Kovács Viktor A vietnami forró délutánon Tung Linh, egy 20 éves egyetemista, kijelentette, hogy „gyakorlatilag semmit sem tud” az országát sújtó véres, évtizedeken át tartó háborúról, amely a kommunista Észak és az Egyesült Államok által támogatott Dél között zajlott. A fiatal lány büszkén viselte az arca jobb oldalán a vietnami zászló kis sárga csillagát egy piros téglalapban. Linh elmondta, hogy nagyszülei is harcoltak a háborúban, és ennek köszönhetően ma már úgy nézhetnek fel az égre, hogy nem félnek a repülőgépektől, ahogyan annak idején ők tettek. Éppen akkor készültek a városban, Ho Chi Minh-városban, a háború befejezésének 50. évfordulójának megünneplésére, amikor a kommunisták győzedelmeskedtek.
Vietnam a háború befejeződése óta drámai átalakuláson ment keresztül. Az ország, amelyet az Egyesült Államok katonái vereséggel hagytak el, most dinamikusan fejlődő és gyarapodó nemzet. A kommunista vezetés, amely eddig szigorúan őrizte ideológiáját, most magáévá tette a kapitalizmus elemeit, és arra törekszik, hogy Kína nyomdokain haladjon, egy megbízható gyártási központtá váljon, sőt alternatívát nyújtson Kínának. Azonban ez a törekvés kockázatos, különösen Donald Trump kereskedelmi háborújának idején, amely miatt az Egyesült Államok 46%-os vámokkal fenyegeti Vietnamot. Ez a lépés jelentős mértékben árthat az ország gazdasági potenciáljának.
Vietnam történelmileg gazdag és összetett háttérrel rendelkezik; a francia gyarmati időszak, a kínai vazallus állapot és az Egyesült Államok vérgőzös harca mind hozzájárultak ahhoz, hogy az ország a világpolitika színpadának középpontjába kerüljön. Geográfiai elhelyezkedése miatt Vietnam újra a frontvonalba került az Egyesült Államok és Kína közötti gazdasági harcban. A fiatal ország, amelynek medián életkora mindössze 33 év, szeretne gyorsan fejlődni, és Linh is azzal a céllal tanul, hogy hozzájáruljon hazája sikeréhez, miközben saját boldogulására is gondol.
Ho Chi Minh-város, amely most már 10 milliós metropolisz, hasonló vonásokat mutat más ázsiai nagyvárosokkal, például Bangkokkal és Jakartával. Az 1975-ös háborús győzelem óta eltelt időben a város sokat változott, és a szocialista ideológia nyomai alig észlelhetők. A várost, amely egykor Dél-Vietnam fővárosa volt, a győztesek Ho Chi Minh városának nevezték el, de a helyiek még mindig Saigonnak hívják. 50 évvel ezelőtt, amikor a város elesett, Dél-Vietnam megszűnt létezni, és az észak-vietnami tankok betörtek a elnöki rezidenciára.
A háború hatalmas emberáldozatokat követelt, körülbelül hárommillió ember halt meg, és milliók szenvedtek sérüléseket. De a vietnami fiatalok, mint Linh, inkább a jövő felé néznek, mintsem a múltra. Miközben az ünnepségek előtt a katonák elhaladtak mellettük, Linh és barátai izgalommal nézték őket. „Izgatott vagyok, mert ez a nap, amikor újra egyesültünk, amikor újra egy ország lettünk” – mondta Linh.
A fiatalok, mint Linh és egy 18 éves lány, Minh, aki jogásznak készül, elmondták, hogy nem érzik haragjukat az amerikaiakkal szemben. „Nem vagyunk mérgesek. Nem gyűlölünk senkit. Ez a múlt. Most kereskedni akarunk Amerikával” – tette hozzá Minh. Vietnam új vezetése is a kereskedelem irányába tesz lépéseket, például a bürokrácia csökkentésével. A cél, hogy az ország a közepes jövedelmű csapdát elkerülve a gazdag országok közé kerüljön.
A vietnami kormány az utóbbi években széleskörű befektetéseket vonzott, és üdvözli azokat, akiket egykor elüldöztek. A 1975-ös győzelem után körülbelül kétmillió dél-vietnami menekült el az országból, akik közül sokan kínai etnikumúak voltak. Ma a diaszpóra közel hatmillió embert számlál, akik az Egyesült Államoktól Franciaországon át Japánig és Tajvanig terjednek. A vietnami kormány a befektetők számára vonzó környezetet teremtett, és a jövőre vonatkozó terveik ambiciózusak.
Vietnam tehát újra választás elé került: Amerika vagy Kína. Az ország vezetése tudja, hogy mindkettőre szüksége van, ezért diplomáciai kapcsolatokat ápol mindkét nagyhatalommal. Az együttműködés és a kereskedelem a jövő kulcsa lehet, miközben a vietnami nép a békére és a fejlődésre összpontosít. A múlt fájdalmát el kell felejteni, mert a jövő lehetőségei sokkal fontosabbak.
