Phoo Magazin | instagram
Phoo Magazine - Budapest based visual storytelling magazine - Kortárs Fotográfiai Magazin
Phoo Magazin, Phoo, Phootographers, Kortárs Fotográfiai Magazin, Visual Storytelling, Professional photography, magazine, phoo.hu, hungarian, budapest, kálló péter, visual, vizuális, fotóesszé, sorozat, igényes tartalom, fotózás, hasselblad, leica, nikon, szabadidő, tartalom szolgáltatás, fekete-fehér, színes, kodak, fotóriport, like, facebook, twitter, ingyenes, okos, képírás, képíró, magyar, fényképezés, VII magazin, new york times, lens culture, visual culture, vizuális kultúra, vizuális kommunikáció, BKF, MOME, muosz, kiemelkedő, minőség,
223
archive,tag,tag-instagram,tag-223,ajax_fade,page_not_loaded,,select-theme-ver-1.6,wpb-js-composer js-comp-ver-4.3.4,vc_non_responsive
mystery-women

Zühal Erdem

 

Zühal Erdem titokzatos lány. Nincsen weboldala, interjút sem készített még vele senki. Mégis több mint 13.000 követője van Instagramon, itt találtam rá én is. Először azt hittem, Saul Leiter kevésbé ismert fotóinak gyűjteményét böngészem… Saját elmondása szerint nagyon introvertált, félénk lány, így különösen nagy öröm, hogy elfogadta felkérésemet.

lovely-womenNem is tudom, hol kezdjem a beszélgetést. Semmit nem tudok rólad. Különleges neved van, ha jól sejtem, török származású vagy?

Igen, Isztambulban születtem, 1985-ben. Varázslatos, egyedi város, lánytestvéreimmel együtt itt töltöttem a gyermekkoromat. Jó családunk volt, szüleim keményen dolgoztak azért, hogy finanszírozhassák az oktatásunkat. Miattuk értékelem nagyra a kitartó munkát és a folyamatos önfejlesztést. Ők tanítottak meg arra is, hogy mindenkit egyenlőnek tekintsek, és a viszontagságos időkben is képes legyek meglátni az élet napos oldalát.

Milyen volt az isztambuli gyermekkor?

Szerettem egyedül lenni, rengeteget olvastam. A könyvek keltették fel az érdeklődésemet a világ és az emberek iránt, és ebből két dolog is következett: szociológiát akartam tanulni az egyetemen, illetve ha csak tehettem, új vidékeket fedeztem fel magamnak Törökországban.

Sajnos mostanában főleg rossz híreket hallani Isztambulról. Robbantások, tüntetések, társadalmi elégedetlenség. Milyen most a hangulat?

Én már jó pár éve Los Angelesben élek a férjemmel, Isztambulba bő egy éve látogattam vissza. Még mindig gyönyörű a város, de érezhető a változás. Az emberek többsége – a családomat beleértve – türelmesen várja, hogy jobbra forduljanak a dolgok.

Los Angeles elég nagy váltásnak tűnik. Miért döntöttél úgy, hogy elhagyod Törökországot?

Mindig is arról álmodtam, hogy pár évet az Egyesült Államokban élhessek. Miután befejeztem az egyetemet, elkezdtem dolgozni. Kitartóan takarékoskodtam, Amerikában szerettem volna folytatni a tanulmányaimat. Ez sikerült is, beiratkoztam egy Los Angelesi egyetemre, ahol megismertem későbbi férjemet. Közösen úgy döntöttünk, hogy Amerikában fogunk letelepedni.

Szociológiát tanultál, így különösen érdekes lehetett neked egy merőben különböző kultúrába csöppeni. Mit szeretsz jobban Amerikában, és mi az, ami nagyon hiányzik Törökországból?

Ó, erről rengeteget tudnék mesélni, egy külön interjút szentelhetnénk a témának. A legnagyobb különbség, hogy Amerikában tényleg az az érzése az embernek, hogy „minden lehetséges”. Valóban az ígéret földje. Nem sokkal azután, hogy ide költöztem, Törökország gyökeresen átalakult. Most leginkább csak a családom, és a barátaim hiányoznak.

Hogyan találtál rá a fotográfiára?

Emlékszem, általános iskolás voltam, amikor a nagybácsink odaadta a nővéreimnek az analóg kameráját. Azzal játszottunk. Film se volt benne, fogalmunk sem volt, hogyan működik. Ez persze egy pillanatig sem érdekelt minket, divatfotózást rögtönöztünk, rengeteget hülyültünk. Ez volt az első kapcsolatom a fotózással.

A színház, a festészet és a fényképészet persze mindig közel állt hozzám, de csak az Egyesült Államokban kezdtem el komolyabban fotózni. A férjem vett nekem egy profi gépet, együtt bejártuk Amerikát és rengeteg képet lőttünk. Beiratkoztam az UCLA Egyetem fotós szakára is.

waiting dad-and-his-son

little-girl girl-in-red

pc1-erdem-zuhal-003 blue

Kiktől merítettél inspirációt?

Viszonylag sok időt töltöttem azzal, hogy olyan festőket és fotóművészeket találjak, akik nagyszerűen veszik észre az élet mindennapi szépségét. Leginkább olyan mesterek voltak rám hatással, akik már nincsenek köztünk. A festők közül John Singer Sargent, Renoir, Edward Hopper és Vermeer; a fotográfia világából Josef Sudek, Heinrich Kühn, Lillian Bassman, Robert Demachy, Vivian Maier, Saul Leiter, Fan Ho és Irving Penn nyűgözött le leginkább.

p1090625A képeidet nézve nem csodálkozom azon, hogy Heinrich Kühn és Saul Leiter neve is felmerült, te is ragyogóan, gyakran álomszerűen bánsz a színekkel. Mit jelentenek számodra a színek? Próbálkoztál a fekete-fehér fotózással is?

Nincsen különösebb művészeti hitvallásom. Tetszenek a gyönyörű színek, a köztük lévő harmónia és a szép kompozíciók. Ezekre vadászom az amerikai fotóstúráim során. Én is fekete-fehérrel kezdtem annak idején, aztán rájöttem, hogy a színekkel sokkal jobban meg tudom ragadni a körülöttünk lévő világ szépségét. A szín az élet egyik legnagyobb ajándéka.


Melyik téma fog meg leginkább?

Eleinte az otthoni stúdiómban fotózgattam csak, nem sokat mozdultam ki az utcára. A stúdióban azonban bárkit és bármit megörökítettem. Később kaptam rá az utcai fotózásra. Különböző környékeket kerestem fel, és mindig az volt a célom, hogy felfedezzem a mindennapi élet szépségét. A legtöbb ember csodálatos dolgok mellett halad el anélkül, hogy észrevenné őket. Én megőrzöm ezeket a pillanatokat az örökkévalóságnak.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Célom, hogy minél több ember életébe csempésszek egy kis boldogságot. Ha megnézik a képeimet, és egy pillanatra öröm, jóérzés tölti el őket, én elégedett leszek.

Az Instagramon sokan követnek, az ő pozitív visszajelzésük folyamatosan hajt előre.

Az interjú végén megkérnélek arra, hogy válassz ki egy képet, amely számodra különleges jelentéssel bír, és mesélj róla egy kicsit.

Nemrég történt, hogy egy utazásom során elejtettem a kamerámat, és összetört a lencséje. Nagyon elszomorodtam, mert a város gyönyörű volt, nekem pedig nem volt még egy objektívem. Nem adtam fel, törött lencsével fényképeztem tovább, és ez volt az első kép, amit készítettem: https://www.instagram.com/p/BOiaaUfjyl2/. A törésvonal furcsa hangulatot adott a képeknek, egészen megtetszettek. Ez az élmény tanított meg arra, hogy nem muszáj mindig a tökéletességre törekedni, és bármilyen kamerával lehet izgalmas fotókat készíteni!

Zühal Erdem Instagram oldala

Készítette: Kocsány Kornél

0
eugene

W. Eugene Smith Nagydíj

Tegnap hirdették ki az egyik legnagyobb nemzetközi fotográfiai elismerést, a W. Eugene Smith Nagydíjat, melyet ebben az évben a 45 éves Matt Black, a Magnum fotográfusa nyert ‘A szegénység földrajza‘ című anyagával, mellyel a tavalyi évben elnyerte a TIME Magazin Év Instagram fotósa díját. A projektbe a kilencvenes évek közepén kezdett bele a kaliforniai Central Valley-ben, miután feladta napilapos állását. Két évtizedet töltött azzal, hogy dokumentálta a környékbeli gazdálkodást, a migrációt és a szegénységet. Több, mint 70 várost, települést valamint vidéki közösséget járt be, melyeknek a lakosságának a 20%-a szegénységben él.

“Szegények közt éltem az egész életem” – írja a Facebook és Instagram oldalára Matt Black, ahol térképen bejelölve, pontosan dokumentálta munkáit. “Central Valley vidéki mezőgazdasági régió. Ahonnan én jövök ott a legmagasabban koncentrált a szegénység az USA-ban és a három legszegényebb nagyvárosnak ad a otthont a régió. Felnőtt életem nagy részében tanúja voltam és lefényképeztem ennek hatását: kilátástalanságban felnőni, egy olyan világban, amely nem törődik ezzel.”

A fenti videót a TIME Magazin készítette Blackről 2014-ben, az Instagram díj kapcsán.

weugene

Szerda este Black, a Magnum jelöltje átvette a 30 ezer dollárral járó díjat a new yorki Vizuális Művészetek Kollégiumától. Elmondta, hogy folytatni szeretné a munkát, továbbra is fókuszálva az Egyesült Államok belsejére.

A W. Eugene Smith Foundation 5 ezer dolláros ösztöndíját Marcus Bleasdale nyerte, míg Tom Garber Pixel Nemzet című filmje, mely arról szól, hogy a digitális képek, hogy változtatják meg a világot, megkapta a Howard Chapnick Nagydíj szintén 5 ezer dolláros jutalmát.

William Eugene Smith (1918-1978) amerikai fotóriporter volt a múlt században. Híres szakmai elkötelezettségéről, megalkuvást nem ismerve, munkáival megteremtette a fotográfia etikai normáit, a fotó esszét, mint műfajt kifinomult formára fejlesztette. Leghíresebb munkáiban brutális realizmussal tárja a néző elé a II. világháború borzalmait vagy a Dr. Schweizer klinika nehézségeit az egyenlítői Afrikában. Kansas-ben született, a középiskola elvégzése után a helyi lapnál kezd el  dolgozni, majd New Yorkba költözik és nem sokkal később a Newsweek-nél folytatja munkáját. Ismert lett tüskés természete és szüntelen perfekcionizmusa miatt, mégis kirúgják a laptól, mert nem hajlandó középformátumú fényképezőgépet használni. 1939-ben csatlakozik a Life magazinhoz, ahol továbbra is 35 mm-es kamerával dolgozik tovább. 1950-től a legnagyobb lapok közlik fotóesszéit, 55-től pedig csatlakozik a Magnum fotóügynökséghez. Halála után két évvel alapítják meg W. Eugene Smith Foundation-t, mely kivételes teljesítményű fotográfusokat támogat azóta minden évben, különösen szem előtt tartva az emberközpontú ábrázolásmódot.

(forrás: http://mobile.nytimes.com/blogs/lens/2015/10/14/w-eugene-smith-grants-honor-humanistic-photography http://time.com/4073718/eugene-smith-2015-matt-black/)
2
Screenshot 2015-10-08 09

#thomasmailaender

A Feature Shoot instagram oldalán akadtam erre a gyöngyszemre. Thomas Mailaender definiálhatatlan fotográfus. Weboldalán egy “nemrég elhunyt francia kritikus szerint”, aki valószínűleg sosem élt, nagyrészt Pastis (dél-franciaországi ánizsos ital) hatása alatt álló, provokatív társadalom kritikus, vizuális művész. Egy olyan fakó ellenkultúra képviselője, melynek tagjai mind bukott angyalok. Ez sem közvetlenül tőle származó információ, hanem többek között attól az Ian Jeffrey művészettörténésztől, aki a Hogyan olvass fotográfiát című könyvet írta. A könyv egyébként érdekes olvasmány lehet egy olyan országban, mint a miénk, ahol a képi értelmezés nagyjából egyenlő a nullával.

Mailaender a hashtagekből ítélve egy internetes sztár. Nincs közvetlen instagram, vagy egyéb közösségi profilja, ezek a rajongóin keresztül élnek, illetve olyan magazinok tartalmaként mint most a Phoo, vagy a Feature Shoot, illetve alkotásai könyv formában megvásárolhatóak. Összeszedtem nektek egy kellemesen elmebeteg és megfelelően rövid válogatást a munkáiból, melyek üditően hatnak az itthoni modorosanmaszturbálókomolykodó művészeti alkotások mellett. Ezektől garantáltan beindul benned valami, ha más nem, hogy becsukd az oldalt és soha többet ne gyere vissza!

Ha esetleg további képekre vagy kíváncsi, katt a #thomasmailaender hashtagre a többi munkájáért!

 

Hol a füvem?

“Elvesztettem a füvemet, hol a füvem?” – áll aláírásként az első kép alatt. Ez a legfrissebb bejegyzés egyébként a feature shoot oldalán. Thomas szerint valódi élet van a képek alatt lévő hozzászólásokban, mint például a fenti mondatban, mely ennek a képnek az elkészítésére inspirálta. Ha megnézzük a következőt, egészen egyszerűen csak röhögünk. A kutya lemondó tekintetében minden benne van.

 

 

Képek a bőrön

A bőrre exponált fotókból egy egész sorozat, sőt könyv is készült, abszurdabbnál abszurdabb, leégett, megpirult testek, és végtagok. A nézőnek egy kicsit fáj, húzódik a bőre, ahogy nézi ezeket a képeket. A művész elmondása szerint ez egy új értelmezése a tetoválásoknak, a fényképeknek és a szoláriumoknak illetve az emberi testnek, mint kiállítótérnek. Érdekes, hogy a bőr “gyógyulásával” múlnak el a képek, mintha sebek lennének az emberen.

A további három kép koncepció nélkül, pusztán a látványuk miatt került be a válogatásba.

 

 

regram @ashtangakalle #ThomasMailaender#photography

No soy tu (@c0nspicu0) által közzétett fénykép,

#Thomasmailaender ?

Siya The Messiah (@sowetokicks_siya) által közzétett fénykép,

Coffee time #morningmood #photography #thomasmailaender #coffeloves #cofee #bomdia #justfiveminutesmore #café

Betania (@betaniapimenta) által közzétett fénykép,

 

 

Energía de andar por casa #thomasmailaender #PlayGroundArt

PlayGround (@playgroundmagazine) által közzétett videó,

 

 

 

Zoknik és az energiaszőttes

Legvégül pedig álljon itt ez a csodás videó “Energiaszőttes” gondolatébresztőként a szürke hétköznapokra. A zokni párban van, de itt három darabot látunk, a precíz rendmániások megbontva érzik a szisztémát. Mintha belépne egy félláb, vagy akár egy fél ember a történetbe. És természetesen gyakorlati funkciójáról se feledkezzünk meg, a zoknik száradásának egy módjáról.

 

Thomas Mailaenderrel a British Journal of Photography is készített interjút, érdemes elolvasni!

5