Phoo Magazin | Portfolio Tags fekete-fehér
Phoo Magazine - Budapest based visual storytelling magazine - Kortárs Fotográfiai Magazin
Phoo Magazin, Phoo, Phootographers, Kortárs Fotográfiai Magazin, Visual Storytelling, Professional photography, magazine, phoo.hu, hungarian, budapest, kálló péter, visual, vizuális, fotóesszé, sorozat, igényes tartalom, fotózás, hasselblad, leica, nikon, szabadidő, tartalom szolgáltatás, fekete-fehér, színes, kodak, fotóriport, like, facebook, twitter, ingyenes, okos, képírás, képíró, magyar, fényképezés, VII magazin, new york times, lens culture, visual culture, vizuális kultúra, vizuális kommunikáció, BKF, MOME, muosz, kiemelkedő, minőség,
330
archive,tax-portfolio_tag,term-fekete-feher,term-330,ajax_fade,page_not_loaded,,select-theme-ver-1.6,wpb-js-composer js-comp-ver-4.3.4,vc_non_responsive
Jávor Benedek

Politikusok – 1. rész

 

Mit tehetnek a politikusok saját hitelességük megőrzéséért?

Tényleg empatikus, nyitott emberek, vagy csak megjátsszák magukat?

Gyűlöljük, imádjuk őket, de kik ők valójában?

Bábok, bűnözők, vagy egyszerű férfiak és nők?

 

A bulvármédia és a kampány jellegű imázsportrék erősen elmaszkírozott, olykor fölöslegesen torz képet mutatnak a politikusokról, s a velük kapcsolatos előítéleteinktől csak ritkán vagy soha nem szabadulunk meg.

 

Pedig ugyanabból az anyagból vagyunk. Erényekkel, gyengeségekkel, hibákra és fenséges tettekre való képességekkel. Marosi Viktor portréin keresztül azokat az aspektusokat emeli ki a politikusok életéből, melyek a hétköznapi emberek számára is emberivé tehetik őket. Nem válogat. Kamerája nem foglal állást politikailag egy alkotás létrehozásában, mely ’per definitionem’ manipulálás, hiszen egy portré esetében erre mind a modellnek, mind az alkotónak sokféle lehetősége van. Azzal az elhatározással kezdett ennek a sorozatnak, hogy alkotóként csak alig láthatóan lesz jelen. Nem voyeur, vagy paparazzi, nem is események hivatalos fotósa, csak egy fotográfus, aki megadja azt a távolságot a modelljeinek, ahol már nyugodtan lehetnek hasonlóak azokhoz, akik közül vétettek.” – Surányi Mihály

 

A POLITIKUSOK című sorozat sokkal inkább társadalmi, mint esztétikai igényeket elégít ki. Azt a kommunikációs űrt igyekszik betölteni, amely a társadalom és a politika szereplői között az elmúlt években egyre nőtt, mára pedig a párbeszéd teljes megszűnésével fenyeget.

Vajon hogyan lehet a fotográfia nyelvén hitelesen megszólalni egy ilyen probléma ellen? Eljut-e az üzenet a címzettekhez, vagy azokhoz, akik szintén erre a párbeszédre vágynak? Azzal, hogy az alanyokat egy pillanatra kiemeljük megszokott környezetükből, és újrafogalmazzuk azt, hogy kik ők valójában, a probléma szerkezete is megváltozhat, s ez elegendő az első lépés megtételéhez a megoldás felé vezető úton. Ahogy változnak a politikai áramlatok, úgy változik a sorozat is. Folyamatosan él, folyton újabb arcokkal bővül, mint egy adatbázis.

 

0
vendeg-1024x512_beta

Vendégeim

 

 

Csengetnek, jöttek hozzám. Beengedem, beszélgetünk, örülünk egymásnak. Nincs nálam nagy átjáróház, pár ember jár fel, állandó ismerősök, barátok, rokonok. Adják egymásnak a kilincset. Jó, hogy itt vannak. Hosszabb rövidebb-ideig maradnak.  Van aki tovább rohan, van aki marad, néha akár hónapokig. Kamera előtt állva kicsit zavarodottan, de elfogadva rögzül a találkozás.

 

2013-ban készült sorozat nem akart többet, mint dokumentálni egy pillanatot, kik járnak hozzám, egyfajta vizuális vendégkönyvnek készült az anyag. Egy kor, egy állapot lenyomata. Akkor és ott látlelete. A szelfiktől túlcsordult világban lelassítanak, ahogy a barátaimra nézek. Nem exponáltam sokat, nem azért készült, hogy kitegyük valamelyik közösségi felületre. Az emlék fontos, és az emberek.

 

Kevésbé  törekszik az egyformára, hogyan is törekedhetne, hiszen szereplői mások és mások, mint az összes ember. Ami összehozza őket az a helyszín és a fotográfus. Én magam, aki nem vagyok a képeken.

A kollekció 4×5-ös filmre készült, Linhof Color géppel, minden előnyével és macerájával. 

0
101

Merengő

Az emberek vágynak a csendre. Arra az ősi, mély nyugodtságra, mikor úgy érezzük, hogy körbeölel minket a mindenható béke puha karjaival. Mikor egy mély lelégzettel, a lelked kicsit felemelkedik, testedet a földön hátrahagyva. Ősanyáinktól örököltük ezt, így ösztönösen keressük a természet közelségét, ahol elérhetjük ezt az állapotot. Kutatunk utána a kietlen betonfalak között, imitálni próbáljuk, mert a függöi vagyunk, de kiszadtunk igaz világunkból.
Vágyjuk, de el nem érhetjük. A megnyugvást keressük, de folyton rohanunk, remélve, hogy elérjük. Napról-napra, hétről-hétre, életünk mintha egy furcsa, cél nélküli végtelen versenyfutás lenne. Pedig pont ezzel távolítjuk el magunkat legjobban a békétől.
Ha megállunk egy pillanatra és észrevesszük mi van körülöttünk. Elmerengünk, megtalálhatjuk a városban is a szépséget és a nyugodtságot. Lecsendesíthetjük elménket, lelkünk békére lelhet. Ha észrevesszük a szépet, ne eresszük, élvezzük csupán a látványát, engedjük, hogy átjárjon minket a mély, néma nyugodtság!

1