházhatású gázok segítenek elérni a nettó nullát”, és hogy az ilyen innovatív projektek kulcsszerepet játszanak a zöld technológiák létrehozásában.
A projekt környezeti hatásait is alaposan megvizsgálják. Guy Hooper, az Exeteri Egyetem PhD-hallgatója, aki a tengeri élőlényekre gyakorolt hatásokat kutatja, úgy véli, hogy a korai jelek arra utalnak, hogy a nagymértékben megnövelt alacsony szén-dioxid-tartalmú víz hatással lehet a környezetre. „Fontos, hogy ezeket a kérdéseket korán a diskurzus részévé tegyük” – mondja Hooper, aki azt is hangsúlyozza, hogy a projekt környezeti hatásait alaposan meg kell vizsgálni a megvalósítás előtt.
