Phoo Magazin | Portfolio Tags fotográfia
Phoo Magazine - Budapest based visual storytelling magazine - Kortárs Fotográfiai Magazin
Phoo Magazin, Phoo, Phootographers, Kortárs Fotográfiai Magazin, Visual Storytelling, Professional photography, magazine, phoo.hu, hungarian, budapest, kálló péter, visual, vizuális, fotóesszé, sorozat, igényes tartalom, fotózás, hasselblad, leica, nikon, szabadidő, tartalom szolgáltatás, fekete-fehér, színes, kodak, fotóriport, like, facebook, twitter, ingyenes, okos, képírás, képíró, magyar, fényképezés, VII magazin, new york times, lens culture, visual culture, vizuális kultúra, vizuális kommunikáció, BKF, MOME, muosz, kiemelkedő, minőség,
285
archive,tax-portfolio_tag,term-fotografia,term-285,ajax_fade,page_not_loaded,,select-theme-ver-1.6,wpb-js-composer js-comp-ver-4.3.4,vc_non_responsive
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Hajdú Tamás: Greatest clicks

 

 

 

A falakról festék málik; Egy letűnt rendszer gépjárműi szétszerelve állnak a háttérben, miközben egy zavarodott kutya sétál előttük, mint egy kísértet a havon. Az egész egy rothadó szürreális festmény része …

Mindig van valaki, aki átfest egy csorba falat, és a romos autó csodákat újakra alakítja. Röviden, a barkácsolókban még mindig van egy kis fantázia.

Az én kelet-európai szomszédságom mindennapjait ábrázolja: a darabokból egy bomló létezés magassága és mélypontja fedi fel. A fényképek felfedik a hely kettős természetét: a beavatkozás mentes – laissez-faire – hozzáállás kiegészül egy sorsát erősen változtatni akaró sorssal.

Valójában a tavalyi év legjobb “kattintásai” ezek. Csak képek.

 

 

0
Balance of Budapest https://www.facebook.com/balanceofair #balance

Balance

Az egyensúly érzékelés a test helyzetének és mozgásának érzékelését jelenti. A testhelyzet érzékelése több szerv összehangolt működésén alapul. Folyamatosan regisztrálja az agyunk, hogy mely izmaink, milyen mértékű összehúzódását szükséges fenntartani ahhoz, hogy a testhelyzetünk ne változzon meg, de lényeges például, hogy milyen helyzetben látjuk a környezetünket.

 

A képi egyensúly egy kényszer a belső egyensúly keresésem kifejezésére. A körülöttem zajló folyamatokat, egyenesen haladó utakként felfoghatom, melyek rendszeresen találkoznak. Ez a találkozás maga az egyensúly, melyet nekem csak észre kell vennem. Ennek a folyamatnak a részévé kell váljak. Ha úgy tetszik a saját utam találkozását a többi úttal, kell megfigyelnem, és kiszűrnöm azt az egyensúlyi állapotot, amikor minden együtt áll ahhoz, hogy a világ egyensúlyi állapota, a saját egyensúlyi állapotommal összeérjen. Ezt formálom képpé.


A világ formál engem és azzal, hogy elkészítem a képet formálom a világot.


Ez az egyensúly.




Ennek filozófiája, hogy egész életünkben egy bizonyos egyensúlyi állapotot próbálunk elérni. Törekszünk a harmóniára, keressük az ebből fakadó biztonságot, ami boldoggá tesz bennünket. A kiegyensúlyozott emberből árad valamilyen megfoghatatlan erő. Uralja testét és szellemét. Példaként jár elöl. Irányt mutat azoknak akik hasonló állapotra törekszenek. Az élet is egyensúlyozás, szinte pengeélen táncolás.


Az önmagával harmóniában lévő ember számára minden leegyszerűsödik, minden sokkal egyértelműbb. Ugyanez köszön vissza a látványban is. Egy végtelenül egyszerű, minimalista, geometrikus világ, melyben a testi es lelki határait feszegető ember még inkább a kiegyensúlyozottság benyomását kelti.


„A felvételek minden esetben hajnali órákban készültek. Ennek egyik oka, hogy a hajnali fényviszonyok nyugodt, kiegyensúlyozott hatást kölcsönöznek a
képeknek, másrészt az extrém helyszínekre mászás miatt nem akartunk fölösleges riadalmat kelteni a járókelőkben, akik ekkor még alszanak.
Így is fontos volt minden esetben bejelenteni a rendőrségen, hogy filmforgatás céljából mászunk fel hidak, középületek tetejére. Minden esetben
engedéllyel, – melyek megszerzése elég bonyolult és hosszadalmas procedúra -, készítettük el az anyagokat. Természetesen több épület is rajta van még a
listánkon, de sok helyről elutasítást kaptunk. A legextrémebb ezek közül a Mátyás templom, ahol Isten ellen való bűnként, az öngyilkosság szándéka miatt
utasították el kérelmünket.
Minden mászás és forgatás előtt a szükséges biztonsági intézkedéseket elvégeztük.”



A Balance projekt 2015 szeptemberben a Brains együttes Balance című dalának a videóklippje lett. A videó egy teljesen új lebegő nézőpontot kapott drónok segítségével, melyeket a myactioncam.hu bocsájtott rendelkezésünkre. A képekkel ellentétben sokkal közelibb betekintést enged a nézőnek, betekintést nyújt, mintha ott állnánk az Esernyős Ember mellett.

 

0
101

Merengő

Az emberek vágynak a csendre. Arra az ősi, mély nyugodtságra, mikor úgy érezzük, hogy körbeölel minket a mindenható béke puha karjaival. Mikor egy mély lelégzettel, a lelked kicsit felemelkedik, testedet a földön hátrahagyva. Ősanyáinktól örököltük ezt, így ösztönösen keressük a természet közelségét, ahol elérhetjük ezt az állapotot. Kutatunk utána a kietlen betonfalak között, imitálni próbáljuk, mert a függöi vagyunk, de kiszadtunk igaz világunkból.
Vágyjuk, de el nem érhetjük. A megnyugvást keressük, de folyton rohanunk, remélve, hogy elérjük. Napról-napra, hétről-hétre, életünk mintha egy furcsa, cél nélküli végtelen versenyfutás lenne. Pedig pont ezzel távolítjuk el magunkat legjobban a békétől.
Ha megállunk egy pillanatra és észrevesszük mi van körülöttünk. Elmerengünk, megtalálhatjuk a városban is a szépséget és a nyugodtságot. Lecsendesíthetjük elménket, lelkünk békére lelhet. Ha észrevesszük a szépet, ne eresszük, élvezzük csupán a látványát, engedjük, hogy átjárjon minket a mély, néma nyugodtság!

1
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Hajdú Tamás: Summer in the city

 

Kelet-Európa lakónegyedei egyszerre a sűrű élet és az elhagyatottság helyei. Nyáron még inkább így van ez: a buja tenyészet és a sivár kipusztultság ugyanazon időben van itt jelen a házak közötti szűk tereken, a falakon, a járdákon, az erkélyeken, a repedésekben és a szürke felületeken. A növényzet elszabadul, jótékonyan eltakarja az elhanyagolt térelemeket, harsányan színezi a szürkét, a holt anyagot, a porladó betont pedig a burjánzó élet fojtogató szorításba öleli.

A hajdan szebb napokat látott, a szocialista ipar büszkeségeinek egykori jelképei, a vágy tárgyát képező Dacia gépkocsik utolsó példányai itt bújnak meg elhagyatottan a merészen és buján felnövő növényzet fényes-zöld sátra alatt. A repedésekből kinő a fű, a járdaszegély és a kanálisfedő körüli széttöredezett és egyenetlen betonfelületet rózsaszín és vörös kontúrokkal rajzolja körül a pazarlóan elhullatott virágszirom-szőnyeg. A holt anyag minden résébe, minden repedésébe – melyet az idő ejtett, de be nem foltozott – betör a nyár, és lélegzik szabadon, háborítatlanul.

De talán mégsem mindenütt ilyen érintetlen ez a hullámzó növényi élet. A lelkes, de szegényes emberi gondoskodás nyomai is ott vannak az anyag újrafelhasználásának kreatív kísérleteiként a tömbházak közti virágos és zöldséges kertecskékben: félbevágott pillepalackok, műanyag mécsesek, apró vaskerítések. A pillepalack úgy van itt jelen, ebben a térben, mint a fogyasztói társadalom és a találékony mindennapi élet kelet-európai szimbiózisa, mint a vágy és a szükség ellentétének helyi kibékülése. A bent és kint határvonalai is képlékenyebbé válnak, a privát szféra hagyja magába omlani a nyár illatait, zöld burjánzását. De a magánszféra is bátrabban és szemérmetlenebbül lép ki a nyilvános térbe: nem bánja sem a szegénységet, sem a rútságot. Nem kendőzi magát, nem akar tehetősebbnek és szebbnek látszani, mint amilyen: öreg vállon leengedett ruhapánt és foszlott, pecsétes intim ruhadarab a szártókötélen – kitárulkozik, és önfeledten éli a napfényes életet. Mit is kellene szégyellni itt? Ezek vagyunk, ilyenek vagyunk.

Jól megfér itt együtt, a tömbházak nyarában a szemérmetlen ruhadarab és a politikusportré. A valahonnan idekóborolt, falusi idillt idéző tehén és a magasra nőtt bozót mögött magasodó, valaha az urbanizáció igényével épült lepusztult tömbház. Nézzük a fotókat, és gondolkodunk: milyen életeket rejtenek a falak, mi van az ablakok mögött, kié a barbie-rózsaszín blúz a szárítókötélen, mely viselője elől épp eltakarja a kilátást. Nézzük és kérdezzük: milyenek a kilátások innen?

– Bodó Julianna

 

Hajdú Tamás amatőr fotográfusnak vallja magát, főállásban állatorvos. Szürreális kutyás sorozata mellett, számtalan elismert munkájával találkozhatunk többek között a Feature Shot, Bored Panda vagy a LensScratch oldalain. Most a Phoo hasábjain mutatja be Nyár a városban sorozatát, mostantól, mint Phootographer. Szilágysomlyón született, jelenleg Nagybányán él. Én először blogjával találkoztam talán több, mint tíz évvel ezelőtt, ami szerencsére azóta is rendületlenül üzemel. Egymás mellett haladtunk, talán hatással voltunk egymásra, Tamás munkái rám, biztosan.

Rendkívül egyszerű, letisztult és mégis iszonyú ironikus kifejezési módja egyedivé teszi képeit. Úgy érez rá a hétköznapok abszurditására, mint Martin Kollar. A romániai valóság mögül a világlátása tör elő. Egy interjújában azt mondja: “Zavar. Vizuálisan is és érzelmileg is. Zavar, hogy ilyen környezetben kell a gyermekemet felnevelnem, zavar, hogy dominál a giccs és a rossz ízlés. De közben élvezem is, mert jókat lehet szórakozni rajtuk. (…) Komoly dolog a humor! (nevet). Nem mindenkit érint meg ez a fajta látásmód. Szakmámat tekintve morfopatológus állatorvos vagyok. Lehet, hogy emiatt kicsit „ferde” a humorom, de akik igazán ismernek, azoknak egyből lejön a poén.”

 

A Phoo felületén mostantól rendszeresen találkozhattok Tamás munkáival!

 

(forrás: http://www.maszol.ro/index.php/kultura/46142-hajdu-tamas-komoly-dolog-a-humor)

 

 

 

1
126

Modern kori Exodus

Magyarország az elmúlt héten újra a nemzetközi figyelem középpontjába került. Néhány ezer menekült és az ő kálváriájuk felhívta a figyelmet arra, hogy az a világrend amiben eddig hittünk valóban szétesni látszik. Hölvényi Kristóf fotóesszéje végigkíséri a történéseket a Keleti pályaudvartól a nagy menetelésen át, egészen egészen a bécsi főpályaudvarig. Egy apró állomása ez mind a szemünk előtt zajló történelemnek, mind a határátlépők zarándoklatának, de ez az apró állomás meghatározó. Kristóf az európai történetírás egy fontos fázisánál volt jelent. Kamerájával sokkal többet fényképezett, mint néhány elégedetlen menekült. Két világrend találkozik, az egyik átlépi azt a láthatatlan határt, amit Európának hívunk, a fejlett civilizációnak, indulatok szabadulnak el mindkét oldalról, de megoldások alig. Közben pedig ez a néhány ezer elkeseredett ember újra kezébe veszi a sorsát, mint amikor meghozták a döntést, hogy elindulnak. Nincs semmijük, csak az kevés motyó hátukon. Nincs vesztenivalójuk. Hölvényi képeinek titka a részletekben rejlik, olyan, mintha egy filmet néznénk. Nincsenek nagytotálok és megszokott fotóriporteri eszközök. Nagyjából ugyanazzal a perspektívával van végig fotózva az egész, de ikonikus tartalommal megtöltve. Ahogy haladunk az esszében a történések kibontakoznak, egyszer csak elkezdünk izgulni. A szűk ábrázolástól szorongunk, nem látjuk egészben a problémát. Ahogy az egész világ nem érti, ugyanúgy nem érezzük a képeken sem, hogy megoldást kínálna. Inkább csak feszültséget teremt. Egy szorongó kérdés marad a történet lezárásaként, hogy mit kezd a világ a sokszázezer otthontalan sorsával.

1