Kovács Viktor Vietnamban, egy forró nyári délutánon, Tung Linh, a húszas évei elején járó egyetemi hallgató kijelentette, hogy „alapvetően semmit sem tud” az országát évtizedeken át sújtó véres háborúról, amely a kommunista Észak és az Egyesült Államok által támogatott Dél között zajlott. Linh nagyszülei is részt vettek a háborúban, amiért ma már nyugodtan nézhet az égre, és láthat egy repülőgépet, nem félve tőle, ahogyan azt ők tették. Az arcán a vietnami zászló kis sárga csillagja ragyogott piros téglalapban, miközben Hanoiban, ahol élt, az 1975-ös háború befejezésének 50. évfordulóját készültek ünnepelni, amikor a kommunisták győzelmet arattak.
Napjaink Vietnámja drámaian eltér az amerikai csapatok által elhagyott országtól – ma dinamikusan fejlődő, vállalkozó kedvű és gazdagodó nemzet. A kommunista vezetés, amely autoriter rendszerben működik, magáévá tette a kapitalizmus eszméjét, és Kína nyomdokain kíván haladni. Az ország jelentős erőforrásokat fektetett abba, hogy megbízható gyártási központtá váljon, sőt Kína alternatívájává. Ez azonban kockázatos ambíció a Trump-adminisztráció kereskedelmi háborúja közepette, amely részben azért fenyegetett 46%-os vámkivetéssel Vietnámra, mert az súlyosan veszélyeztetheti az ország gazdasági jövőjét.
Vietnám története során sokáig volt francia gyarmat, kínai vazallus, és két évtizeden át az Egyesült Államok véres harcának színhelye, amelynek célja a kommunizmus terjedésének megakadályozása volt Délkelet-Ázsiában. Az ország földrajzi elhelyezkedése miatt azonban nem tudja elkerülni a geopolitikai feszültségeket. Kína hatalmas területének tövében helyezkedik el, és most ismét a frontvonalban találja magát egy új amerikai harcban, amelynek célja Peking gazdasági szuperhatalommá válásának megakadályozása.
A fiatalok, mint Linh, rendkívül ambiciózusak. Az átlagéletkor 33 év, ami lényegesen fiatalabb, mint Thaiföldön vagy Kínában (40 év), és sokkal fiatalabb, mint Japánban (50 év). Linh angol nyelven tanulja a közgazdaságtant és a marketinget, és elmondta, hogy szeretne olyan munkát végezni, ami sikeresebbé teszi Vietnámot. „Igen, a saját sikerem is fontos számomra” – tette hozzá mosolyogva. A város, ahol él, Ho Si Minh-város, egy virágzó metropolisz, amely 10 millió ember otthona. Itt megtalálhatóak a zsúfolt forgalom, üvegfelületű felhőkarcolók, ötcsillagos szállodák, éttermek és a híres masszázsszalonok, amelyek más ázsiai nagyvárosokkal, például Bangkokkal, Manilával és Jakartával vetekednek.
A város 1975-ben, amikor a kommunisták elfoglalták, a Dél vietnámi főváros volt, és a győztesek nevezték át Ho Si Minh-városra, a kommunista Észak Vietnam forradalmi atyjáról. De a helyiek számára a város még mindig Saigon. Amikor 50 évvel ezelőtt ez a város elesett, Dél-Vietnam megszűnt létezni, amikor az észak-vietnámi tankok áttörtek a köztársasági palota magas vaskapuin, és a vörös zászlót sárga csillaggal emelték a hivatalos épület fölé. Az amerikai szövetséges, a déli rezsim legyőzetett, és elnöke a korábbi napon elmenekült. Két évtizedes, keserű konfliktus után a győzelem hatalmas árat követelt, hárommillió halottal és sokmillió sebesülttel. 1968 és 1975 között több bombát dobáltak le erre a keskeny földcsíkra, mint a második világháború összes hadszínterén.
Bár a vietnámiak ünneplik a „újraegyesülés” évfordulóját, sokan nem szeretnek a háborúról beszélni. Linh és barátai örömmel kiáltottak, amikor egy katonákkal teli teherautó elhaladt mellettük. A fiatal katonák viszonozták a kedveskedést, miközben a parádéra készültek. Linh elmondta: „Izgatott vagyok, mert ez az a nap, amikor újra egyesültünk, amikor ismét egy ország lettünk”. A kísérőjük, aki a BBC stábját is kísérte, megpróbálta megállítani őt, amikor arról kérdeztük, mit gondolnak a fiatalok az amerikaiakról. Linh így válaszolt: „Nem vagyunk dühösek. Nem gyűlölünk senkit. Ez a múlt. Most kereskedni szeretnénk az Egyesült Államokkal. Tudja, mit jelent a globalizáció? Szeretnénk tanulni az amerikaiaktól.”
Vietnám új vezetése is hasonló ambíciókat dédelget. A közelmúltban a kommunista párt új vezetője, To Lam, egy bürokráciacsökkentő programot indított, amely akár Elon Musk figyelmét is felkeltheti. Az ország 63 tartományát és települését 34-re csökkentik, és a kormányzati minisztériumok száma 30-ról 17-re csökken. Az előrejelzések szerint idén 100 000 kormánytisztviselőt bocsátanak el. Az ambíció óriási, hiszen eddig egyetlen délkelet-ázsiai ország, Szingapúr tudott elkerülni a „középkategóriás csapdát”, ahol a gazdasági növekedés lelassul, mielőtt az országok gazdaggá válnának. Vietnám, amelynek gazdasága 5%-os ütemben növekszik, a második szeretne lenni.
Az ország megnyitotta kapuit a befektetések előtt, és visszavárja azokat is, akiket korábban elűzött. 1975 után körülbelül kétmillió déli vietnámi menekült el az országból, köztük sok kínai etnikumú. Sokan kis csónakokra szálltak, és nekivágtak a Dél-kínai-tengernek, és „csónakos népként” váltak ismertté. Ma a leszármazottaik közel hatmilliós diaszpórát alkotnak, amely az Egyesült Államoktól Kanadán át Franciaországig, Németországig, Japánig és Tajvanig terjed. A vietnámi kormány azonban nagyon támogató a befektetők irányában, és a kínai elektronikai ipar Vietnam felé mozdul el.
A Vietnám és Kína közötti kapcsolatok bonyolultak. Az utóbbi években az ország próbálta egyensúlyozni Washington és Peking között, miközben igyekszik megőrizni saját érdekeit. Az amerikai és kínai kereskedelmi háború közepette Vietnám ismét választás elé került: Amerika vagy Kína. De ez nem egy olyan választás, amit meg tud, vagy akar hozni, mert mindkettőre szüksége van. Nemrégiben vörös szőnyeget terítettek Xi Jinping kínai vezető elé Hanoi fővárosában, baráti szavakat váltva. A múlt árnyai azonban
