Phoo Magazin | Portfolio Tags város
Phoo Magazine - Budapest based visual storytelling magazine - Kortárs Fotográfiai Magazin
Phoo Magazin, Phoo, Phootographers, Kortárs Fotográfiai Magazin, Visual Storytelling, Professional photography, magazine, phoo.hu, hungarian, budapest, kálló péter, visual, vizuális, fotóesszé, sorozat, igényes tartalom, fotózás, hasselblad, leica, nikon, szabadidő, tartalom szolgáltatás, fekete-fehér, színes, kodak, fotóriport, like, facebook, twitter, ingyenes, okos, képírás, képíró, magyar, fényképezés, VII magazin, new york times, lens culture, visual culture, vizuális kultúra, vizuális kommunikáció, BKF, MOME, muosz, kiemelkedő, minőség,
293
archive,tax-portfolio_tag,term-varos,term-293,ajax_fade,page_not_loaded,,select-theme-ver-1.6,wpb-js-composer js-comp-ver-4.3.4,vc_non_responsive
101

Merengő

Az emberek vágynak a csendre. Arra az ősi, mély nyugodtságra, mikor úgy érezzük, hogy körbeölel minket a mindenható béke puha karjaival. Mikor egy mély lelégzettel, a lelked kicsit felemelkedik, testedet a földön hátrahagyva. Ősanyáinktól örököltük ezt, így ösztönösen keressük a természet közelségét, ahol elérhetjük ezt az állapotot. Kutatunk utána a kietlen betonfalak között, imitálni próbáljuk, mert a függöi vagyunk, de kiszadtunk igaz világunkból.
Vágyjuk, de el nem érhetjük. A megnyugvást keressük, de folyton rohanunk, remélve, hogy elérjük. Napról-napra, hétről-hétre, életünk mintha egy furcsa, cél nélküli végtelen versenyfutás lenne. Pedig pont ezzel távolítjuk el magunkat legjobban a békétől.
Ha megállunk egy pillanatra és észrevesszük mi van körülöttünk. Elmerengünk, megtalálhatjuk a városban is a szépséget és a nyugodtságot. Lecsendesíthetjük elménket, lelkünk békére lelhet. Ha észrevesszük a szépet, ne eresszük, élvezzük csupán a látványát, engedjük, hogy átjárjon minket a mély, néma nyugodtság!

1
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Hajdú Tamás: Summer in the city

 

Kelet-Európa lakónegyedei egyszerre a sűrű élet és az elhagyatottság helyei. Nyáron még inkább így van ez: a buja tenyészet és a sivár kipusztultság ugyanazon időben van itt jelen a házak közötti szűk tereken, a falakon, a járdákon, az erkélyeken, a repedésekben és a szürke felületeken. A növényzet elszabadul, jótékonyan eltakarja az elhanyagolt térelemeket, harsányan színezi a szürkét, a holt anyagot, a porladó betont pedig a burjánzó élet fojtogató szorításba öleli.

A hajdan szebb napokat látott, a szocialista ipar büszkeségeinek egykori jelképei, a vágy tárgyát képező Dacia gépkocsik utolsó példányai itt bújnak meg elhagyatottan a merészen és buján felnövő növényzet fényes-zöld sátra alatt. A repedésekből kinő a fű, a járdaszegély és a kanálisfedő körüli széttöredezett és egyenetlen betonfelületet rózsaszín és vörös kontúrokkal rajzolja körül a pazarlóan elhullatott virágszirom-szőnyeg. A holt anyag minden résébe, minden repedésébe – melyet az idő ejtett, de be nem foltozott – betör a nyár, és lélegzik szabadon, háborítatlanul.

De talán mégsem mindenütt ilyen érintetlen ez a hullámzó növényi élet. A lelkes, de szegényes emberi gondoskodás nyomai is ott vannak az anyag újrafelhasználásának kreatív kísérleteiként a tömbházak közti virágos és zöldséges kertecskékben: félbevágott pillepalackok, műanyag mécsesek, apró vaskerítések. A pillepalack úgy van itt jelen, ebben a térben, mint a fogyasztói társadalom és a találékony mindennapi élet kelet-európai szimbiózisa, mint a vágy és a szükség ellentétének helyi kibékülése. A bent és kint határvonalai is képlékenyebbé válnak, a privát szféra hagyja magába omlani a nyár illatait, zöld burjánzását. De a magánszféra is bátrabban és szemérmetlenebbül lép ki a nyilvános térbe: nem bánja sem a szegénységet, sem a rútságot. Nem kendőzi magát, nem akar tehetősebbnek és szebbnek látszani, mint amilyen: öreg vállon leengedett ruhapánt és foszlott, pecsétes intim ruhadarab a szártókötélen – kitárulkozik, és önfeledten éli a napfényes életet. Mit is kellene szégyellni itt? Ezek vagyunk, ilyenek vagyunk.

Jól megfér itt együtt, a tömbházak nyarában a szemérmetlen ruhadarab és a politikusportré. A valahonnan idekóborolt, falusi idillt idéző tehén és a magasra nőtt bozót mögött magasodó, valaha az urbanizáció igényével épült lepusztult tömbház. Nézzük a fotókat, és gondolkodunk: milyen életeket rejtenek a falak, mi van az ablakok mögött, kié a barbie-rózsaszín blúz a szárítókötélen, mely viselője elől épp eltakarja a kilátást. Nézzük és kérdezzük: milyenek a kilátások innen?

– Bodó Julianna

 

Hajdú Tamás amatőr fotográfusnak vallja magát, főállásban állatorvos. Szürreális kutyás sorozata mellett, számtalan elismert munkájával találkozhatunk többek között a Feature Shot, Bored Panda vagy a LensScratch oldalain. Most a Phoo hasábjain mutatja be Nyár a városban sorozatát, mostantól, mint Phootographer. Szilágysomlyón született, jelenleg Nagybányán él. Én először blogjával találkoztam talán több, mint tíz évvel ezelőtt, ami szerencsére azóta is rendületlenül üzemel. Egymás mellett haladtunk, talán hatással voltunk egymásra, Tamás munkái rám, biztosan.

Rendkívül egyszerű, letisztult és mégis iszonyú ironikus kifejezési módja egyedivé teszi képeit. Úgy érez rá a hétköznapok abszurditására, mint Martin Kollar. A romániai valóság mögül a világlátása tör elő. Egy interjújában azt mondja: “Zavar. Vizuálisan is és érzelmileg is. Zavar, hogy ilyen környezetben kell a gyermekemet felnevelnem, zavar, hogy dominál a giccs és a rossz ízlés. De közben élvezem is, mert jókat lehet szórakozni rajtuk. (…) Komoly dolog a humor! (nevet). Nem mindenkit érint meg ez a fajta látásmód. Szakmámat tekintve morfopatológus állatorvos vagyok. Lehet, hogy emiatt kicsit „ferde” a humorom, de akik igazán ismernek, azoknak egyből lejön a poén.”

 

A Phoo felületén mostantól rendszeresen találkozhattok Tamás munkáival!

 

(forrás: http://www.maszol.ro/index.php/kultura/46142-hajdu-tamas-komoly-dolog-a-humor)

 

 

 

1