Phoo Magazin | Budapest Fotófesztivál
Phoo Magazine - Budapest based visual storytelling magazine - Kortárs Fotográfiai Magazin
Phoo Magazin, Phoo, Phootographers, Kortárs Fotográfiai Magazin, Visual Storytelling, Professional photography, magazine, phoo.hu, hungarian, budapest, kálló péter, visual, vizuális, fotóesszé, sorozat, igényes tartalom, fotózás, hasselblad, leica, nikon, szabadidő, tartalom szolgáltatás, fekete-fehér, színes, kodak, fotóriport, like, facebook, twitter, ingyenes, okos, képírás, képíró, magyar, fényképezés, VII magazin, new york times, lens culture, visual culture, vizuális kultúra, vizuális kommunikáció, BKF, MOME, muosz, kiemelkedő, minőség,
570
archive,tag,tag-budapest-fotofesztival,tag-570,ajax_fade,page_not_loaded,,select-theme-ver-1.6,wpb-js-composer js-comp-ver-4.3.4,vc_non_responsive
MSz_02

Mucsy Szilvia

Díjnyertes fotográfus, a hazai fotós szakma meghatározó szervező egyénisége, emellett tanár és a Random alkotócsoport vezetője. Nemrég ért véget az első ízben megrendezett Budapest FotóFesztivál, amelynek Szarka Klára és Somosi Rita mellett ő volt a főszervezője, a Phoo pedig a hivatalos médiapartnere. Ennek kapcsán készítettünk vele egy interjút.

 

 

Kezdjük rögtön a fesztivállal. A két hónapos rendezvény célja volt közelebb hozni az emberekhez a fotográfiát. Mit gondolsz, sikerült elérni ezt a célt?

Úgy gondolom, sikerült, rendkívül elégedettek vagyunk a fesztivál első, bemutatkozó évével! Az esemény a kitűzött célok szerint átfogó fotográfiai programsorozattal pezsdítette fel Budapest kulturális életét és már az induló évében hazai és nemzetközi visszhangot kapott. Ez azért jó, mert egyrészt erősíti a fesztivál helyét a kulturális palettán; javítja a nemzetközi kapcsolatokat és nem utolsó sorban megerősíti Budapest kiemelt szerepét a fotófesztiválok nagyvárosai között.

 

A fesztiválon magyar és nemzetközi fotósok egyaránt helyet kaptak?

Igen. Közel 130 hazai és több mint 40 nemzetközi kiállítót ismerhetett meg a közönség. A nagy nevek, kortárs és klasszikus irányok bemutatása mellett egyébként az alapgondolatunk mindig is a szinergia volt. A fotográfia minden szereplőjét szeretnénk megszólítani, ezért évről évre újabb együttműködő partnerrel dolgozunk, akiket közös gondolkodásra és alkotásra invitálunk. Jövőre még több előadást és izgalmas programot tervezünk és célunk, hogy minél több kulturális intézménnyel, múzeummal és galériával dolgozzunk együtt. Budapestnek nagy szüksége van az ilyen színvonalas kulturális eseményekre!

 

Ha már Budapest: a város kitüntetett szerepet foglal el a szívedben, hiszen itt születtél, s a mai napig itt élsz és dolgozol.

Igen, Rákospalotán nőttem fel, ahol 7 éves koromig nagymamám házában laktunk, innen költöztünk át a kerület egy másik részére Pestújhelyre, de nekem az otthont mindig is nagymamám háza jelentette. A nyarakat is itt töltöttem, nagyon erős szeretet kötelék volt közöttünk, nagymamámtól nagyon sokat tanultam. Rákospalota olyan volt, mint egy falu, mindenki ismert mindenkit, az emberek beszélgettek egymással a piacon, KÖZÉRTben… Az élet nagyon egyszerű volt, a barátaimmal az egy mászókából és 3 hintából álló játszótéren gyakran egész történeteket játszottunk el. Nem volt szükség komolyabb játékokra, abban az időben nem uralta a technika az életünket, a fantázia világában éltünk. Egyszerű környezetben nőttem fel, fekete-fehér tv, szalagos magnó és rengeteg könyv.

 

MSz_05a MSz_05b MSz_05c

Mivel foglalkoztak a szüleid? Mi az, amit édesanyádtól vagy édesapádtól tanultál magaddal vagy az élettel kapcsolatban?

Apukám egy nagyon erős intellektuális hátteret adott, rajongott a nemzetközi modern irodalomért és rendkívüli műveltséggel rendelkezett a filmművészet, a képzőművészet és a fotó terén. A Gyógyszerkutató Intézetben dolgozott egyébként elektrotechnikai műszerészként. Sokat fotózott és a nagymamám spájzában felállított házi laborjában hívta elő a képeket, ebben nőttem fel. Imádtam a képeit nézegetni: Rákospalota, Budapest belvárosa, a barátok, kirándulások, tájképek…

Anyukám pedig a Magyar Távirati Iroda (MTI) külföldi képszerkesztőségének képszerkesztőjeként dolgozott, ez adta a másik hátteret ahhoz, amivel foglalkozom. Az MTI szupert izgalmas hely volt. A Telefotó, a nyüzsgő szerkesztőség, a fotóriporterek, a mindenhol heverő kontaktok és negatívok, a telefax gépből külföldről beérkezett képek, külföldi képeslapok lenyűgöztek.

A családban mellesleg nagypapám is fotózott, mindenkinek Praktikája, hozzájuk tartozó plusz objektívekkel. Az első saját fényképezőgépemet ezek eladásából vettem.

 

A fotózással tehát már korábban elkezdtél foglalkozni?

16 évesen kezdtem el fotózni édesapám gépével és az ő útmutatásaival. Mint mindenkit ebben az időben, engem is főleg az egyszerűbb geometrikus témák foglalkoztattak: vasúti sínek, áramelosztók, villanypóznák, a fények törése és az árnyékok. 17 évesen egy barátommal kistoppoltunk Párizsba, a város teljesen lenyűgözött, itt kezdtem ráérezni a fotográfia varázsára. Másképp örökítettem meg már a látottakat, több minden érdekelt. A Práter utcába alaptudással érkeztem 1991-ben, az ottani időszak főként a stúdió és a labor technika jegyében telt, a kornak már nem igazán megfelelő eszközökkel. Egy szuper osztály jött ott össze és azóta is tartó barátságok születtek! Intenzív és vidám időszak volt az analóg technika varázsában, amit még a reggel 8-tól délután 4-ig tartó negatív retus óra sem tudott elrontani… 

 

Ha nem találkozol a fotóművészettel, mi lett volna belőled?

Érdekes módon, amikor először jelentkeztem az Iparművészeti Egyetemre (MOME), a textil szakot jelöltem meg. Előkészítőre is jártam, de csak a következő évben jutott eszembe, hogy a fotószakra jelentkezzem. A független filmezés is nagyon érdekelt, 1992-től már komolyan foglalkoztam ezzel a területtel, rövidfilmjeimmel díjakat nyertem és külföldre is kijutottam. Valenciában, Liverpoolban, Bourges-ben és Prágában is vetítették a munkáim. Jelentkeztem az akkor csak háromévente induló Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára, ahol a hatodik, utolsó fordulóig jutottam, de az akkori „egy lány kvóta” miatt végül nem kerültem be. Így utólag belegondolva micsoda diszkriminatív világ volt…

Ezután párhuzamosan jelentkeztem filmes és fotós képzésekre a Képzőművészeti és az Iparművészeti Egyetemen, de akkor már biztos voltam, hogy nekem a fotó szakon van a helyem és szerencsére be is jutottam. Tehát, ha nem létezne fotográfia a világon, (amely egy fizikai képtelenség) filmrendező lennék.

Mi vagy ki volt nagy hatással a fotóművészeti látásmódodra?

Az élet maga sokszor inspirál. Apukámat korán elvesztettem, aztán sorba mentek el a nagyszüleim. A veszteség, vagy éppen a megélt pozitív érzelmek sokszor megteremtik a képeket, amiket látok.

A könyvek, a zene, a képzőművészet mellett alapvető hatással elsősorban a filmművészet és annak képi világa volt rám: Wim Wenders filmjei, az olasz neorealizmus és a francia új hullám, Tarkovszkij, valamint a Bergman filmek operatőrének Sven Nykvist-nek mély és izgalmas képei. Ami a fotográfiát illeti, a Bresson -féle dokumentarizmus, Josef Koudelka, Alex Webb, Elliott Erwitt, Stephen Shore… a magyar alkotók közül pl. Benkő Imre és Gulyás Miklós inspirált leginkább. Az alapvető inspirációt azonban mindig a filmekből kaptam.

Sokat utaztam és utazom, ideiglenes szálláshelyeimen hosszabb-rövidebb időre „otthon” vagyok. Még az egy éjszakás szállodai szobára is azt mondjuk: hazamegyek. A hely, ahol eltöltünk akárcsak egy éjszakát, személyes jelenlétünk által válik „otthonná”. Otthon tehát lehet egy neutrális hotelszoba, egy éveken át bérelt lakás, vagy a szülői ház. Az otthont mi magunk teremtjük meg, nem kötődik konkrét helyszínhez, csak hozzánk. Az egyik kedvenc képem is ezen a gondolati szálon indult el. Ezen a helyen valahogy olyan humorosnak és abszurdnak tűnt minden a béna geometriájával, a műanyag takaróléccel, a plafonra szerelt tv-vel, a tükörrel, benne az ablak kerete és a kilógó vezetékkel. Minden fehér és fekete volt, én meg vártam, hogy megszáradjon a piros körömlakk. A tévében épp egy, az 50-es, 60-as években népszerű görög humorista, Lambros Konstantaras filmjét vetítettek. Sok filmjét láttam a Görögországban töltött éveim alatt. Adódott egy abszurd helyzet és én megpróbáltam humorral megközelíteni, kicsit intimen, személyesen, nőiesen….

MSz_10b

MSz_10

 

Mint minden művészeti ágban – ha nem az élet minden területén – nagyon fontos, hogy az ember megtalálja önmagát, saját hangját. Mit gondolsz, te megtaláltad már a saját hangod a művészetedben, és ha igen, hogyan?

Remélem, hogy igen. A dokumentarizmusban találtam meg önmagam, megfigyelőként látom magam körül a világot, mint egy filmet, amelyben egy mágikus pillanatban minden összeáll, térben és időben. Ezen keresztül közvetítek érzelmeket, narratívákat, hangulatokat. A fotográfia az egyik legtitkosabb rejtély világban, egy ajtó, amely egy másik univerzumba vezet, az élet valós pillanatain keresztül egy mélyebb dimenziót nyit meg.

 

Fontos szerepet játszott az életedben Görögország is, ahol hosszabb ideig éltél és tanultál. Most is gyakran jársz vissza és ápolod velük a kapcsolatot. Hogyan találtál rá erre az országra? Mit tanultál a görögöktől és mi az, amit a görögök tanulhattak tőled?

Görögország egy mágia. Az egyetemről Erasmus ösztöndíjjal kerültem Athénba, a TEI-re, ami egy technikai suli volt, majd jelentkeztem a képzőre (Athens School of Fine Arts), ahová görög állami ösztöndíjjal jártam. Összesen 4 évig éltem kint. Athén nekem a második otthonom. Azelőtt még sosem jártam ott, mégis úgy éreztem, mintha hazaértem volna, mintha Rákospalotán lennék. Viccesen hangzik, de Athén valójában olyan, mint egy nagy falu. Mindenki ismeri a másikat a kis közösségekben, lakónegyedekben. Az emberek kedvesek és barátságosak egymással, humánusak. Én ott váltam emberré és felnőtté, az életem gyökeresen megváltozott. Megtaláltam önmagam, hihetetlen pozitív energiákat kaptam és nemcsak a közvetlen szeretteimtől, a barátaimtól, de a szomszédoktól, az iskolatársaktól és tanároktól is. Az ott készült munkáim az eddigi munkásságom egyik legerősebb része, alapja, ebből készítettem a könyvemet is. Minden évben akár több alkalommal is visszajárok, mert szakmai kapcsolataim azóta is gyümölcsözőek, barátaim azóta is az életem részei, emiatt szinte kettős az életem: itt lakom, ott élek.

 

Van-e, volt-e saját íze a görög fotográfiának, ha igen, mi az?

A görög fotográfia kiemelt alkotói Constantine Manos (aki már a 60-as évektől tagja volt a Magnumnak), és Nikos Economopoulos, aki 1990-től tagja az ügynökségnek. Ők alapozták meg a mai görög fotográfiát, amely egyfelől a legújabb trendeket használja és nagyon modern, mindeközben viszont érzelmes és mély. A kortárs görög fotó alapja a dokumentarizmus, mindez érzékenyen, a humánum által vezetve. Sok szakmai barátom van, akikkel közösen állítunk ki, vagy dolgozunk egy-egy projekten. A munkáim sok fórumon, médiában megjelentek, otthon érzem magam abban a vizuális közegben.

 

MSz_05k

MSz_05f

MSz_12

MSz_15

 

Térjünk vissza Magyarországra. Már több mint 25 éve vagy aktív tagja a magyar fotóéletnek, két éven keresztül voltál az FFS (Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója) vezetőségének tagja, számtalan kiállításon szerepeltek már a munkáid. Mi a véleményed a magyar fotográfia helyzetéről? Van-e saját íze a kortárs magyar fotónak?

A hazai fotográfia nagyszerű értékeket képvisel. A kortárs persze mindig ambivalens, hiszen ami külföldön megjelenik, az természetesen itt is jelen van, de én nem hiszek a trendkövetésben. A kérdés az, hogy egy anyag milyen hiteles, őszinte, nem pedig, hogy mennyire up-to-date. Nem hiszek abban, hogy 2-3 trend lenne „kortárs”. A széles spektrum, a különböző stílusok és hangnemek izgalmasabbak. A kortárs fotót én egyébként időben is szélesebb skálában látom, a ’80-as évek fotográfiája újra izgalmassá válik a galériákban.

 

Kezd már megérni a magyar társadalom a fotográfia, mint művészet értékelésére?

Az utóbbi 5 évben a galériák nyitottabbá váltak a fotóra – egyelőre főként a képzőművészeti ágakra – de ez is fontos lépés. A Random – kortárs fotóművészek csoportjával éppen ezen dolgozunk. A szervezet vezetőjeként célom, hogy minél több lehetőséget teremtsek az alkotóknak, minél szélesebb körben megismertessük a munkáinkat. A Budapest FotóFesztivállal is a publicitást szeretnénk megteremteni, közelebb hozni a nagyközönséget a fotóművészethez.

 

MSz_05h

 

 

Mennyiben változott a stílusod az évek során?

Remélem, hogy a munkáim összhatásában nem változtak és van egyfajta látásmódom, amit a korábbi és a jelenlegi képeimen is fel lehet fedezni. Sorozataim középpontjában az urbanitás, a modern civilizáció, a társadalom és az egyén kapcsolata áll, illetve gyakran személyes témákat dolgozok fel, melyet lírai dokumentarizmussal próbálok megfogalmazni. Az ember alkotta táj és a természeti környezet közötti feszültség érdekel, az, hogy hogyan befolyásolja az emberi viselkedés a környezetet. Lenyűgöznek a városi vagy külvárosi terek, és az egyszerű dolgok, az élet legegyszerűbb dolgai.

 

Milyen projektjeid vannak mostanában?

Általában több anyagon dolgozom egyszerre. Mindig van ugyan egy fő téma, amit megvalósítok, de mellette más ötletek és más típusú képek is szembe jönnek, ezeket sem hagyom ki. Ezekből később egy másik anyag épül. Jelenleg egy lírai hangvételű fekete-fehér anyagon dolgozom Palm, Sea, Land címmel. Emellett feldolgozom a tavaly készített New York Colors című munkám képeit; képeket készítek a Best Regards képeslap sorozathoz és van egy Hétköznapi csendéletek sorozat is indulóban.

 

best regards 02 best regards 04 best regards 05 best regards 11 best regards 01

A Best Regards sorozatod egy nagyon izgalmas játék a képeslapok világával. Hogyan jött az ötlet? A képekhez választasz gondolatod vagy fordítva?

Gyerekkorom óta gyűjtöm a képeslapokat. Van meserajzos, tájképes, japán metszetes, század eleji karácsonyi és olyan is, amin egy híres fotográfus fotója, vagy egy híres film plakátja látható… Van valami izgalmas romantika a képeslapokban. Megírni az üzenetet és várni, hogy a címzett megkapja… Ráadásul önálló képként, keretben, vagy csak a könyvespolcra téve is jó rájuk nézni. Bárhol éltem, mindig voltak körülöttem képeslapok a falon. A mai digitális világban szinte soha nem küldünk képeslapokat egymásnak, vagy egy titkos idegennek. A Best Regards egy valódi képeslapkönyv, perforált széllel, így fotókönyv és képeslapfüzet is egyben, amelyből ki lehet venni és feladni egy-egy üzenetet. A képes dialógusok vizuális és verbális üzeneteikkel az élet könnyed, humoros, vagy éppen szenvedélyes oldaláról szólnak. A szövegek és a képek külön készülnek el, a szövegeket, gondolatfoszlányokat egy füzetbe gyűjtöm, naplószerűen. A képek pedig ezek vizuális társai melyek a végén mindig megtalálják egymást.

Mindig is nagyon spirituális voltam, fontos számomra az egység, és az, hogy mit teszek bele az életbe, mit teszek le az asztalra, hogyan kapcsolódom másokhoz.

Szeretek szervezni, másokért tenni és másoknak segíteni. A saját pozitív hozzáállásomba persze régen egyfajta naivitás is vegyült, azóta sokat tanultam és kicsit óvatosabb is vagyok. De nem szeretem azt a világot, ahol óvatosnak kell lenned ahelyett, hogy csak adnád, amit tudsz, amid van.

 

Egy ilyen ideális világra sokan vágyunk…

Azt remélem, ha közel a halálomhoz majd visszatekintek az életemre, azt látom, hogy a lehető legtöbbet kihoztam belőle. Mindent megtettem és megéltem, amit lehetett, minden szeretetet megadtam és megkaptam, voltam elég bátor, elég őrült és elég vidám ahhoz, hogy nyugodt szívvel lépjek tovább. Most ezen dolgozom…

 

Készítette: Kocsány Kornél

 

 

0
  • Map of the Chernobyl exclusion zone. The restricted area has a radius of 30 kilomers that can not be accessed without prior permission.
  • "I fear no radiation, the only thing I fear is the Nazis," says Praskovia Afanasievna, an elderly inhabitant of the Belarusian exclusion zone.
  • Portrait of a contaminated apple. Food is consumed by the inhabitants of the conominated areas near Chernobyl.
  • The Ivankiv hospital treats those affected by the radiation with little means.
  • The local population has few resources to buy imported food and they are forced to consume the ones that they produce in these contaminated lands.
  • Tubers are planted on contaminated soil and consumed daily.
  • "Our children have not yet been born and we are already afraid for them" say the mothers who are pregnant.
  • Meat from animals close to the exclusion zone has very high radioactive levels.
  • A liquidator who worked on decontamination tasks after the deceased nuclear accident. "Chernobyl has killed him," says his wife.
  • Lilia Kovaleva is hospitalized in a Belarusian orphanage for children with mental problems. The radioactive consequences are many and diverse.

Raul Moreno

 

 

Raúl Moreno gyakran dolgoz fel nehéz témákat. Heteket, hónapokat tölt az érintett közösségekben, hogy közelebb kerüljön az emberekhez, és igazán színvonalas fotósorozatban mutassa be őket és életüket. Az idén először megrendezésre került Budapest FotóFesztivál vendégeként, a Cervantes Intézet együttműködésében tartott előadást a közönségnek, melyen két friss projektjéről mesélt, ezután nyílt alkalmam interjút is készíteni vele.

 

A munkájáról szóló, vetítéssel egybekötött előadás izgalmas, de megrázó is volt egyben. Két nagyobb projektjét mutatta be nekünk: az egyikben a Csernobil környezetében élők helyzetét vizsgálta. Ezek az emberek annak ellenére nem akarnak elköltözni, hogy a vidéken termő élelem sugárfertőzött, és egészségükre, családi életükre rendkívüli mértékben kihatnak az 1986-os katasztrófa következményei.
A másik projektjének témájára szintén Ukrajnában talált rá: az keltette fel az érdeklődését, hogy a lakossághoz viszonyítva itt a legmagasabb a HIV/AIDS fertőzöttek aránya egész Európában. Felkeresett olyan embereket Kijevben, akik nap mint nap szembenéznek a betegséggel. A fertőzés leginkább szexuális úton és a drogfüggőségnek köszönhetően terjed, és hatással van az érintettek egész családjára. Sajnos néhány civil kezdeményezésen kívül senki nem segít nekik.
Az előadást követően pár napot még Budapesten töltött, mielőtt vonattal visszament volna Ukrajnába, így volt időnk beszélgetni életéről és a szóban forgó projektekről is.

 

A napokban találkoztunk a Budapest FotóFesztivál keretében, ahol már az őszinte tekintetedből világossá vált számomra, hogy rendkívül érzékeny ember vagy. Ez, gondolom, sokat segít a munkádban. Hogyan jellemeznéd magad?

Nem vagyok a szavak embere, általában keveset beszélek, visszafogott és komoly vagyok. Nevetni azonban imádok, nagyon erős bennem az élet szeretete, és rendkívül fontosak számomra a barátaim és a családom. Belőlük merítek erőt.
Hiszek a mesék erejében és saját magamban is. Az egyedüli dolog, amitől félek, hogy elvesztem az utam, és nem találom a helyem ebben a világban.

Már gyermekként foglalkoztattak téged a komolyabb témák. Egy gyönyörű spanyol városban, Albacetében nőttél fel, rendkívül inspiráló környezetben.

Albacete valóban lenyűgöző hely, ráadásul egy szép környéken laktunk, apai nagyszüleim szomszédságában. Annyit mozogtam a két házban össze-vissza, amennyit csak akartam. Minden délután az utcán játszottunk a cimboráimmal. A szobámból láthattam a naplementét, melynek fényében varázslatosan rajzolódott ki az alacsony házak és a Fatima templom sziluettje. Ha becsukom a szemem, vissza tudom idézni az alkonyi fényeket és a fecskék hangját.

Ha jól tudom, szegény családban nevelkedtél.

Rossz anyagi helyzetben voltak a szüleim, ráadásul rajtam kívül még a nálam két évvel fiatalabb húgomról is gondoskodniuk kellett. Játékokat szinte nem is kaptunk, de ez nem számított, mivel feltaláltuk magunkat és boldogok voltunk. Édesanyám igazi küzdőszellem volt, keményen és felelősségteljesen dolgozott, szakácsnő volt a helyi kolostorban. Sok szempontból hasonlítok rá, még főzni is jól tudok. Édesapám bohém anarchistaként élt, magasról köpött a szabályokra. Tőle a szabadság szeretetét örököltem. Nagymamám, Felipa karakteres asszony volt, sok könyvet adott nekem, elvitt magával egy csomó érdekes helyre, és bemutatott érdekes embereknek. Anyukám szüleihez hétvégén jártunk ki, a Júcar folyó partján található faluba, Valdegangába. Na ott aztán harapni lehetett a szabadságot. Rengeteget kirándultunk, így szoros kapcsolatba kerültünk a természettel.

vladimira_rm-1

vladimira_rm-2

 

Fotóztál ilyenkor?

Gyerekkoromban inkább a rajzolás érdekelt. Főleg állatokat rajzoltam, ha tehettem, minden nap. A technikámat állandóan tökéletesítettem. Ha letettem a ceruzát, akkor viszont a szabad levegőre vágytam, állatokat kutattunk fel, madarakat lestünk meg, a végén már a fészkek alapján be tudtam azonosítani a legtöbb madárfajt. Tizenöt éves koromban az édesapám elvitt egy hegymászó klubba, onnantól kezdve minden hétvégén hegyet másztam. A mai napig fontos számomra ez a hobbi.

Mikor vetted először kézbe a kamerát?
Tizenhat éves voltam, amikor aputól kaptam egy Zenitet meg egy fotóskönyvet. Azt mondta: „Fiam, ahogy ismerlek, ez a foglalkozás neked való. A segítségével felfedezheted majd az egész világot.” Igaza volt. Kár, hogy már nem él, kíváncsi vagyok, mit gondolna a munkásságomról. Az első fotóimat látva mindig arra biztatott, hogy érzelmeket is közvetítsek velük: fájdalmat, félelmet, szomorúságot, boldogságot, dühöt. Ezt a tanácsát ma is megfogadom.
Azért is örültem a szavainak, mert nem voltam valami jó tanuló, unatkoztam, mindig másról ábrándoztam. Apunak köszönhetően vettem afotográfia felé az irányt. A fényképezésben olyan dologra leltem, ami igazán érdekelt és lekötött. Gimi után ugyan következett a kötelező katonai szolgálat, majd néhány említésre sem érdemes meló, végülazonban beiratkoztam egy fotós suliba, Valenciában. Ezután Madridban fotóriporternek tanultam, majd elkezdtem szabadúszóként dolgozni a médiában, ahol legyőztem a félénkségemet és a korlátaimat. A szülők is támogattak, hittek bennem, bár anyu mindig mondta, hogy egy fix állással többre mennék. Hiába, én éreztem, hogy más feladatok várnak rám.

Hosszú utat tettél meg azóta…
A kezdetekben főleg állatokat, tájakat fotóztam. Az édesapám inspirált arra, hogy az emberek felé forduljon az érdeklődésem. Azt javasolta, hogy történeteket meséljek a kamerával, mutassam be, hogyan élnek mások. Valamiből persze meg is kellett élni, úgyhogy esküvőkkel kezdtem, rájöttem, hogy ez is a történetmesélés egy fajtája, amivel ráadásul pénzt is kereshetek.
Mostanában fotográfiai túrákat szervezek Izlandra és Csernobil környékére. Izland nagy szerelmemmé vált az évek során. Itt elszakadhatok mindentől és le tudom csillapítani az elmémet annyira, hogy tiszta fejjel gondolkozzak az élet nagy dolgairól és a személyes projektjeimről.

 

vladimira_rm-3

vladimira_rm-4

vladimira_rm-5

 

Térjünk is át ezekre. Nagyon komoly témákat dolgozol fel. Vizsgáltad a Csernobil környékén élők mindennapjait, Ukrajnában foglalkoztál kábítószer-függőkkel és az AIDS betegek életével. Mi vonz téged ezekben a történetekben?
Szabadúszóként mindig olyan irányt választok, ami nekem igazán megfelel. Ezekkel a kérdésekkel azért foglalkozom, mert érdekelnek. Szeretném felhívni az emberek figyelmét ezekre a problémákra, a gyakran megjelenő igazságtalanságokra, illetve azt is szeretném megmutatni, hogy a sanyarú sorsokban is rejlik boldogság.

Említetted, hogy a témák színvonalas bemutatásához közel kell kerülnöd az emberekhez, hogy elfogadjanak, és lássák, hogy tiszták a szándékaid. Van bevált módszered?
Az őszinteség, a tisztességes szándék, az emberek és a helyek iránt mutatott tisztelet kulcsfontosságú. Többször maradtam le jó fotókról amiatt, hogy bizonyos szituációkban tapintatos, tiszteletteljes maradtam, de ezeket nem sajnálom. A legfontosabb, hogy akiket fényképezek megértsék, ember vagyok és rájuk is emberként tekintek. Egy minőségi fotóesszé létrehozásakor arra is nagy hangsúlyt szoktam fektetni, hogy megtaláljam a köztem és a téma közötti megfelelő távolságot.

Megrázó dolgokat látsz a projektek során, biztos vagyok benne, hogy mély nyomot hagynak benned. Sokat tanultál magadról?
Egy hosszú távú projekt során óhatatlan, hogy közel kerülök az emberekhez, akár érzelmileg is. Az ő szenvedésük a sajátommá válik, még ha csak néhány nap, óra vagy perc erejéig is. Ez is kell ahhoz, hogy hitelesebben el tudjam mesélni mindazt, amit láttam. Az élmények természetesen engem is folyamatosan alakítanak, formálódik a személyiségem. Egy sokkal emberibb Raúlt kezdek megismerni.

Az érzelmi befolyásoltság megnehezíti a fotók kiválogatását? Segít neked valaki a sorozatok összeállításában?
Ha nagyon elmerülsz egy témában, a válogatás és szerkesztés sokkal nehezebb. Máshogy tekintesz a fotókra, emiatt nagyon hasznos másokat is megkérdezni. Több olyan fotográfus barátom van, akinek adok a véleményére, és gyakran megkérdezem az adott témák szakértőit is. Előfordul, hogy olyanok is segítenek, akik a fotózáshoz annyira nem értenek, de kifinomult művészi érzékük van, ilyen például az édesanyám.

vladimira_rm-6

vladimira_rm-7

vladimira_rm-8

vladimira_rm-9

vladimira_rm-10

Mivel finanszírozod ezeket a projekteket?
Ez a legnehezebb. Részben pályázati pénzekből, részben a saját megtakarításomból. A témaválasztásnál oda kell figyelnem arra is, hogy később eladható legyen a sztori, kíváncsiak legyenek rá a különböző magazinok, weboldalak. Vannak nehéz időszakok, amikor eszembe jut, hogy visszatérhetnék a fix havi fizetés biztonságos világába, de szerencsére vagyok annyira erős, hogyne engedjek a kísértésnek.

A fotóid hangulata, a kompozíció gyakran a festményekre emlékeztet.
Mivel sokat rajzoltam, a festmények sem hagytak hidegen. Velazquez, Caravaggio, Tintoretto, Dalí, Goya és Rembrant képeiből rengeteget tanultam. A fotósok látásmódja is hatással volt rám. W. Eugene Smith, Cristina Garcia Rodero, Henri-Cartier Bresson, Ansel Adams és Navia. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy senkire ne akarjak hasonlítani, és saját magamat adjam.
Mikor érzed úgy, hogy befejeztél egy projektet? Újra és újra visszalátogatsz az adott közösségbe, vagy végleg továbbállsz?
Mindig érzem, ha eljött a vége. Egyszer mindent le kell zárni. A témák viszont örökké velem maradnak.

Milyen projekteket tervezel a jövőre?
Egy inuit kultúrát szeretnék bemutatni, nagyon érdekel, hogyan hat az életükre a klímaváltozás. Ezért remélem, már ősszel visszatérhetek Alaszkába és Grönlandra, ahol már korábban is jártam. Afrikát is tervbe vettem, de a részletek még nem alakultak ki a fejemben.

vladimira_rm-11

vladimira_rm-12

Végül arra kérlek, válaszd ki egyik kedvenc képed, és meséld el a történetét.
Azt a képet választom, amely egy grönlandi inuit embert ábrázol fókavadászat után. Grönland nyers, vad, de nagyon spirituális hely. Szorosan összekapcsolódik egymással a természet és az ember, a legenda és a hagyományok, az élet és a halál.Minden csendesen, harmonikusan megtalálja itt a helyét. Még az elmúlás is.
A fókavadászat során az inuitok türelmesen várakoznak a csónakjaikban. A türelem az északi emberek vérében van. A közelben egy fóka félénken kidugja a fejét a jeges vízből, érzi a veszélyt. A csendet egy lövés hangja töri meg, a fókának vége. Egy szempillantás alatt történik mindez, mi észre se vennénk ebből semmit. A vadászok azonban mindent látnak. A fóka és a vadász egymás szemébe néznek a lövés előtt, a vadász megkérdezi, megölheti-e. Csak akkor süti el a fegyverét, amikor beleegyező választ kap. Egy inuit soha nem élvezetből öl. A környezete hozzá hasonlóan törékeny, így tiszteli, védi az élővilágot.
Dél-Grönlandon, Narsaq városa mellett készült ez a kép. Észrevettem a közeledő csónakot, bevártam, hogy lássam, mi a zsákmány. A víz vérvörössé vált a csónak közül. Azt tettem, amit tennem kellett. Közel mentem, de csendben maradtam. Ezt a fotót lőttem. A halál színe összeolvad az élet színével. Az inuit pedig büszke volt, szép nagy fókát lőtt.

image1

Interjú: Kocsány Kornél

0
magyar-adam-urbanflow1837

Kiemelt valóság

 

BAKONYI Bence, GYENIS Tibor, MAGYAR Ádám, PECSICS Mária

 

Mi a valóság? Kinek mi a valóság? Kinek milyen a valósága? Ezekre a kérdésekre keresik a választ a Faur Zsófi Galéria művészei. Habár minden alkotónál más-más motívum kerül előtérbe, mégis megtalálták a fotográfia médiumán keresztül azt a közös igazságot, amiben alkotni tudnak. Az urbánus tér elmosódottsága, a kiüresedetté tett nagyvárosok, a visszapillantó tükörben elnyúló állatok alakjai és a megroncsolt felületű pillanatok tartoznak e kiemelt valóság szerepkörébe. Összekapcsolódnak, tükröznek és közvetítenek.

 

bencebakonyi_segue

Bakonyi Bence: Segue (Faur Zsófi Galéria), 2016

 

Gyenis Tibor: Immobil II. (Faur Zsófi Galéria), 2016

Gyenis Tibor: Immobil II. (Faur Zsófi Galéria), 2016

 

Pecsics Mária: Objects in mirror, Frog (Faur Zsófi Galéria), 2016

Pecsics Mária: Objects in mirror, Frog (Faur Zsófi Galéria), 2016

 

A 2001 óta működő Faur Zsófi Galéria elsődleges célja a hazai kortárs művészet népszerűsítése és beépítése a nemzetközi művészeti szcénába, amelyet a külföldi vásárokon történő mind aktívabb jelenlétével és a külföldi galériákkal való partnerkapcsolatok kiépítésével kívánja elérni.

A kiállítás a Budapest Fotófesztivál eseménye.

Megtekinthető:

2017.03.09.– 03.31.

Faur Zsófi Galéria, 1114 Budapest, Bartók Béla út 25.

Nyitva tartás: hétfő-péntek 12.00-18.00 /Opening hours: Monday-Friday 12.00-18.00

 

0
17505219_1819667678297471_7002881091786568432_o

Portfolio Review

 

 

A Budapest FotóFesztivál múlt héten tartott Fesztivál Portfolio Review egész napos rendezvényének eredményeként Sivák Zsófia kapja a BUDAPEST A FIATAL TEHETSÉGEKÉRT PROGRAM KÜLÖNDÍJÁT, amely a Főváros és a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. szervezésében valósult meg és amely magában foglal egy díjtárgyat, bruttó 150.000,- Ft pénzjutalmat és egy kiállítási lehetőséget a Budapest Projekt Galériában.

A 2018-as Photometria International Photofestival-on, Lutz Dóra vehet részt munkájával, a zsűri mindezen túl és Belicza László Gábor és Pilló Ákos munkáját emelte ki

A Budapest a fiatal tehetségekért program különdíj átadására 2017. április 7-én a 11:00 órakor kezdődő sajtótájékoztató után kerül sor a Várkert Bazár Déli Palotákban (1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2-6.).

A zsűri tagjai:
Kudász Gábor Arion, Balogh Rudolf- és Capa-díjas fotográfus, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem adjunktusa, Raúl Moreno (Sp), díjnyertes dokumentarista fotográfus, a valenciai Photon Festival 2016-os fődíjasa, az Albarracín-DKV ösztöndíjasa, Móricz-Sabján Simon, Magyar Sajtófotó díjas fotóriporter, dokumentarista fotográfus, Panagiotis Papoutsis (Gr), a görög Photometria Nemzetközi Fotófesztivál és az Enteyxis Kulturális Intézet alapítója, Somosi Rita, művészettörténész, a VILTIN Galéria munkatársa, a Budapest Fotófesztivál alapítója és kurátora.

 

Sivák Zsófia: Józsiék

Sivák Zsófia: Józsiék

 

Sivák Zsófia: Józsiék

Sivák Zsófia: Józsiék

 

Sivák Zsófia: Józsiék

Sivák Zsófia: Józsiék

 

Lutz Dóra - I fully support my wife's educational plans

Lutz Dóra – I fully support my wife’s educational plans

 

Lutz Dóra - Into the Wild

Lutz Dóra – Into the Wild

 

Lutz Dóra - Adapt

Lutz Dóra – Adapt

 

Belicza László Gábor: Egész

Belicza László Gábor: Egész

 

Belicza László Gábor: Egész

Belicza László Gábor: Egész

 

Belicza László Gábor: Egész

Belicza László Gábor: Egész

 

Pilló Ákos: Subcarpathia

Pilló Ákos: Subcarpathia

 

Pilló Ákos: Subcarpathia

Pilló Ákos: Subcarpathia

 

Pilló Ákos: Subcarpathia

Pilló Ákos: Subcarpathia

 

 

0
20

A fotózás nem kompromisszum

 

 

A Budapest FotóFesztiválon a nemzetközi Photometria fesztivál győztes alkotásai is bemutatkoznak a HOME (Otthon) című kiállításon, a fesztiválközpontnak otthont adó Budapest Projekt Galériában. Az egyik kiállító Stavros Stamatiou, aki Szaloniki külvárosában dolgozik általános iskolás tanárként, szabadidejében azonban a családjának és a fotózásnak él.

 

Egy kis görög faluban, Kozaniban születtél, de Ptolemaidában nőttél fel. Nekünk Görögországról általában a gyönyörű tengerparti üdülők jutnak eszünkbe, Ptolemaida azonban a parttól 100 kilométerre található, közel a Macedón határhoz. Milyen volt ott az élet?

Ptolemaida viszonylag új város, főleg kis-ázsiai bevándorlók hozták létre 1922-ben. A település gyorsan növekedett, a helyi lignitkészletekre épülő erőműveknek köszönhetően, amely vonzotta a munkaerőt. Mi egy öreg házikóban laktunk a város szélén. Nem messze tőlünk volt egy csatorna, azontúl egy sík terület zöldséges kertekkel, magtárakkal, cseresznye- és barackfaligetekkel, melyek az év jelentős részében csodálatos illatokkal ajándékozták meg a környéket. Itt volt nagypapám szőlője is.

 

A nagyszüleid is bevándorlók voltak?

Igen, ők is 1922-ben érkeztek. Velünk laktak, a házban volt egy külön kis szobájuk. Én két fiútestvéremmel osztoztam egy gyerekszobán. A nappaliban egy hatalmas kerek asztalon édesanyám varrógépe állt. Miután megszülettünk, bezárta szabászatát és otthonról dolgozott. Szőttesek és ruhaanyagok között töltöttem a gyermekkoromat, valamint a körülöttünk lévő földeken, ahova nagypapával jártunk ki. Segítettünk neki a munkában, de mi ezt szórakozásnak tekintettük: élvezettel hajtottuk a szamaras szekeret, bunkereket építettünk kövekből, faágakból és kérgekből. Az üres földeken találkoztunk a barátokkal is, fociztunk, köveket dobáltunk. Játék volt az élet.

 

12

14

15

 

 

A játék mellett más is érdekelt?

A zene és az irodalom volt a nagy szenvedélyem. Minden zsebpénzemet bakelit lemezekre költöttem, főleg a rock bűvölt el, volt egy kisebb rock bandám, én írtam a dalszöveget. Szerettem olvasni is. Édesapámnak, volt egy kisebb könyvtára, tele regényekkel. Imádtam a nagy klasszikusokat. Shakespeare és Cervantes mellett ugyanakkor a képregényeket is faltam. Saját történeteket írtam és illusztráltam. Azt gondoltam, író leszek, ha nagy leszek. Az archeológia is érdekelt, mert a nagyszüleim rengeteget meséltek az őshazáról, a kis-ázsiai romokról, és ezek az izgalmas sztorik felkeltették bennem az érdeklődést a történelem iránt. Ptolemaida új város volt, történelemmel csak az emberek történeteiben találkoztam. Nagyon érdekeltek a régi holmik is. Pénzérmék, nagypapám puskája, nagymamám rozsdás serpenyője (amit a kertben találtam). Az egyik legemlékezetesebb élményem az volt, amikor a hátsó udvarban a föld alól kikapartam egy Bizánc korabeli ikont, amelyen Szűz Mária a karjában tartotta az újszülött Jézust. Félig megette már a penész, de engem elkapott a kincskeresés láza!

 

Akkor ezért tanultál később művészettörténetet.

Pontosan. Illetve érdekelt az is, hogy miért van az embernek olyan nagy igénye arra, hogy a művészetben fejezze ki magát. Kréta szigetén jártam egyetemre, Iráklio (Hérakleion) városába. Itt annyi történelmet láttam az utcákon, amennyit korábban el sem tudtam képzelni. Sokat köszönhetek ennek a varázslatos szigetnek, itt találkoztam későbbi feleségemmel is…

 

Mennyivel volt más gyermekkorod Görögországa, mint a mai, válságoktól sújtott ország? A média szinte csak a gazdasági nehézségekről és a bevándorlás okozta problémákról tudósít.

Mindig voltak problémák, régen viszont sokan hittek abban, hogy a dolgok jóra fordulnak. Most vagyunk túl a válság hetedik évén, egyre többen fásulnak bele a valóságba. A válság az élet minden területén érezteti hatását: az egészségügyre és az oktatásra kevesebb pénz jut, a fizetések csökkenek, a munkavállalók jogait megkurtítják, a magas adók miatt nő a megélhetési költség. A középosztály eltűnőben van, a szegényebb rétegek népesednek, a gazdagok meg tovább növelik a profitjukat. Én egy általános iskolában tanítok nyelvtant, matematikát, fizikát, kémiát, történelmet és egyéb tárgyakat a 6-12 éves korosztálynak. Imádom a munkámat, több szempontból is: egyrészt a gyerekek szinte mindig képesek arra, hogy meglepjenek, másrészt széles körben kell tájékozottnak lennem, így naponta tanulok valami újat, amit aztán továbbadhatok a diákoknak.

 

 

21

22

16

 

 

Három gyermek büszke édesapja vagy. Az életről azt vallod, hogy önmagunk felfedezése az egyik legnagyobb feladatunk. Hogyan segíted ehhez hozzá a gyermekeidet? Az információra épülő társadalmunk tele van lehetőségekkel, de vajon könnyebb manapság rálépni az önmagunkhoz vezető útra?

A nevelés az egyik legnehezebb „munka”. Két alapelvem van: a szeretet és a korlátok meghatározása. Ha a gyerekek megkapják az elsőt, el tudják fogadni a másodikat. Szükségük van a kiegyensúlyozott fejlődésre. A szülők természetesen mindig követnek el hibákat, de ha van szeretet, a gyermekek lelkén ejtett sebek begyógyulnak.

Nem hiszem egyébként, hogy manapság könnyebb vagy nehezebb lenne megtalálni saját magunkat, mint régen. Ehhez mindig a környezet bátorítása, a saját magadban való hit, a kísérletezgetés valamint az kellett, hogy tanulni tudjunk a sikerekből és a kudarcokból egyaránt. Szerintem mi jó munkát végeztünk a saját gyermekeinkkel, elég nagyok már ahhoz, hogy ilyet ki merjek jelenteni. Mindegyikük kifejlesztette saját személyiségét, rendelkeznek álmokkal, célokat tűztek ki maguknak, amelyek elérésére nap mint nap törekednek. Szerintem ez nagy eredmény.

 

Lerí rólad, hogy nagy étvággyal falod a kultúrát és a filozófiát. Milyen kérdések izgatnak a leginkább?

A művészettel kapcsolatos dolgok érdekelnek a legjobban: színház, mozi, zene. A legjobb barátaimmal gyakran beszélgetünk hasonló dolgokról, általában metafizikai megközelítésben. Andrej Tarkovszkij mondta egyszer: „Minden művészet célja elmagyarázni a művésznek és a környezetének, hogy mi az élet célja, mi a létezés értelme, és hogy elmondja, miért születtek erre a világra, vagy legalábbis kérdéseket fogalmazzon meg ezzel kapcsolatban.”

 

23

24

 

 

Evezzünk át a munkásságodra. A művészet sok fajtája érdekel, mégis a fotózás vált a fő önkifejező eszközöddé. Mikor és miért kezdted el komolyabban venni ezt a műfajt, és miért pont erre esett a választásod?

A fotográfia számomra mindig is több volt, mint az emlékek megőrzésének módja. Amíg azonban nem tanulmányoztam a mestereket, nem értettem, hogyan lehet többet kihozni belőle. Az elmúlt tíz évben rengeteget tanulmányoztam más fotósok munkáit, aktív tagja voltam olyan fórumoknak is, ahol a fotóművészet volt a fő téma. Közben a digitális technikára álltam át, amely több teret nyújtott a kísérletezgetésre, így kiszélesíthettem tudásomat. A fotográfia varázsa beszippantott. Végre már nem csak a felszínt kapargattam, képes voltam a dolgok mélyébe vágni. A valóságot úgy tudtam felhasználni, hogy saját magamról, gondolataimról, érzéseimről, álmaimról és rémálmaimról meséljek.

 

Nem gondoltál soha arra, hogy ebből élj meg?

Néhány éve olyan szerencsében volt részem, hogy a Constantine Manos (fotóművész, a Magnum fotóügynökség tagja – a szerk.) társaságában vacsorázhattam. Bemutattam neki az anyagomat, megkérdezte, hogy profi fotós vagyok-e. Én csupán amatőr vagyok, feleltem. „Kitűnő” – válaszolt. „Így soha nem kell kompromisszumot kötnöd a művészetedben”. Szerintem teljesen igaza volt. Ugyanakkor látok olyan hivatásos fotósokat is, akik közben komoly saját anyagot is leraktak az asztalra (pl. maga Constantine Manos, Elliott Erwitt, Weegee és mások).

 

Hogy megy ez nálad, először témát választasz, és ahhoz lősz képeket, vagy fordítva?

Szeretek gondolkodás nélkül fotózni. Nem tervezem el a sorozataimat. Egyszer csak azt veszem észre, hogy a képeim egy bizonyos csoportja kezd valami jelentőségteljessé formálódni. Ekkor már a végére akarok járni, és még több képet készítek, amelyek kapcsolatba léphetnek a korábbiakkal. Mivel azt sem tudom, hogy mikor kezd el kialakulni egy sorozat, ezért arra sem tudok válaszolni, hogy mikor ér végét. Ha megérett rá az idő, megérzem.

 

04

 

 

Vannak színes és fekete-fehér projektjeid is.

A színek a valóságra reflektálnak, éppen ezért sokkal nehezebb velük bánni. A művész számára komoly munka túllépni a világ puszta bemutatásán. Amikor megnyomom a gombot, általában már tudom, hogy az fekete-fehér vagy színes kép lesz, illetve hogy melyik sorozatba illik majd bele. Ha mégsem, „árva” marad, amíg meg nem találja a helyét.

 

Egy magyar fotográfus, Brassai szavait idézted egy korábbi interjúdban: „Ha a valóság nem tölt el minket csodálattal, az azért van, mert már túlságosan hozzászoktunk.” Majd hozzátetted: „Amikor fotózok, nyitott szellemmel és éles szemekkel teszem. Szeretek cél és tervek nélkül bolyongani.” Nos ezt talán könnyebb mondani, mint csinálni.

Nincs ennek titkos receptje, technikája. A vizuális percepció a fotográfiában hosszas tanulmányozás és gyakorlás után egyre kifinomultabb lesz. A tehetség szükséges, de nem elégséges. Aki elért egy magas szintet, az már soha nem fogja elfelejteni azt.

 

Brassain kívül több közép-európai fotós is hatással volt rád, például André Kertész és Josef Koudelka. Amikor a munkáidat nézegettem, olyan érzésem támadt, mint ha te is ebből a régióból származnál. Van köze a görög fotóművészetnek a közép-európaihoz?

A környezet mindig óriási hatással van a fényképész munkájára. Vannak azonban egyéb összetevők is, az oktatás, a személyes emlékek és az esztétikai érzék. Ezek teljesen függetlenek lehetnek a földrajzi elhelyezkedéstől. Az általad említett információs társadalomban egyre könnyebben hatnak egymásra a művészek a világ minden tájáról, az interakciók sokkal összetettebbek és érdekesebbek. A ma embere az egész bolygó filmművészetével, festészetével, zenéjével és fotográfiájával kapcsolatba lép, bármi hatással lehet a művészetünkre.

 

25

 

A képeid közül rám ez volt a legnagyobb hatással. Baljós, fenyegető, rendkívül erőteljes kocka, libabőrös lesz tőle az ember. Mesélj róla!

Pár éve készült ez a kép. Az egyik kedvenc környékemen sétáltam, az otthonomtól mintegy tíz kilométerre. Megláttam ezt a birkacsordát. Odamentem a pásztorhoz, mert néhány nappal korábban csináltam róla pár fotót, és ígértem neki képeket. Közeledett az este, a csorda egy sziklaorom szélén állt. Majd szépen lassan elkezdtek leereszkedni felém, majd amikor közel értek, a szikla másik oldalára kapaszkodtak fel, ahol a naplemente fénye gyönyörű sziluettbe rendezte őket. Egy pillanatra az összes birka rám nézett. Már mindent előre beállítottam a kamerán, egyet-kettőt közelebb léptem, majd lőttem három képet. Az első lett a legjobb, ezt látod te is.

Készítette: Kocsány Kornél

Budapest Fotófesztivál weboldala

0
photometria_1_web

Photometria fesztivál Budapesten

 

 

A BPF 2017-es fesztiválvendége a görög Photometria Nemzetközi Fotófesztivál HOME című kiállítása, mely tegnap nyílt a Budapest Projekt Galériában. A kiállítás a 2016-os pályázatának legjobb képeit mutatja be.

A kiállítás témája az “otthon”, amely a nemzetközi fotográfusok különböző megfogalmazásaiban, sajátos megközelítésük által széles területet fed le a fotográfia narratívájában. Érzelmekkel és jelentéssel teli alkotásokon keresztül mutatja be az otthon, a személyes élettér fogalmát.

Apostolos Strantzalis: Chez Jean, 2016

Apostolos Strantzalis: Chez Jean, 2016

A kiállítás 2016 júniusában, Görögországból, Ioannina városából indult és 13 városban, három országban látható. 2017-es első állomása a Budapest FotóFesztivál. A Photometria Fesztivál magas színvonalú kiállításaival, szakmai rendezvényeivel támogatja a nemzetközi és görög kortárs fotográfusokat. A Ioannina városában évente megrendezett esemény egy cross-kulturális találkozási pont, ahol különböző világnézetek, kultúrák és ideák kapnak teret a bemutatkozásra és kibontakozásra. A Photometria Nemzetközi Fotófesztivál a PHEN (Photo Europe Network) tagja.

Kiállítók:
Catalin MUNTEANU, Davide PALMISANO, Leticia ΖICA, Lorenzo PALOMBINI, Nensi BOGDANI, Tran VIET VAN, Aggelos CHRISTODOULAKIS, Apostolos STRANTZALIS, Vasilis ZAVERDAS, Yannis ROBOKOS, Dimitris VAVOURAS, Kontantinos GDONTAKIS, Lefteris PARASKEVAIDIS, Leonidas MPAKOLAS, Magdalini KORMPAKI, Marilia FOTOPOULOU, Nikos GOLIAS, Olia PASPALAKI, Panagiotis ZIOVAS, Savvas KARAPANAGIOTIS, Stavros STAMATIOU, Sotiris TSAGATAKIS, Tasos CHIOS, Christos KAPATOS, Christos KATSANOS

FESZTIVÁLKÖZPONT / Budapest Projekt Galéria – 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 14-16.
2017. március 15. – április 5.
Nyitva tartás: hétfő-péntek 14.00-19.00

 

A Budapest FotóFesztivál további programjai

 

Tran Viet Van: Bedroom of Captain Huy, 2016.

Tran Viet Van: Bedroom of Captain Huy, 2016.

Davide Palmisano: Bangkok, 2014.

Davide Palmisano: Bangkok, 2014.

Savvas Karapanagiotis: Old House, 2016

Savvas Karapanagiotis: Old House, 2016

Marilia Fotopoulou: Családi portré, 2016

Marilia Fotopoulou: Családi portré, 2016

 

 

0
Mexicans arrested while trying to cross the border to United States. San Ysidro, California, USA, 1979 © Alex Webb/Magnum Photos

Élő közvetítés: Alex Webb

 

 

Megnyílt a Budapest Fotófesztivál, ennek keretén belül pedig Alex Webb fotográfusnak, a Magnum ügynökség tagjának önálló kiállítása a Műcsarnokban. A sajtótájékoztatót a Phoo facebook oldalán élőben közvetítettük.

 

 

 

A Phoo Magazin kiemelt médiatámogatója a Budapest Fotófesztiválnak

0