Phoo Magazin | Kocsány Kornél
Phoo Magazine - Budapest based visual storytelling magazine - Kortárs Fotográfiai Magazin
Phoo Magazin, Phoo, Phootographers, Kortárs Fotográfiai Magazin, Visual Storytelling, Professional photography, magazine, phoo.hu, hungarian, budapest, kálló péter, visual, vizuális, fotóesszé, sorozat, igényes tartalom, fotózás, hasselblad, leica, nikon, szabadidő, tartalom szolgáltatás, fekete-fehér, színes, kodak, fotóriport, like, facebook, twitter, ingyenes, okos, képírás, képíró, magyar, fényképezés, VII magazin, new york times, lens culture, visual culture, vizuális kultúra, vizuális kommunikáció, BKF, MOME, muosz, kiemelkedő, minőség,
518
archive,tag,tag-kocsany-kornel,tag-518,ajax_fade,page_not_loaded,,select-theme-ver-1.6,wpb-js-composer js-comp-ver-4.3.4,vc_non_responsive
03

Videójátékoktól a fotográfiáig

A tajvani Cielo Yu-t az elmúlt hónapokban ismerte meg a nemzetközi fotográfiai szcéna. A fiatal lányokat titokzatos, furcsa pózokban és környezetben ábrázoló fotói váratlan sikert arattak, elmondása szerint ez őt lepte meg a legjobban. Nem profi fotós, csak óriási igénye van a művészetre, az érdekes gondolatokra és a folyamatos fejlődésre.

 

12

 

Tajvanon élsz és dolgozol. Itt is születtél vagy csak később költöztetek a szigetre?
Bizony itt születtem, valamivel több, mint 24 éve!

 

Mesélj nekünk valamit a tajvani hangulatról. Milyen volt a szigeten felnőni, hogyan teltek számodra a mindennapok?
Ez egy nagyon összetett téma, nem is tudom, melyik aspektusáról kellene beszélnem. Az életem amúgy elég uncsi volt, gyermekkoromban egyfolytában csak tanultam. Nagyon komolyan veszik itt a vizsgákat és a házi feladatokat. Ha volt egy kis szabadidőm, videójátékokkal játszottam. Ordas nagy függő voltam, amíg rá nem találtam a fotózásra.

 

A fotózás tehát megváltoztatta az életedet? Hogy találtál rá?
A szüleimet nem nagyon érdekelték a művészetek, ingerszegény környezetben nőttem fel. 21 éves koromban a kamera volt az egyetlen médium a házban, elkezdtem vele kísérletezgetni. Volt egy ötletem. Hosszú napokat töltöttem gondolkodással, míg végül akcióba léptem, és a fotográfia nyelvére fordítottam le az ötletemet. A médiumnak hála rengeteg dolgot átértékeltem az életemben, sok régi berögződéstől szabadultam meg.

 

06

10

09

18

 

A lányok között is népszerűek a videójátékok Tajvanon? Adtak neked ötletet a fotózáshoz? Melyik játék volt a kedvenced?
Nem hiszem, hogy a helyszínnek köze van ehhez a jelenséghez, a videójátékok szeretete az ízlésen és a személyes háttéren múlik. Ettől függetlenül persze elég sokan videójáték-függők az országban. Én a League of Legends-re voltam rákattanva… A fotóimra azonban szerintem semmi hatással nem voltak.

 

Honnan nyersz akkor inspirációt? Könyvek, filmek, zene vagy bármi más?
Egyedül a saját életemből merítek ihletet.

 

Azt mondtad, hogy nem tartod magad profi fotósnak. Szeretnél ezen változtatni a jövőben?
Nem, ez egy életre szóló hobbi lesz.

 

08

15

 

Mit jelent számodra ez a műfaj? Hogyan változtatott meg téged?
Állandóan gondolkodásra és változtatásra késztet. Alapvetően félénk, visszahúzódó személyiség vagyok, mindig időre volt szükségem mások megismeréséhez. A fotográfia sokat segített abban, hogy felvegyem a kapcsolatot a környezetemben élő emberekkel.

 

A képeiden főleg fiatal lányok vannak érdekes környezetben, az arcuk általában nem látszik. Miért ezt a témát választottad, milyen filozófia bújik meg mögötte?
Amikor elkezdtem fotózni, szemet szúrt, hogy a szép, fiatal csajok arcát gyakran használják figyelemfelkeltésre. Az emberek könnyen asszociálnak másra, amikor csinos lányok arcát nézik. Én szerettem volna egy kicsit egyensúlyba billenteni a témát azzal, hogy eltakartam az arcukat, és furcsa helyzetben ábrázoltam őket.

 

Mi alapján választasz magadnak modellt?
A modelljeim egy részét a baráti körből választottam ki, de az Interneten is megkerestem már embereket. A legfontosabb számomra az, hogy könnyen tudjak velük kommunikálni fotózás közben.

 

Milyen más témák érdekelnek még téged?
Ez hadd maradjon az én titkom…

Köszönöm az interjút, üdvözlöm a Phoo-t és a magyar olvasókat is!

 

Cielo Yu a weben:

Facebook  || Instagram || Flickr

 

07

05

04

 

Készítette: Kocsány Kornél

0

Az átlagnál több pillanat, beszélgetés Shin Noguchival

„Na jó, adok neked interjút, de csak röviden, mert jobban szeretem, ha a képeim beszélnek helyettem.” – válaszolt megkeresésemre a japán fotográfus, Shin Noguchi. Mit mondhattam volna, rövidre fogtam. A képei tényleg beszédesek, külön örültem kérésének, hogy csak magyarul jelenjen meg az interjú. Úgyhogy ezt a beszélgetést tényleg csak kis hazánkban fogják érteni.

20121112_193510

Shin Noguchi foglalkozását tekintve grafikus dizájner, és fotográfus, aki Kamakura és Tokió városa között ingázik. Múltjáról, magánéletéről nem sokat árult el eddig a kíváncsi magazinoknak, a japánokra jellemző módon ezt az oldalát szemérmesen megtartja magának. Alapvetően street fotókat készít, engem azonban első sorban azért ragadtak meg a képei, mert felfedeztem bennük valami szokatlant. A japán fotósok mintha teljesen máshogy látnák a világot, mást vesznek észre belőle és másra helyezik a hangsúlyt. Ezt a hangulatot Noguchi képeiben is éreztem. Saját állítása szerint célja az, hogy a mindennapi élet izgalmát, szépségét és humanizmusát megtalálja, illetve hogy bemutassa a japán kultúra összetettségét és árnyaltságát a nézők számára. A beállított, vagy csípőből ellőtt fotóktól ugyanakkor szigorúan elhatárolódik. Munkásságát világszerte elismerik, olyan online felületeken jelentek meg anyagai, mint a Leica Blog, a LensCulture, a The Independent vagy az iGNANT.
A kérdésekkel szűkmarkúan kellett bánnom, ezért beszélgetésünket igyekeztem a munkásságának különlegességére és a japán hatásra összpontosítani.

20110604_115153

Rengeteg elképesztően jó képed van. A fotóid alapján világosan látszik, hogy nem csak a kompozícióval, a fényekkel és a színekkel bánsz mesterien, hanem az is, hogy rendkívül érzékeny vagy. A képeid tele vannak gondolatébresztő részletekkel, metaforákkal és filozófiával. Ez nagyon ritka. Mit gondolsz, honnan ered ez a képességed?
Nagyon jól esik, amit mondasz, de őszintén szólva nem tudok válaszolni. Fogalmam sincs, miért és hogyan kapok el az átlagnál több érdekes pillanatot. Egy dolgot azonban bizton állíthatok: a világon nálam sokkal szebb, vonzóbb emberek vannak. Ezt szeretem bennük, ezért fotózom őket és lépek velük kapcsolatba.

20160421_200409

Ki volt hatással a világlátásodra?
Nagy példaképem Ihei Kimura, Joel Meyerowitz, Joel Sternfeld, William Eggleston, Cristobal Hara. Az egyik legfontosabb ember azonban Clifford Brown jazz trombitás volt az életemben. Nagyon megérintenek azok is, akik idejekorán távoztak közülünk anélkül, hogy beteljesítették volna életcéljukat. Forradalmárok, zenészek, színészek, fotográfusok és a balesetben, háborúban elhunyt gyermekek.
A szüleimet is meg kell említenem, édesapámtól, aki reklámszakember volt, rengeteget tanultam. Édesanyám modern balett táncos, mindketten nagy hatással voltak a művészi énem fejlődésére. Pedig nem lehetett egyszerű velem, igazi rosszcsont kölyök voltam. A rendőrséggel is sokszor keveredtem összetűzésbe, de ennek ne kérdezd az okát

Általános vélemény, hogy a japán fotózásnak saját ízvilága van, amelyre sehol máshol nem lehet rátalálni. Egyetértesz-e ezzel, és ha igen, mi a különlegessége számodra a japán fotónak (vagy a művészeteknek általában)?
Egyszerű. A japánok soha nem korlátozzák magukat „globális sztenderdekkel”. Mernek rendhagyók lenni.

20140208_144045

Olvastam valahol egy igen érdekes dolgot tőled: a külföldiek nagyon japánosnak tartják az anyagodat, a japánok viszont nagyon külföldiesnek. Szerinted miért van ez?
Ha azt szeretnéd, hogy az üzenetedet a helyi és a nemzetközi közönség is megértse, muszáj a szubjektivitás mellett az objektivitásra is törekedni. Objektivitás alatt arra gondolok, hogy olyan képeket is készítek, amelyek illeszkednek a külföldiek Japánról alkotott képébe. Szerintem a fotóim azért értelmezhetők sokféleképpen, mert jó egyensúlyban található meg rajtuk az objektivitás és a szubjektivitás.

Amikor japán turistákat látunk, szinte mindegyik kezében van fényképezőgép, és úgy tűnik, mindenről készítenek képet. Mintha nagyon fontos lenne számukra a fotózás. Te is sokat exponálsz, amikor kimész az utcára?
Még csak az kéne, én profi street fotós vagyok, nem lövöldözök feleslegesen. Ami a japán turistákat illeti, sokan gondolkodtok nagyon hasonlóan róluk: szemüveges, ferde szemű, fekete hajú figurák jutnak az eszetekbe. Valójában a japánok nyugodt, gazdálkodó emberek, akik nagyra becsülik a tényt, hogy másokkal is osztoznak egy területen. Amikor külföldre utaznak, szeretnének mindent megörökíteni, hogy aztán megoszthassák az élményeket az otthoni közösséggel.

 

20150326_000031

Egy másik interjúdban azt állítottad, hogy reménytelen romantikusként tekintesz magadra, és megpróbálod az utolsó csepp szépséget is kinyerni a tájból és a témákból. Ez nagyon inspirálóan hangzik. Mégis, a szépség mindenhol ott van, hogyhogy te csak az utcán fotózol?
Tetszik ez a kérdés. Igazad van, a különleges, szép pillanatok mindenhol ott vannak, már csak az a kérdés, hogy rájuk találsz-e. Én az utcai fotózásban szeretek leginkább szépség után kutatni. Néhány korlátot viszont állítottam magamnak. Soha nem lövök csípőből. Őszintén akarok fotózni és magamat akarom vállalni a fényképezésnél, hiszen a kép így lesz igazán kifejező. Végül pedig soha nem rendezek meg egy fotót, ahogy mások szokták. A street fotózás szerintem mindig az igazat vallja. Egy olyan igazságról beszélek, amely nem feltétlenül a látványra vonatkozik, hanem általánosságban érvényesül a társadalomban, az utcákon, az emberek életében. Én ezt a valóságot próbálom megragadni a saját értékeimmel és nézőpontommal. Hiszem, hogy a fotóim felkavarják a berögzült sztereotípiákat és ledöntik a meglévő határokat.

Instagram Website Tumblr

Kocsány Kornél

1