Phoo Magazin | kompozíció
Phoo Magazine - Budapest based visual storytelling magazine - Kortárs Fotográfiai Magazin
Phoo Magazin, Phoo, Phootographers, Kortárs Fotográfiai Magazin, Visual Storytelling, Professional photography, magazine, phoo.hu, hungarian, budapest, kálló péter, visual, vizuális, fotóesszé, sorozat, igényes tartalom, fotózás, hasselblad, leica, nikon, szabadidő, tartalom szolgáltatás, fekete-fehér, színes, kodak, fotóriport, like, facebook, twitter, ingyenes, okos, képírás, képíró, magyar, fényképezés, VII magazin, new york times, lens culture, visual culture, vizuális kultúra, vizuális kommunikáció, BKF, MOME, muosz, kiemelkedő, minőség,
127
archive,tag,tag-kompozicio,tag-127,ajax_fade,page_not_loaded,,select-theme-ver-1.6,wpb-js-composer js-comp-ver-4.3.4,vc_non_responsive
nagy_zopan_ramiras_art_camp

A valóságok szemeim mögött

 

Nagy Zopán (1973) költő, fotós, képzőművész: széleskörű tájékozottsággal és kifinomult ízléssel bíró nagyformátumú szellemi ember. Az irodalmi szcénában állandó jelzője: “az utolsó avantgárd költő”.

kerepesi_temeto_2010_nagy_zopan-1

kozos_onportre_nagy_zopan_2006

“A tradíció nem halott tárgy, hanem olyan eleven anyag, ami nélkül újat alkotni nem lehet.”(Esterházy)

Feltételezhetően e jelző azt jelenti, hogy indulatosan áradó rímtelen szabadversei leginkább  az 1910-20-as évek klasszikus avantgárdját idézik: Kassák, Barta, Palasovszky modorát. Igen ám, de az a mindent elsöprő agresszió amivel ők felrobbantották a szimbolikus-metaforikus versbeszédet, hogy létrehozzák saját sistergő, lázálomszerű stílusukat, csak felületesen hasonlít Zopán fölöttébb bonyolult poétikájára. Belőle hiányzik ugyanis a bármit felszámolni akaró radikalizmus. Éppenséggel a Mindent igyekszik egyben látni és kifejezni. Ilyenformán csak ugyanannyi köze van, lényegét tekintve, az avantgárdhoz, mint a kései Rimbaud látomásaihoz, vagy, teszem azt, Tandori végtelenített közérdekű-magánbeszédfolyamához. És akkor még nem szóltam a filozófiák ihletéről, például haikuinak, nyelvileg nagyon is koncentrált, keleti bölcseletéről:

 

nagy_zopan_kapolcs_2008_pajtas_geppel-1

nagy_zopan_fenybonctan

 

“A valóságok / titokzatos foltok / szemeim mögött.”

 

maszk_duplex_nagy_zopan

praga_philip_glass_duplex_2009_nagy_zopan

 

nagy_zopan_duplex_onportre_pajtas_geppel_babele_2012
nagy_zopan_becs_latens_2010-1

“Nincs elmúlás: / Holt macskában gepárd fut, / Bennem pedig más.” (Nagy Zopán)

 

nagy_zopan_carmen_2010

Tehát számomra inkább azon ritka alkotók közé tartozik, akik több művészeti ágban hozzák létre egységes életművüket. Vető János – aki szintén ennek az alkotói attitűdnek zseniális képviselője – fogalmazott úgy, hogy “több tantárgyas művész”. (Ne tévedjünk – ennek semmi köze az intermediális kortárs-művészethez, ahol különböző művészeti ágak összekeverésétől lesz valaki trendi… A divat ugyanis a magasművészetben az esztétikai érték ellenében működik.) A biztonság kedvéért megkérdeztem ő hogyan látja saját magát. Email-fordultával jött a válasz:

“Nem tudom, hogy ki(k) vagyok, de látomásos életem folyamatos…
Már gyermekkortól: tudom, nem vagyok “egyedül”…(Ez többféleképpen értelmezhető mondat, ugyebár…)
A  sok-rétegű, sokk-os, változatos, démonikus, gyönyörű…víziókat próbálom (valahogyan/több eszközzel) feldolgozni, kivetíteni…
Hogy a többi (ismeretlen, sejthető, visszatérő, zaklató, lappangó…) látomásnak is legyen elegendő élet-tere…” (Nagy Zopán)

 

Innen nézve leginkább William Blake-ra (1757-1827) emlékeztet engem, aki költő, festő és próféta volt, s misztikus látomásaiban a valóság extra dimenzióiról tudósító médium. A romantika korstílusában  erős szimbolizmus, expresszió és szürrealizmus jellemezte démonikus egyéni stílusát:

“Minden éj, s napon pedig / Lesz ki búra születik / Minden nappal s éjszakán / Lesz kit sorsa kéjre szán / Lesz kit sorsa kéjre szán / S lesz kit örök éjre szán.”(W. Blake)

maszk_2004_nagy_zopan-1
Zopán, mint “több tantárgyas médium” fotóművészeti aktivitásának egy fontos aspektusa: a Pajtás-gép iránti rajongása. A Pajtás igazi hungarikum: a Gamma Művek gyártotta 1955 és 1962 között. Egyszerűnél még sokkal egyszerűbb szerkezet: rollfilm, 6X6 cm, 1/30 exponáló idő, három blende: f/8, f/11, f/16, rögzített objektív – azaz nincs élességállítás – és ennyi. Egy gyengén felturbózott camera obscura az egész: a kép közepe éles – jó esetben – , a szélek felé torzul és életlenedik, a negatív széle továbbításkor fényt kap. E fehér suhanásoktól olyan, mintha a menyországban  fotóznánk – színtiszta varázslat az egész – annyira rossz, hogy az már jó. A biztonság kedvéért megkérdeztem tőle, neki mi ebben a jó?

“A Pajtáshoz való vonzódásomról főként a képalkotási módot említeném. Azon túl, hogy először a patinás bőrtokban rejlő “antiszerkezet” , és mechanika nélküli egyszerűség fogott meg (pl.a régi bőröndöket is gyűjtöttem: a bőröndben lévő bőrönd bőröndjének bőröndjében lakó titok és sötétség, és az ismeretlen időket hordozó “időtlenség” belső terei mindig is vonzottak): leginkább a “ködös”, meghatározhatatlan (kép)világok feltárulásait kedveltem meg, azokat a sok éven át visszatérő jelenéseket, amelyek fél-álmaimban, éber képzetemben is folyamatosan kísérnek, rétegesen és szimultán vannak jelen mindennapjaimban. Tehát egyféle hasonlóságot érzek e műtárggyal, rokonságot: esetlegességeivel, hibáival, hihetetlennek tűnő fény- és maszat-rajzaival, döglött foltjaival, fátylas-misztikus káprázat-részleteivel…” (Nagy Zopán)

 

Zopán pajtás tehát – mint a paradoxonok embere – csavart még egyet a dolgon: a menyországban a poklot igyekszik megfotózni: saját kísérteties vízióit. Erős atmoszférájú múltfotói mindig sötét, humortalan megrendezett képek. Erős szimbolizmus jellemzi – de hogy mit akarhat szimbolizálni azt sűrű homályba borítja. Egyfolytában forszírozza a hibákat és provokálja a véletlent. Intenzív bölcseleti és képzeleti-figyelem motiválja – akárcsak verseit – ,s állandóan reflektálja is önmagát a művekben. Misztikus érintettsége  indulati-bölcseleti paradoxonokban létezik.

nagy_zopan_ramiras_art_camp
“A véletlen-szerű gondviselés / (élettel teli pusztulás-folyam) / a gondviselés-szerű véletlen (?)” (Nagy Zopán)

 

A Pajtás-gép amúgy úttörőknek készült eredendően, gondolom hogy legyen mivel megörökíteni az iskolák Április 4-i ünnepségeit, meg a Május 1-i felvonulást (miközben a börtönökben még szorgalmasan akasztották a forradalmárokat). Ehhez képest nemhogy egy úttörő – mondjuk: én -, de senkinek a kezében soha nem láttam Pajtást. Szerintem Zopán nemcsak régészeti felfedezője, de úgyszólván egyetlen használója is e modellnek. Képeiben még ez a baljós politikatörténeti réteg is játszik – akaratlanul is -, megteremtve a misztikus-álretro stílusát, bármit jelentsen is ez…

“Az erős nézéstől lesz a Valami.” (Esterházy) “(W. Blake)

Miltényi Tibor

0
dsc09319_dxo_1

A döntő pillanat előtti felismerés – Mirko Saviane

 

Egy multinacionális vállalat biztosítási részlegén dolgozik, szabadidejében festményszerű street fotókat készít a Velence környéki falvakban Mirko Saviane.


Olaszországban születtél, 1971-ben, a keresztneved azonban szláv gyökerekre enged következtetni.

Pedig a szüleim is olaszok. Tetszett nekik a Mirko név, akkoriban divatos volt az olaszosított „Mirco” változat, de ők mégis a „k” betű mellett döntöttek.
Én Toszkánában születtem, majd nem sokkal később a velencei régióba költöztünk.

Mivel töltötted a gyermekkorodat, mi érdekelt leginkább?
Már fiatalon nagyon érdekelt a művészet, főleg a zene. Kaptam egy elektromos gitárt, majd a számítógép segítségével saját dalokat írtam. Még CD-t is készítettem, főleg funky/fusion muzsikával. Egész életemben autodidakta voltam mindenben. Ha megszerettem valamit, megtanultam. Először gitározni, majd festeni, végül fotózni. Soha nem foglalkoztam a határaimmal, csak mentem előre.

A szüleid is támogatták a kreatív önkifejezésedet?
Édesapám a hadseregben, a légierőnél szolgált, édesanyám háziasszony volt. Tőlük tanultam meg, hogy bíznom kell magamban, nem szabad félnem semmitől. Mindig támogatták a szenvedélyeimet, habár, őszintén szólva, az eredményeimtől nem voltak elájulva: a festményeimet csak a saját szobámban akaszthattam fel.

 

runnboy
img_6581_dxo
img_5241_dxo_1-2

Később sem végeztél el semmilyen művészeti iskolát?
Soha semmilyen festészeti vagy fényképészeti képzésen nem vettem részt. Statisztikából és közgazdaságtanból diplomáztam az egyetemen… Ugyanakkor a  művészetek mindig érdekeltek: igyekeztem rájönni, miért tetszik egy bizonyos festő vagy fotós munkája. A következő lépésben megpróbáltam hasonló alkotásokat létrehozni úgy, hogy megjelenjen bennük a saját hangom is. Rétegről rétegre alakult ki a stílusom. Minél tovább fejlesztettem a saját formanyelvemet, annál könnyebben öntöttem formába az érzéseimet.

Mikor találtál rá a fényképezésre?
Ha jól emlékszem, 27 évesen kezdtem el festeni, és nem sokkal a 30. születésnapom után vettem meg első digitális gépemet (egy ma már furcsának ható Sony DSC f707-t), a barátom unszolására. Akkor azonban még nagyon más képeket készítettem…

Ki vagy mi volt rád a legnagyobb hatással a kezdetekben?
A festészet óriási hatással volt a fotóimra, imádtam a holland Piet Mondrian geometrikus formáit és élénk színeit, valamint Edward Hopper amerikai realista festő képeit.
Raymond Carver írótól megtanultam, hogy a belső lényeghez a külső hám lefejtésén keresztül vezet az út.
Ami a fotózást illeti, sokan hatottak rám. A színek terén Harry Gruyaert, Alex Webb, Fred Herzog, Saul Leiter és Constantine Manos képeiből tanultam a legtöbbet, a fekete-fehér fotózásban Ray Metzker és Gabriele Croppi a példaképem, a kompozíció mestere pedig számomra Henri Cartier-Bresson.
Ami a zenét illeti, van egy Beastie Boys-albumom, amit mostanában rongyosra hallgattam…

A fotózásból élsz?
Egy-két esküvőt és néhány eladott képet leszámítva semmit nem keresek a fényképezéssel. Van rendes munkám, egy multi biztosítási részlegén dolgozom.

img_4296_dxo_1

Érdekes, hogy míg életed egyik, jelentős része a kreatív önkifejezésről és a művészetekről szól, a másik a számok racionális világában zajlik. Első hallásra úgy tűnik, elég nagy lehet a szakadék a két világ között.

Én nem így látom. Ahogy a munkámban, úgy a fotózásban is problémákat oldok meg. Mindkét dimenzióban ugyanúgy állok a dolgokhoz. Persze a fotózásban semmi nem szab gátat a kreativitásomnak, míg a munkahelyemen általában meg van kötve a kezem, szabályoknak kell megfelelnem. Mégis mindkettő nagyon fontos része az életemnek. Arra soha nem gondoltam, hogy csak a fotózásból éljek, bár azt is biztosan élvezném.

Tanultál valamit a munkádból, amit a fényképezésnél is felhasználtál? Esetleg fordítva?

Egyedül a hozzáállásom számít, ami mindkét esetben ugyanolyan.

 

Mikor van időd fotózni?

Szombaton általában van pár szabad órám, ekkor a Treviso projektemen dolgozom. A Burano és a Velence projektekhez ki kell vennem egy szabadnapot, vagy ünnepnapokon kell szerencsét próbálnom. Burano csodás kisváros, de sajnos idén még csak ötször voltam ott.

 

Családod van?

Házas ember vagyok, és van egy hároméves kislányom. Amióta ő megszületett, sokkal kevesebb időm van fotózni, de persze ez nem baj, valamit valamiért. Nem könnyű megtalálnom az egyensúlyt a munka, a család és a szenvedélyem között, de nagyon igyekszem felelősen beosztani az időmet, és megfelelő hangsúlyt helyezni életem minden részére.

Térjünk át a képeidre. Említetted Mondriant, és valóban tisztán látszik, hogy a geometrikus formákkal és színekkel nagyon szeretsz játszani…

Az egyszerű képeket szeretem, amelyek nem terelik el a néző szemét ezerféle irányba. Ezért használok olyan letisztult kompozíciót, amely határozottan vezeti a szemet, és többnyire egyetlen főszereplőt helyezek a képre. Fontos, hogy ne csak számomra legyen érdekes a kép, és egyből kiderüljön, miért készítettem el. Ezzel a filozófiával dolgozom, a színekkel, a tónusokkal, a formákkal és a fénnyel való játszadozás csak ezután jön.
Érdekes látni, hogy különböző fotográfusoknál hogyan ismétlődnek különböző minták, formanyelvek és megoldások. Nem csak a kompozíció vagy az elkapott pillanat számít. Ha ezeket a dolgokat átlátod, könnyebben felismered a képet az utcán, sőt, előre meg tudod jósolni, hogy mikor és hol történik, születik meg a pillanat.

dsc09395_dxo_1

Mi motivál?
A fotográfia a szenvedélyemmé, már-már függőséggé vált. Imádom azt a „megelőző másodpercet”, amikor érzem, hogy minden tökéletesen össze fog érni a képen, és lám: az elképzelés valósággá válik. Tiszta adrenalin. Ez az élmény motivál engem, ez ad izgalmat minden alkalommal. Bátran kijelenthetem, hogy a döntő pillanat előtti felismerést élvezem a legjobban az egészben.

Említetted, hogy rétegről rétegre alakítottad ki a formanyelvedet. Rátaláltál már a valódi belső hangodra? Hogyan változott a stílusod az elmúlt években?
A stílusom folyamatosan változik, minden évben más érdekel és inspirál. Öt évvel ezelőtt még azt sem tudtam, mit jelent a „street fotózás”.

dsc08882_c2

A képeid többsége a velencei régióban készült. Szeretnél máshol is fotózni, vagy ebből hoznád ki a lehető legtöbbet?
Szerencsés vagyok, gyönyörű városok közelében lakom. Velence igazi turistaparadicsom, Burano a világ 10 legszínesebb városának egyike. Treviso szerintem igazságtalanul kis helyet foglal el a köztudatban, de én igyekszem bemutatni a hely varázsát. Még mindig sok felfedeznivaló akad, Velence önmagában rengeteg meglepetést tartogat. Ettől függetlenül szívesen elutaznék Marokkóba, Mexikóba és Kubába is.

Egyedül dolgozol?
Nem nagyon követem az olasz eseményeket, de azért azt tudom, hogy rengeteg tehetséges fotósunk van. Klubokhoz sem csatlakoztam, szeretek magányosan dolgozni, alkotni. Jobb egyedül. Sok időt töltök egy helyen, még akkor sem hagyok el egy izgalmas részt, ha már érzem, elkészült a legjobb képem. Ha tetszik a hely, maradok, és lövöldözök.

dsc08150

dsc02770_dxo_1_dxo-4ok
Felismernek már Burano vagy Treviso utcáin?
Mindenhol sok a fényképező, kíváncsi turista, én a kis kamerámmal könnyen észrevétlen maradok. Véleményem szerint máshogy nem is lehet igazán autentikus képeket készíteni a mindennapokról. Buranóban azért néha szóba elegyedek a helyiekkel. Ez kicsi sziget, itt könnyebb kapcsolatot teremteni. Nem is ők ismernek fel engem, hanem én ismerem fel őket.

Ha mindent újrakezdhetnél, másképp csinálnád-e?
Lehetetlen kérdésekkel nem szoktam foglalkozni, van belőlük elég az életemben. Olyan vagyok, amilyen. Ha valamit elrontottam, tanultam belőle, a kudarcélményeknek is köszönhetem, hogy ilyen emberré váltam. Semmit nem változtatnék, ha újra kéne kezdenem.

 

Mik a terveid az elkövetkezendő évekre? Vannak merész álmaid?

Őszintén szólva soha nem gondolok a jövőre, a jelenben élek. Persze szívesen kiadnék néhány könyvet. Ha már merész álmokat említettél: jó lenne ikonikus képek helyszínére elutazni, és ott elkészíteni a saját verzióimat. Ha ebből a sorozatból a Steidl kiadna egy könyvet, csodálatos érzés lenne. (De ez tényleg csak egy vad álom).

Van, amitől félsz?
Attól félek, hogy a kulcspillanatban nem tudok jól fókuszálni.

dsc00039

Van kedvenc képed?
Van bizony, de az sajnos nem publikus. Jelen voltam a kislányom születésénél, és készítettem is egy csomó képet. Mondjuk közel sem annyit, amennyit szerettem volna. Ebben a sorozatban van egy kép, amelyen legelőször pillant rám a kislányom, pár perccel a világra jövetele után. Soha nem fogom elfelejteni ezt a pillanatot, ekkor döbbentem rá arra, hogy apa lettem.

Kocsány Kornél 

 

0
20070314telekbala

Figyelmes létezés – Telek Balázsra emlékezünk

10106185_c95f0577a38c28842de9e521b3df0a34_wm

“A kisebbik lányom minden naplementekor sírva fakadt: Meghal a nap, hüppögte. Ne sírj, holnap majd újra él. Rám nézett, nem megvetően, inkább lekicsinylően. Milyen buta is vagy te, szegénykém, mondta szomorúan. Ma van ma, és csak ma van ma.”(Esterházy)

 

Telek Balázs (1974-2015), hogy csak nyilvános aktivitásait említsem: tehetséges fotóművész, képzőművész, zenész, galériavezető és tanár volt. Továbbá egy ragyogó egyéniség: tisztességes, sőt kifejezetten jó ember, sugárzó aurával, intelligenciával, szeretettel. Figyelmes létezés volt az övé, ami a nagy emberek jellemzője: szenvedélyesen érdekelte a hivatása és a másik ember véleménye, érvei. Nem vitatkozott, hanem figyelt, segített és alkotott.

A fotóművészetben a lyukkamerák és az anamorfózisok archaikus technikáit és látásmódját gondolta újra a jelen felől. Camera Obscurával készített képein technikai precizitása minél kifinomultabb, annál álomszerűbb, festőibb és elvontabb a végeredmény. Minden úgy éles-életlen, ahogy a szem valójában lát, ami messze van, az is a közelünkbe jön a képen, és mintha minden ugyanabból a meghatározhatatlan egynemű anyagból lenne gyúrva. Sehol egy egyenes, minden hisztérikusan egymásba csavarodik, mintha a Bólyai-féle homorú-domború terekbe estünk volna bele.

1260196686_anam_01_14
Ezt vitte egy lépéssel tovább anamorfózisaiban is. Itt elmozdul a megszokott nézőpont, mivel a látványt különböző extrém leképezési módokon rögzíti. Az így létrejött torz képnek azután létezik egy helyes térbeli pontja, ahonnan visszaalakul valóságos önmagává. Ez a “valóságos önmaga” voltaképp csak egy nyelvi-fogalmi előítélet persze – s épp erre világít rá az anamorfózis. A valóság illuzionisztikus képe pusztán egy kényelmes fikció, pontosabban a kanonizált változat a látás  sok lehetséges aspektusa közt. Ezt fogalmazta meg Gerhes Gábor egyszer úgy – roppant szellemesen – , hogy Balázs igazából térfényképész, aki a sík képeit forgatja vissza anamorfikusan ismét térré, vagy annak élményévé. Képei tehát így inkább tárgyak, mint képek.
A képlátás anamorfikus problematizálása a befogadó szellemi aktivitására és újraalkotói kreativitására épít. A kép itt nemcsak esztétikai fenomén, de a megismerés folyamatának modellezése s az esztétikai öntudat próbatétele is egyúttal. A történeti manierizmusban programszerűen voltak jelen a látványvalóság relativitását demonstráló sűrű vizuális csapdák (pl. Parmigianino, Tintoretto, Arcimboldo). Ez a kísérleti vizualitás az időtlen manierizmusban-modernizmusban mindig különös hangsúlyt kap. E művészeti progresszió nem realisztikus, inkább absztrakt, vagyis maga a művészet történik meg benne egyfolytában. Balázs így fogalmazott erről: “Képeim abból a megközelítésből születtek, mely szerint minden nézőpont kérdése, és minden folyamatosan változik. A megszokotton kívül vannak más dimenziók is, amelyek csak áttételesen érzékelhetőek. Semmi sem úgy igaz, ahogy látjuk, mindennek és mindenkinek van más arca. A megszokott képnézési eljárások itt nem elegendőek. A kialakított módszerek, törvényszerűségek, a néző és a kép kapcsolata folytán, játszva feloldódnak.”
A különböző koordinátarendszerek közötti átjárás, a más dimenziójú ismeretlen valóságok metaforája, így e képeknek – többnyire semleges ikonográfiájuk ellenére – van egy határozottan transzcendens sugallatuk is. A helyes nézőpont keresgélése a geometria metafizikáját sejteti. De mi van, ha ellenállunk az alkotói szándéknak, és végeredményként tekintünk e titokzatos képekre? Ez esetben magát az Abszurdot tapasztalhatjuk meg, annak kézzelfogható, plasztikus, sugárzó, felkavaró, elbűvölő értelmetlenségét.
1260199005_look_01_6
“Uram, nem jó itt nekünk. Mi van, ha nemcsak a kórházban, a városban, az országban, ha sehol se jó? Uram, akkor mit lépsz? Ja, hogy semmit, értem (…) Szóval kiderült, hogy sehol se jó, és az Úr ezt közömbösen nézi. Oldd meg, fiam. Ezt akár még kedvesen is mondhatja. A nem jóban is lehet jó, mint hogy élni olyan jó. Eddig így gondoltam, most is így gondolom, de azért olykor eszembe jut, hogy ha a nem jó nagyon rossz, akkor…akkor mi van?” (Esterházy)

E képek az abszurd felől nézve a fénymásolók által készített, ijesztően kiterített, vetületi portrékra emlékeztetnek, melyek képtelenségében, mintha a halál játszana velünk. Üres tekintetek, életlen és tűéles részletek, elferdült arcok ijesztő panorámája. Megzavarják intim terünket, túl közel jönnek hozzánk, s mi is túlságosan beleveszünk az ő aurájukba. E kényelmetlen, tolakodó indiszkréció – tapasztalatom szerint – épp a halál közelségének egyik jele, az elmúlás fenyegetésének paranormális hallucinációja.
1260193352_03-telekb_zoltanzoltanw
“Még tartozom a magyar nyelvnek ezzel-azzal. Ezt fölstilizálhatnám úgy, hogy a Teremtésnek. Vagy fordíthatnám imába: az Úrnak. Még egy kicsit imádkoznék, Uram, nem szerényen az üdvösségemért, hanem arcátlanul: érted! De nem gőgből, hetvenkedésből. Tudod a szokásos: hogy legyen még. Hogy mondjam végig az imát. Hogy jussak el az ámenig.” (Esterházy)
Az életből a halálba, a valóság hétköznapi dimenziójából egy másik, titkos dimenziójába járkálnak át ezek a fotók. Nyugtalanító, baljós, ugyanakkor megvilágosító erejű misztikus látomások. Száraz konceptualizmus és lángoló abszurditás paradoxonjai. Nem láthatjuk az életünket irányító erők mibenlétét, de érzékeljük jelenlétüket és esztétikai működésüket. Megvonta magát tőlünk a lét igazsága, de a művészetben hagyott egy rést, hogy leselkedhessünk –  ha merünk…
1260193958_face_00-telekb_anamorfszuleimakertben_10
“Ahogy Lili megáll a lépcsőn, tekintete a távolba veszik (Csehov-darabokban tudnak így szépen hosszan nézni – még az újabb rendezésekben is), úgy mondja tűnődve: Hol vannak az anyák?” (Esterházy)
Miltényi Tibor
0
ildikopeter_northernengland_038

Az ipari forradalom bölcsője – Péter Ildikó fotográfiái

2012-ben az angliai Royal Insitute of British Architects (RIBA) ösztöndíj támogatásával jött létre a tanulmányút, és készülhetett el a fotósorozat. Témája az ipari forradalom örökségének feltérképezése hét észak-angliai város képein keresztül. A sorozat közel 80 darab síkfilmes színes negatívra készült képből és egy kétkötetes könyvből áll: a könyvben részletes leírással a történelmi kontextusról, a képek helyszíneiről és az ipari forradalomról.

Az ipari forradalom bölcsője Észak-Anglia. Itt született meg és jött létre minden, ami a mai, nyugati társadalmunk létezését és működését megalapozta. A gépek, a városok, a gazdasági és szociális rendszerek, a kapitalizmus.
A városképek egyszerre történelmi és szociológiai tanulmányok: a viktoriánus korabeli városi épületek, gyárépületek az 1800-as évek gazdagságát, az 1950-es, 60-as évekbeli modern épületek a világháború nyomait, a kortárs városrendezés példái pedig a hanyatlás utáni korszakból való, mai társadalmi újjáépítést jelenítik meg. Vizuális lenyomatai az elmúlt 150 évnek.
A hét város: Blackpool, Morecambe, Fleetwood, Liverpool, Manchester, Bradford és Leeds.

A sorozat október 9-től az aix-en-provence-i Fondation Vasarely kortárs magyar fotográfiát bemutató csoportos kiállításán lesz látható.

ildikopeter_northernengland_006

Blackpool, Talbot Road.
Blackpool Anglia északnyugati tengerpartján fekszik, és az északi régió egyik legkedveltebb üdülőhelye volt az ipari forradalom alatt. Aztán az 1950-es, 60-as évektől hanyatlásnak indult, és az olcsó, fapados repülőjáratok megjelenése óta még jobban megkérdőjeleződött a város sorsa, fejlődésének irányvonala. Az itt lakók nagy része még mindig a turizmusból él; évente közel 10 millió látogató érkezik egy-egy napra.
A kép a város egyik lakónegyedét, a tipikus viktoriánus korabeli sorházakat mutatja be.

 

ildikopeter_northernengland_009

Norbeck Kastély hotel, Blackpool.
A városra jellemző giccs és mesterségesség egyik kitűnő példája ez a 19. századi hotel.

 

ildikopeter_northernengland_010

Fleetwood, lakónegyed a tengerparton.
Észak-Anglia hűvös, esős régió. A Blackpooltól északra eső Fleetwood városkája is népszerű nyaralóhelyszín volt még a 19. században. A képen látható modern házsorok a tengerparton fekszenek, ám a tengertől egy 8 méter magas betonkerítés választja el őket: a vízhez közel, de mégis messze. A betonpillérek az erős viharoktól és hullámoktól védik a házakat.

 

ildikopeter_northernengland_011

Cleveleys. A tengerparti korzó épülteinek hátulsó része.
Cleveleys Blackpool és Fleetwood között fekszik a part mentén. Fénykorában (a 19. század végén) napi 62 vonat állt meg a központi állomásán. 1970-ben megszüntették a személyforgalmat, és az állomás épületét lebontották. Helyére egy bevásárlóközpont és egy buszmegálló épült.

 

ildikopeter_northernengland_013

Fleetwood, Északi templom utca.
Fleetwood az első tervezett város volt a viktoriánus korszakban. 1836-ban, Decimus Burton építész tervei alapján kezdték el az építkezést. Ez az utca 1860-ban épült meg.
A városka, a többi tengerparti üdülővároshoz hasonlóan, az 1970-es évektől, komoly hanyatlásnak indult.

 

ildikopeter_northernengland_019

Morecambe, a Clarendon hotel hátsó utcája.
A morecambe-i korzó egyik kiemelkedő hotele a Clarendon. A város két fő attrakcióját, a vidámparkot és a strandot a 20. század második felében elbontották.

 

ildikopeter_northernengland_025

Liverpool, Bootle városrész, munkáslakások.
Liverpool északi részén helyezkedik el Bootle. 1840-ben már vasút kötötte őket össze. A fejlődés a Mersez-folyó partján kiépült ipari hajókikötőknek volt köszönhető. Az ipar fejlődésével vidékről beköltöztek az emberek, és súlyos gondot jelentett a munkások elhelyezése. Ezekben az időkben alakultak ki a kis sorházas lakónegyedek, utcák. A második világháború alatt jelentős bombatámadások érték ezt a területet. Ennek az utcának az épületei érintetlenek maradtak.

 

ildikopeter_northernengland_028

Raktárépületek, Dickson utca, Liverpool.
Liverpool Észak-Anglia legjelentősebb nemzetközi kikötője volt. A munkások, dolgozók közlekedésének megkönnyítésére 1893-ban megépült a felső vasút (Liverpool Overhead Railway), amely évente 22 millió embert szállított. Hasonló volt a New York-i felső vasúthoz (Highline). A második világháború alatt jelentősen sérült, majd végül 1956-ban elbontották. A gazdasági hanyatlás következtében mind a kikötők, mind a raktárépületek sorra bezártak, csak néhány cég működik ma ezeken a helyeken. Liverpool északi részén pedig megnyílt egy újonnan épült konténeres, félig automatizált kikötő.

 

ildikopeter_northernengland_038

A Winifred utca lebontásra váró sorházai, Liverpool.
A liverpooli Toxteth negyed a város egyik leghátrányosabb, legszegényebb környéke. A második világháborút követő hanyatlás miatt a munkások elvesztették állásaikat, a volt gyarmatországokból pedig rengetegen települtek be. 1981-ben és 2011-ben is volt két igen jelentős felkelés, amelynek okai a munkanélküliség, a szociális problémák, a szegregáció, a rasszizmus. A város vezetősége a problémák megoldásának egyik lehetőségét a városrész teljes lebontásában, majd újjáépítésében látja.

 

ildikopeter_northernengland_053

Bradfordi raktárépületek a Listerhills úton.
Bradford a keleti régió egyik városa, a gyapjúfeldolgozás központja volt az ipari forradalom idején. 1970-től a textilipari vezető pozícióját a gyarmatországok vették át. Az eredmény, mint a többi északi városban is: szociális problémák, munkanélküliség. A városvezetés több kisebb-nagyobb projekttel próbál változásokat generálni, de sokszor ezek a programok csak tervek maradnak.

 

ildikopeter_northernengland_057

Salti gyapjúüzem épülete, Saltaire, és a Leeds-Liverpool hajózási csatorna.
Saltaire egy különleges város: 1851-ben építette a csatorna partjára Titus Salt a gyárat és a hozzá tartozó gyárlakásokat. Az első olyan mintaváros, ahol a dolgozók számára létesítettek fürdőt, mosodát, kikapcsolódási és sportolási lehetőségeket, iskolát, könyvtárat, művelődési házat. A 19. században ez jelentős fejlődést jelentett az urbanisztikai tervezés terén, hiszen komplex várost alakítottak ki munkalehetőséggel, lakhatással és szociális szolgáltatásokkal.
A feldolgozóüzem és textilipari gyár 1986-ban zárt be, 2001-ben pedig az UNESCO Világörökség védelme alá került az épület és a város együttese.

0
_MG_5339_ok3

Miltényi Tibor: Fotóhaiku

Vancsó Zoltán újabb képeiről

“Téli napsütés/ráfagyott árnyékom/a ló hátára.”(Baso)

_MG_2131_ok4

E középkori eredetű japán versforma a Buddhizmus, a Zen és a Tao összefüggő bölcseletén alapul. A Buddhizmus az i.e.5.században alakult ki Indiában, eredetileg mint a Hinduizmus egy szektája. Lényege a vágyak és a személyiség legyőzése, és a meditáción keresztül a megvilágosodás (Nirvána) elérése. Részesülés a Végső Valóság ürességének boldogságából.

Ezer évvel később – az i.u.5. században – fejlődött ki e gondolatrendszeren belül, immár Japánban és Kínában, a Zen és a Tao. A Zen a valóság feltétlen elfogadásának örömfilozófiája. Mivel a jelenségek a világban nem jók vagy rosszak, így az emberi indulatoknak semmi értelme. Minden Egy az Univerzális Tudatban: örvendezzünk tehát a valóság értelmetlenségein is… A Tao sem egyéb, mint e kozmikus dialektika harmóniájának passzív tudomásulvétele.

“A bölcs hátrahúzódik, ezért halad/nem őrzi magát, ezért megmarad/saját érdeke nem űzi sose/ ezért teljesül saját érdeke.”(Lao Ce)”(Baso)

E világnézetek-életstratégiák nem beszélnek Szubsztanciáról, Abszolútumról: különösen a személyes Isten képzetét kerülik el messziről. De hát az Univerzális Tudat mégis csak a transzcendens más szavakkal való megfogalmazása. Lao Ce szerint: “Isten: titok, melynek egyetlen tulajdonsága – megismerhetetlensége.” A Zen is úgy véli, hogy “Isten üres hely, ráadásul minél üresebb annál jelentőségtelibb, annál sugárzóbb.” A lényeg váratlan megvilágosodásának esélye pedig a meditáció mélységétől függ.

_MG_5421_ok

“Halott fiacskám merre költözött?/Míly égi réteken/kerget szitakötőt?”(Baso)

Ezen a ponton érkezünk el – újabb 700 év elteltével – a középkori Japán Haikuhoz, mely három rövid, realista sorának különös egymásba zendülésével épp ezt a személyes Isten nélküli metafizikát teszi élményszerűvé. A transzcendencia itt az olvasóban zajló szubjektív esemény, azaz a befogadói figyelem kellő intenzitása esetén megtörténik vele Isten: az egy pontba sűrített Univerzális Tudat Másik Valóságának katarzisa.

_MG_8156_ok3

“Hálószobámban a sötétben/a rémület jéggé fagyasztott/holt feleségem fésűjére léptem.”(Busan)

(Nem állhatom meg, hogy ezen a ponton rövid, személyes kitérőt tegyek. Az eddig vázolt világnézetet ugyanis – minden bámulatos bölcsessége ellenére – szerintem a történelem csúnyán megcáfolta. Ezen a földön a rengeteg rosszat egyáltalán nem egyenlíti ki a kevéske jó – ellenkezőleg! Tarr Bélát idézem: “Az ember nyomorúsága, megsemmisülése és sorsa irányításának elvesztése nem rajta kívül álló erők következménye. Benne rejlik: gyávaságában, kisszerűségében, önző akaratosságában, transzcendens iránti vakságában. Van külső spirituális érték és rend a világban, de a jelentéktelen ember eltapossa azt, a tehetséggel együtt: így pusztítja el saját magát.” Dixi – Gémes János – hasonlóképp vélekedett: “A teremtés nem tökéletes/Ami jó a földön, iszonyatos áron jó/Ami rossz, ingyenes és olcsó/És nagyon sokan ezt választják.”)

“Fácán kiált föl/egyszerre visszahozva/holt apám-anyám.”(Baso)

Zoli kb. másfél éve mutatta meg azokat a képeit, melyeknek rendkívüli erejük épp fokozhatatlan egyszerűségükben rejlett. Ezek – tökéletességüket leszámítva – mintha lényegében tértek volna el addigi stílusától. A bravúros geometriával agyonkomponált, metaforákkal zsúfolt, megismeréskritikai-kvázitörténetek felől e horizontra redukált, kevés, ám annál jelentőségtelibb, motívumot használó, antibölcseleti, inkább fogalmakon-metaforákon túli erős képélménytől elakadt a lélegzetem. A Haiku-élmény sugárzása ragadott el e képen túli képek varázslatában.

_MG_8643_ok

“Eltűnt a kígyó, útnak is erednék/de ott a fűben a szeme/ reám mered még”(Kyoshi)

A hideg képi rend és a szigorú ráció ihlete idáig – paradox módon –  az elidegenedés szomorú üzenetét hordozta számomra: azaz nemcsak a személyiségnek nincs helye immár a valóságban a jelenlétvesztés és a jelentésvesztés miatt, de mintha már maga a valóság is kiszorult volna önmagából. A valóság így teljesen valószerűtlenné vált. A tárgyak és figurák között kifeszített terek drámai cselekvésekkel telítettek ugyan, de minden csak zuhan abba a semmibe, ahol “egyetlen abszolútum az abszurd.”(Camus)

“Fogalmam sincs ki helyezett bele ebbe a világba, sem arról, hogy mi ez a világ. Szörnyű bizonytalanságban vagyok minden felől…”(Pascal)

Nyilván a valóság méltósága épp kiismerhetetlenségében rejlik – az ember dolga pedig, hogy törekedjen megfejteni a megfejthetetlent. De a klasszikus Vancsó-képek mintha azt sugallnák: lehet, hogy nincs is végső titok, csak ócska homály terjeng a valóság igazságának helyén!? Annyi valóság van csupán, amit a művészetben teremtünk, és nincsen más lényegi tapasztalat sem.

IMG_4026_ok3

“Moszaton-algán/jéghal nyüzsög/s kapj oda: szétolvad, semmi.”(Baso)

Aztán, egyszer csak, megjelent nálam Zoli ezekkel az elvont terekbe csillogó minimalizmusokkal, melyek minél jelentéktelenebbnek tűnnek annál fontosabbak. E katarzisnak vajon mi a tartalma? A mégiscsak létező lényeg váratlan élménye? Persze nem az igazság feltárulkozása, csak létének revelációja. Nem fejez ki semmit hanem magát a pozitív Semmit fejezi ki – bármit jelentsen is ez.

“Tudod milyen a lángész?/mint télidőben a tébolyult hold/mely bandzsán reánk néz.”(Si-cso)

A Haiku-költészet egyébként – némiképp félreértve – a Huszadik Században Európában is divat lett. Kosztolányi fordításai óta számos kiváló magyar költő is írt nagyszerű haikukat. Ezt az írást a számomra legfontosabb magyar Haikuval szeretném zárni:

“Levél vagyok. Zárt küldemény/Dolgom: hogy kézbesítsem./-ha feltépném sem érteném:/Istennek írta Isten.”(Fodor Ákos)

_MG_9354_ok4

 

0
Fekete István: Nagyszülők

Átmenés – Jól vizsgáztak


A tavalyi év zárásaként a Bálint György Újságíró Akadémia fotóriporteri szakának hallgatói féléves vizsgát tettek, ezekből munkákból mutatunk egy válogatást.
–Egyedi és változatos munkák készülek – értékelte Keleti Éva fotográfus a MÚOSZ tiszteletbeli elnöke. A hallgatók két rövid sorozat elkészítésével adtak számot az eddig tanultakról. A beadott képriportokat Szarka Klára kurátor, szakíró, Szigeti Tamás és Sebestyén László fotográfusok a Bálint György Újságíró Akadémia tanárai értékelték.

 

20151029_maltaifoci_004_f_i

Fekete István: Máltai foci

 

20151218_slammerek_004_p_a

Polgár András: Pion István (slammer)

 

20151218_fodrasz_006_m_d

Mitrik Dóra: Fodrásznál

 

A_masik_nem_3

Kocsány Kornél: Másik nem

 

20151215_utcankeresok_022_r_d

Rejtő Dávid: Utcán keresők

 

20151127_rock_001_k_k

Kocsány Kornél: Rock (Y generáció)

 

20151121_Esos_vasarnap_004_t_l

Török Levente: Esős vasárnap

 

20100423_Artistak_005_m_b

Marton Bea: Artisták

 

6

Bellai László: Párizs

 

005

Ambrus László: Közöny

 

2

Pálfi Balázs: Portrék

 

1rejto

Rejtő Dávid: Panelélet

 

0
  • 02 Széll Kálmán tér
  • 05 Flórián tér
  • 04 Népfürdő utca
  • 03 Deák Ferenc tér
  • 01 Budafok, Városház tér
  • 06 Nyugati tér
  • 07 Blaha Lujza tér

Térfigyelő rendszer

A projekt a hagyományos értelemben vett térfigyelő rendszer egyfajta reverziója. A hosszú expozícióval készült fotókon emberek, járművek nem láthatóak, csupán a kiüresedett terek, melyek valójában Budapest jól ismert helyszínei. Lehet, hogy valójában valahol mi is ott vagyunk a képeken, csak nem látszódunk. A hónapokon át készülő képek, solargrafiák, nem a mozgás, a mindennapi élet, hanem a tér állandósult lenyomatai.

Deim Balázs sörös dobozokból, unikumos üvegekből készült lyukkamerákkal figyelte Budapest mozgalmasabb tereit, csomópontjait.  A dobozokat villanypóznákra, zászlótartó oszlopokra, közlekedési lámpákra és hasonlóan magas helyekre erősítette, úgy, hogy minél jobban rálássanak az adott térre. A “kamerákba” fekete-fehér fotópapírokat helyezett, amikre több hónapig exponált.

1
Kerekes Gábor Z31 2013 18,5x26 cm ezüst baritált dokupapír

Zóna

 

Kerekes Gábor kiállítása a művész hagyatékában (KEREKES GÁBOR ARCHÍVUM-KGA) föllelhető Zóna című sorozatának darabjaiból lett összeállítva. A Dorsy Galéria közreműködésével létrehozott tárlat tulajdonképpen egy posztumusz „premier” bemutató, mert ebből a sorozatból az Artphoto Galéria rendez először tárlatot, a művész 2014-ben bekövetkezett halála után.

Kerekes Gábor Z49 2013 18,5x26 cm ezüst baritált dokupapír
A képek keletkezésének történeteként említhető, hogy Kerekes Gábor több mint egy évtizede vásárolt egy 16 mm-es Bolex (Kerekesre jellemzően kézzel felhúzható, mechanikus) filmkamerát, amivel többféle koncepció alapján rendszeresen készített filmfelvételeket. Többször visszajárt Tatabánya pusztuló ipari tájaira és más hasonló, enyésztnek meghagyott, posztindusztriális területekre. Az így leforgatott sorozatfelvételekre, 16 mm-es negatívokként tekintett és 2012 decemberében megkezdte a válogatást a filmkockákról, amikről az általa készített nagyítások születtek. Úgy érezte, hogy a 16 mm-es kisméretű negatívok fölnagyítása, jobban mondva „szétesése” által megadhatók azok a formai keretek, amik fölerősítik a művészeti szándékot és jól illeszkednek a kizárólag múlandósággal terhelt tartalomhoz.

Kerekes Gábor Z46 2013 18,5x26 cm ezüst baritált dokupapír

A képek tájai, és maga a dokupapíros képi világ is, egy kaotikus, utópisztikus, romos, disztópikus univerzumról tudósitanak, kivétel nélkül embernélküliek, talán az alkotó belső halálérzetét, elmúlás feletti melankóliáját rögzítik, illetve vetítik ki. Nem véletlen Tarkovszkij Stalker filmjének idézése, ahonnan a kiállítás és a képek Zóna címe keletkezett.

Kerekes Gábor Zóna című sorozatának, a most bemutatásra kerülő 35 darabos vintage képanyagát november 22-ig tekithető meg az  ARTPHOTO GALÉRIÁBAN
H–Sz–P: 14–19, Szo: 11–14 óra között, valamint előzetes egyeztetés alapján.
Kerekes Gábor Z37 2013 18,5x26 cm ezüst baritált dokupapír

 

 

0
7

Letisztultság, James Chororos

James Chororos Brooklynban élő fotográfus. Építészetet, festészetet, grafikát és művészettörténetet tanult. Munkái középpontjában az emberi kapcsolatok, helyek, tájak, városi jelenségek állnak. Erősen használja a geometriai formák adta lehetőségeket, és színeket. Képei furcsa nyugalmat árasztanak. Emberek kompozíciós elemként jelennek meg a fotókon, távolságtarásával szereplői a geometriai tereket erősítik, és viszonyukat a helyszinekhez.

1

8

7

4

10

9

6

3

5

2

4