Phoo Magazin | Kiállítás
Phoo Magazine - Budapest based visual storytelling magazine - Kortárs Fotográfiai Magazin
Phoo Magazin, Phoo, Phootographers, Kortárs Fotográfiai Magazin, Visual Storytelling, Professional photography, magazine, phoo.hu, hungarian, budapest, kálló péter, visual, vizuális, fotóesszé, sorozat, igényes tartalom, fotózás, hasselblad, leica, nikon, szabadidő, tartalom szolgáltatás, fekete-fehér, színes, kodak, fotóriport, like, facebook, twitter, ingyenes, okos, képírás, képíró, magyar, fényképezés, VII magazin, new york times, lens culture, visual culture, vizuális kultúra, vizuális kommunikáció, BKF, MOME, muosz, kiemelkedő, minőség,
82
archive,category,category-kiallitas,category-82,ajax_fade,page_not_loaded,,select-theme-ver-1.6,wpb-js-composer js-comp-ver-4.3.4,vc_non_responsive
  • 34
  • 2014.01.25 Ukrajna, Kijev. Fotó: Csudai Sándor
  • 46
  • 28
  • 32

Capa előtt és után

 

 

Magyar fotósok háborús képeiből nyit fotókiállítást a Capa Központ Ljubljanában
Csütörtöktől látható a Capa előtt és után: Magyar fotográfusok háborús képei 100 éve és ma című tárlat

 

A magyar hadifotózás két, egymástól 100 évre lévő időszakát bemutató kiállítás nyílik csütörtök este a szlovén fővárosban. A ljubljanai magyar kulturális központban látható tárlat a háborús fotózás egyik legkiemelkedőbb alakja, a magyar származású Robert Capa munkássága előtti és utáni, azaz XX. és XXI. század eleji, magyar fotográfusok által készített háborús fotókon keresztül kutatja, mennyit változott a fegyveres konfliktusok megörökítésének eszköztára az elmúlt egy évszázadban. Az első széles körben fotografált háborús esemény, az I. világháború dokumentumait a Fortepan digitális fotóarchívum segítségével mutatják be, korunk fegyveres konfliktusait pedig Bielik István szíriai, Csudai Sándor ukrajnai, Dévényi Veronika afganisztáni és Sopronyi Gyula líbiai képein keresztül ismerhetjük meg. A tárlat a ljubljanai várban nyíló Robert Capa munkáit felvonultató retrospektív kiállításhoz kapcsolódik és június 2-ig látható.

2014.02.23 Ukrajna, Kijev. Fotó: Csudai Sándor

2014.02.23 Ukrajna, Kijev. Fotó: Csudai Sándor

„A fotóriporterek ma már nincsenek arra kárhoztatva, hogy favázas fényképezőgépet és a hozzá tartozó súlyos üvegnegatívokat cipeljenek magukkal az amúgy is embert próbáló küldetésükön. E technikai fejlődés másik haszonélvezői pedig mi, befogadók vagyunk, hiszen tagadhatatlanul közelebb kerültünk a korábban technikailag megörökíthetetlen, például túl sötétben vagy túl gyorsan lezajló mozzanatokhoz. Ugyanakkor a XX. század elején szinte mindenki pózolt, aki megállt egy kamera lencséje előtt és a ma embere is nagyon tudatosan viselkedik, ha fényképezik, mégis érezzük a két viselkedés motivációja közti szakadékot. Az is tetten érhető, hogy például egy hadifogoly lefotózása már akkor is bizonyítékul szolgált a másik felett aratott győzelemről, amely a fényképezőgépet is fegyverré avatta. Tehát már az első világháború alatt is tisztában voltak a fotográfiák erejével, létezett is hivatalos katonai cenzúra, de a felek közel sem vívták a maihoz hasonló tudatossággal a kommunikációs csatát”

– írja Virágvölgyi István, a kiállítás kurátora.

 

Vajon a technikai fejlődés magával hozta-e a fegyveres konfliktusokban készülő fényképek tartalmi előrelépését is? Azt megállapíthatjuk, hogy csillapíthatatlan a kíváncsiságunk a fegyveres konfliktusok iránt, hiszen ezekben a kiélezett szituációkban könnyebben tetten érhetünk mély, emberi történeteket. Vajon mit várunk el egy 100 éves és egy tavaly készült háborús fotótól mielőtt megpillantanánk?

A XX. század elején szinte mindenki pózolt, aki megállt egy kamera lencséje előtt és a ma embere is nagyon tudatosan viselkedik, ha fényképezik, mégis érezzük a két viselkedés motivációja közti szakadékot. Az is tetten érhető, hogy például egy hadifogoly lefotózása már akkor is bizonyítékul szolgált a másik felett aratott győzelemről, amely a fényképezőgépet is fegyverré avatta. Tehát már az első világháború alatt is tisztában voltak a fotográfiák erejével, létezett is hivatalos katonai cenzúra, de a felek közel sem vívták a maihoz hasonló tudatossággal a kommunikációs csatát. Végképp más volt az utca emberének viszonya a fotókhoz a maihoz képest: a falakon több olyan fotográfiát láthatnak, amelyek ma, az interneten elképesztő gyorsasággal terjedő képek korában, bizonyosan el sem készülhetnének – például a hölgykoszorúban festményszerűen heverésző katonákról készült kép.

Éppen ezért a leggyakrabban fotografált háborús toposzok – a búcsú, az utazás, a tábori élet, vagy éppen a pusztítás – mentén vizsgáljuk, hogy a 100 éve és a ma készült háborús fényképek mennyire különböznek, vagy éppen hasonlítanak egymásra.

 

 

Capa előtt és után: Magyar fotográfusok háborús képei 100 éve és ma

Magyarország Nagykövetségének Kulturális Központja, Balassi Intézet, Ljubljana

2017. április 7. – június 2.
Megnyitó: 2017. április 6. csütörtök 19 óra
Fotográfusok: Bielik István, Csudai Sándor, Dévényi Veronika (Zrínyi Katonai Filmstúdió), Sopronyi Gyula
Kurátor: Virágvölgyi István
Kurátor-asszisztens: Csejdy Borka
Projekt koordinátor: Huszár Orsolya

 

 

0
magyar-adam-urbanflow1837

Kiemelt valóság

 

BAKONYI Bence, GYENIS Tibor, MAGYAR Ádám, PECSICS Mária

 

Mi a valóság? Kinek mi a valóság? Kinek milyen a valósága? Ezekre a kérdésekre keresik a választ a Faur Zsófi Galéria művészei. Habár minden alkotónál más-más motívum kerül előtérbe, mégis megtalálták a fotográfia médiumán keresztül azt a közös igazságot, amiben alkotni tudnak. Az urbánus tér elmosódottsága, a kiüresedetté tett nagyvárosok, a visszapillantó tükörben elnyúló állatok alakjai és a megroncsolt felületű pillanatok tartoznak e kiemelt valóság szerepkörébe. Összekapcsolódnak, tükröznek és közvetítenek.

 

bencebakonyi_segue

Bakonyi Bence: Segue (Faur Zsófi Galéria), 2016

 

Gyenis Tibor: Immobil II. (Faur Zsófi Galéria), 2016

Gyenis Tibor: Immobil II. (Faur Zsófi Galéria), 2016

 

Pecsics Mária: Objects in mirror, Frog (Faur Zsófi Galéria), 2016

Pecsics Mária: Objects in mirror, Frog (Faur Zsófi Galéria), 2016

 

A 2001 óta működő Faur Zsófi Galéria elsődleges célja a hazai kortárs művészet népszerűsítése és beépítése a nemzetközi művészeti szcénába, amelyet a külföldi vásárokon történő mind aktívabb jelenlétével és a külföldi galériákkal való partnerkapcsolatok kiépítésével kívánja elérni.

A kiállítás a Budapest Fotófesztivál eseménye.

Megtekinthető:

2017.03.09.– 03.31.

Faur Zsófi Galéria, 1114 Budapest, Bartók Béla út 25.

Nyitva tartás: hétfő-péntek 12.00-18.00 /Opening hours: Monday-Friday 12.00-18.00

 

0
17505219_1819667678297471_7002881091786568432_o

Portfolio Review

 

 

A Budapest FotóFesztivál múlt héten tartott Fesztivál Portfolio Review egész napos rendezvényének eredményeként Sivák Zsófia kapja a BUDAPEST A FIATAL TEHETSÉGEKÉRT PROGRAM KÜLÖNDÍJÁT, amely a Főváros és a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. szervezésében valósult meg és amely magában foglal egy díjtárgyat, bruttó 150.000,- Ft pénzjutalmat és egy kiállítási lehetőséget a Budapest Projekt Galériában.

A 2018-as Photometria International Photofestival-on, Lutz Dóra vehet részt munkájával, a zsűri mindezen túl és Belicza László Gábor és Pilló Ákos munkáját emelte ki

A Budapest a fiatal tehetségekért program különdíj átadására 2017. április 7-én a 11:00 órakor kezdődő sajtótájékoztató után kerül sor a Várkert Bazár Déli Palotákban (1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2-6.).

A zsűri tagjai:
Kudász Gábor Arion, Balogh Rudolf- és Capa-díjas fotográfus, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem adjunktusa, Raúl Moreno (Sp), díjnyertes dokumentarista fotográfus, a valenciai Photon Festival 2016-os fődíjasa, az Albarracín-DKV ösztöndíjasa, Móricz-Sabján Simon, Magyar Sajtófotó díjas fotóriporter, dokumentarista fotográfus, Panagiotis Papoutsis (Gr), a görög Photometria Nemzetközi Fotófesztivál és az Enteyxis Kulturális Intézet alapítója, Somosi Rita, művészettörténész, a VILTIN Galéria munkatársa, a Budapest Fotófesztivál alapítója és kurátora.

 

Sivák Zsófia: Józsiék

Sivák Zsófia: Józsiék

 

Sivák Zsófia: Józsiék

Sivák Zsófia: Józsiék

 

Sivák Zsófia: Józsiék

Sivák Zsófia: Józsiék

 

Lutz Dóra - I fully support my wife's educational plans

Lutz Dóra – I fully support my wife’s educational plans

 

Lutz Dóra - Into the Wild

Lutz Dóra – Into the Wild

 

Lutz Dóra - Adapt

Lutz Dóra – Adapt

 

Belicza László Gábor: Egész

Belicza László Gábor: Egész

 

Belicza László Gábor: Egész

Belicza László Gábor: Egész

 

Belicza László Gábor: Egész

Belicza László Gábor: Egész

 

Pilló Ákos: Subcarpathia

Pilló Ákos: Subcarpathia

 

Pilló Ákos: Subcarpathia

Pilló Ákos: Subcarpathia

 

Pilló Ákos: Subcarpathia

Pilló Ákos: Subcarpathia

 

 

0
03_kisujszallas_ujvarisandor_riport08

Egy közös ház

 

Vajon van-e közös pont egy vidéki városháza alagsorában működő súlyemelő klub, a háromezer embernek otthont adó óbudai „faluház”, egy alföldi motorvonat, egy faluszéli református drogterápiás otthon, egy kisvárosi romkocsma, egy négygenerációs kertvárosi családi ház vagy éppen a dunai horgászokat tömörítő Facebook-csoport között?

 

Pannonhalma ezeréves apátságának legújabb tárlata erre próbál meg válaszokat keresni. Hét ház, hét képes történet egy különleges fotókiállításon; Ajpek Orsi, Kummer János és Ujvári Sándor fotográfusok fényképein. A Főapátság koncepciója és mecenatúrája révén megvalósuló kiállítás címe a 2017-es évad mottójához igazodva: Egy közös ház.

Ugyan min múlik, hogy megszeretünk és magunkénak érzünk-e egy teret? Az épületet tervező építészen, a bútorokat készítő iparosokon, vagy hogy működik-e a légkondicionáló? Környezetünket igyekszünk saját igényeink szerint formálni, de környezetünk is folyamatosan visszahat ránk és alakít bennünket. Vajon mennyi pletyka hangzik el egy fodrászszalon négy fala közt? És mennyi dalt hallgatnak végig a fürdőszobacsempék? Van-e olyan házibuli, amely nem a konyhában végződik? Mellém ül-e a vonatra most felszálló lány? Tényleg jobban esik-e a kávé a törzshelyemen?

Az üres terek a kezünk nyomán helyekké formálódnak, és legtöbbször észrevétlenül alakítják mindennapjainkat. Fotóinkon keresztül egy vidéki városháza alagsorában működő súlyemelő klub, a háromezer embernek otthont adó óbudai „faluház”, egy alföldi motorvonat, egy faluszéli református drogterápiás otthon, egy kisvárosi romkocsma és egy négygenerációs kertvárosi családi ház falai közt élő közösségek életébe pillanthatunk be. A felsoroltakhoz képest még mindig új területnek számít az egyre nagyobb hangsúlyt elnyerő virtuális tér, ahová a dunai horgászokat tömörítő Facebook-csoport posztjai kalauzolnak el bennünket.

A helyszínekhez kapcsolódó portrésorozatainkon keresztül pedig megismerkedhetnek néhány, sokszor a pillanatnyi helyzet által összekovácsolt csoporttal is, akik közös házaink valamely kiemelt pontján találkoznak össze: a ház előtt kutyasétáltatás közben, a nagyi kanapéján, vagy éppen a vonatra várva a peronon.

Amikor új lakásba költözünk, ösztönösen kíváncsiak vagyunk az előző tulajdonosokra, mégsem az az első gondolatunk, hogy összekapcsolódott velük a sorsunk. Pedig távolabbra tekintve, a világ legrégebb óta álló építményének tartott, majd hétezer éve épült franciaországi sírokra, vagy például az idén ötszáz éves reformáció origójának számító wittenbergi vártemplomra gondolva mégis érezzük, hogy a négy fal között van valami megfoghatatlan plusz, amit legtöbbször a hely szellemeként emlegetünk, és ami összeköti az ott megfordult embereket. Pannonhalma ezeréves apátsága alkalommal, szövegkörnyezettel, térrel és hellyel kínál, hogy kicsit távolabbról ránézzünk közös házaink ismerősnek tűnő, de a mindennapokban kevés figyelmet kapó rezdüléseire.

 

07_reformatusdrogrehab_ajpekorsi_009

03_kisujszallas_ujvarisandor_riport10nagy

06_motorvonat_ujvarisandor_riport02nagy

01_4generacioscsaladihaz_ajpekorsi_012nagy

02_faluhaz_kummerjanos_03_nagy

 

Az idegenségben és az otthontalanságban Isten népének otthonai lehetnek azok a helyek, amelyek átalakítják a várost. Azok a helyek, amelyekben lemondanak a gyanakvásról, amelyekben feladják a félelmet, amelyekben hiszik, hogy ember ember mellett otthonra találhat. Nincs ez ma sem másként. Egy családi ház, egy edzőterem, egy városháza, a konkrét folyó és a virtuális tér, egy társasház, de még egy motorvonat is az idegenségbe oltott otthon lehet. Közös ház – nem a jól megépítettsége miatt, hanem azért, mert a benne összetalálkozó emberek egyfajta irracionális bizalommal néznek egymásra. Ez Isten irracionalitása, amely a képek tanúsága szerint már elkezdte átalakítani a világot.”

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát

 

A kiállítást a Pannonhalmi Főapátság Kulturális Irodája rendezte.

Kurátor: Virágvölgyi István

Fotográfusok: Ajpek Orsi, Kummer János és Ujvári Sándor

A kiállítás 2017. március 22. és november 10. között, a főapátság nyitvatartási idejében, ingyenesen látogatható.

Bővebb információ: http://bences.hu/cikk/nyitva_tartas.html

0
20

A fotózás nem kompromisszum

 

 

A Budapest FotóFesztiválon a nemzetközi Photometria fesztivál győztes alkotásai is bemutatkoznak a HOME (Otthon) című kiállításon, a fesztiválközpontnak otthont adó Budapest Projekt Galériában. Az egyik kiállító Stavros Stamatiou, aki Szaloniki külvárosában dolgozik általános iskolás tanárként, szabadidejében azonban a családjának és a fotózásnak él.

 

Egy kis görög faluban, Kozaniban születtél, de Ptolemaidában nőttél fel. Nekünk Görögországról általában a gyönyörű tengerparti üdülők jutnak eszünkbe, Ptolemaida azonban a parttól 100 kilométerre található, közel a Macedón határhoz. Milyen volt ott az élet?

Ptolemaida viszonylag új város, főleg kis-ázsiai bevándorlók hozták létre 1922-ben. A település gyorsan növekedett, a helyi lignitkészletekre épülő erőműveknek köszönhetően, amely vonzotta a munkaerőt. Mi egy öreg házikóban laktunk a város szélén. Nem messze tőlünk volt egy csatorna, azontúl egy sík terület zöldséges kertekkel, magtárakkal, cseresznye- és barackfaligetekkel, melyek az év jelentős részében csodálatos illatokkal ajándékozták meg a környéket. Itt volt nagypapám szőlője is.

 

A nagyszüleid is bevándorlók voltak?

Igen, ők is 1922-ben érkeztek. Velünk laktak, a házban volt egy külön kis szobájuk. Én két fiútestvéremmel osztoztam egy gyerekszobán. A nappaliban egy hatalmas kerek asztalon édesanyám varrógépe állt. Miután megszülettünk, bezárta szabászatát és otthonról dolgozott. Szőttesek és ruhaanyagok között töltöttem a gyermekkoromat, valamint a körülöttünk lévő földeken, ahova nagypapával jártunk ki. Segítettünk neki a munkában, de mi ezt szórakozásnak tekintettük: élvezettel hajtottuk a szamaras szekeret, bunkereket építettünk kövekből, faágakból és kérgekből. Az üres földeken találkoztunk a barátokkal is, fociztunk, köveket dobáltunk. Játék volt az élet.

 

12

14

15

 

 

A játék mellett más is érdekelt?

A zene és az irodalom volt a nagy szenvedélyem. Minden zsebpénzemet bakelit lemezekre költöttem, főleg a rock bűvölt el, volt egy kisebb rock bandám, én írtam a dalszöveget. Szerettem olvasni is. Édesapámnak, volt egy kisebb könyvtára, tele regényekkel. Imádtam a nagy klasszikusokat. Shakespeare és Cervantes mellett ugyanakkor a képregényeket is faltam. Saját történeteket írtam és illusztráltam. Azt gondoltam, író leszek, ha nagy leszek. Az archeológia is érdekelt, mert a nagyszüleim rengeteget meséltek az őshazáról, a kis-ázsiai romokról, és ezek az izgalmas sztorik felkeltették bennem az érdeklődést a történelem iránt. Ptolemaida új város volt, történelemmel csak az emberek történeteiben találkoztam. Nagyon érdekeltek a régi holmik is. Pénzérmék, nagypapám puskája, nagymamám rozsdás serpenyője (amit a kertben találtam). Az egyik legemlékezetesebb élményem az volt, amikor a hátsó udvarban a föld alól kikapartam egy Bizánc korabeli ikont, amelyen Szűz Mária a karjában tartotta az újszülött Jézust. Félig megette már a penész, de engem elkapott a kincskeresés láza!

 

Akkor ezért tanultál később művészettörténetet.

Pontosan. Illetve érdekelt az is, hogy miért van az embernek olyan nagy igénye arra, hogy a művészetben fejezze ki magát. Kréta szigetén jártam egyetemre, Iráklio (Hérakleion) városába. Itt annyi történelmet láttam az utcákon, amennyit korábban el sem tudtam képzelni. Sokat köszönhetek ennek a varázslatos szigetnek, itt találkoztam későbbi feleségemmel is…

 

Mennyivel volt más gyermekkorod Görögországa, mint a mai, válságoktól sújtott ország? A média szinte csak a gazdasági nehézségekről és a bevándorlás okozta problémákról tudósít.

Mindig voltak problémák, régen viszont sokan hittek abban, hogy a dolgok jóra fordulnak. Most vagyunk túl a válság hetedik évén, egyre többen fásulnak bele a valóságba. A válság az élet minden területén érezteti hatását: az egészségügyre és az oktatásra kevesebb pénz jut, a fizetések csökkenek, a munkavállalók jogait megkurtítják, a magas adók miatt nő a megélhetési költség. A középosztály eltűnőben van, a szegényebb rétegek népesednek, a gazdagok meg tovább növelik a profitjukat. Én egy általános iskolában tanítok nyelvtant, matematikát, fizikát, kémiát, történelmet és egyéb tárgyakat a 6-12 éves korosztálynak. Imádom a munkámat, több szempontból is: egyrészt a gyerekek szinte mindig képesek arra, hogy meglepjenek, másrészt széles körben kell tájékozottnak lennem, így naponta tanulok valami újat, amit aztán továbbadhatok a diákoknak.

 

 

21

22

16

 

 

Három gyermek büszke édesapja vagy. Az életről azt vallod, hogy önmagunk felfedezése az egyik legnagyobb feladatunk. Hogyan segíted ehhez hozzá a gyermekeidet? Az információra épülő társadalmunk tele van lehetőségekkel, de vajon könnyebb manapság rálépni az önmagunkhoz vezető útra?

A nevelés az egyik legnehezebb „munka”. Két alapelvem van: a szeretet és a korlátok meghatározása. Ha a gyerekek megkapják az elsőt, el tudják fogadni a másodikat. Szükségük van a kiegyensúlyozott fejlődésre. A szülők természetesen mindig követnek el hibákat, de ha van szeretet, a gyermekek lelkén ejtett sebek begyógyulnak.

Nem hiszem egyébként, hogy manapság könnyebb vagy nehezebb lenne megtalálni saját magunkat, mint régen. Ehhez mindig a környezet bátorítása, a saját magadban való hit, a kísérletezgetés valamint az kellett, hogy tanulni tudjunk a sikerekből és a kudarcokból egyaránt. Szerintem mi jó munkát végeztünk a saját gyermekeinkkel, elég nagyok már ahhoz, hogy ilyet ki merjek jelenteni. Mindegyikük kifejlesztette saját személyiségét, rendelkeznek álmokkal, célokat tűztek ki maguknak, amelyek elérésére nap mint nap törekednek. Szerintem ez nagy eredmény.

 

Lerí rólad, hogy nagy étvággyal falod a kultúrát és a filozófiát. Milyen kérdések izgatnak a leginkább?

A művészettel kapcsolatos dolgok érdekelnek a legjobban: színház, mozi, zene. A legjobb barátaimmal gyakran beszélgetünk hasonló dolgokról, általában metafizikai megközelítésben. Andrej Tarkovszkij mondta egyszer: „Minden művészet célja elmagyarázni a művésznek és a környezetének, hogy mi az élet célja, mi a létezés értelme, és hogy elmondja, miért születtek erre a világra, vagy legalábbis kérdéseket fogalmazzon meg ezzel kapcsolatban.”

 

23

24

 

 

Evezzünk át a munkásságodra. A művészet sok fajtája érdekel, mégis a fotózás vált a fő önkifejező eszközöddé. Mikor és miért kezdted el komolyabban venni ezt a műfajt, és miért pont erre esett a választásod?

A fotográfia számomra mindig is több volt, mint az emlékek megőrzésének módja. Amíg azonban nem tanulmányoztam a mestereket, nem értettem, hogyan lehet többet kihozni belőle. Az elmúlt tíz évben rengeteget tanulmányoztam más fotósok munkáit, aktív tagja voltam olyan fórumoknak is, ahol a fotóművészet volt a fő téma. Közben a digitális technikára álltam át, amely több teret nyújtott a kísérletezgetésre, így kiszélesíthettem tudásomat. A fotográfia varázsa beszippantott. Végre már nem csak a felszínt kapargattam, képes voltam a dolgok mélyébe vágni. A valóságot úgy tudtam felhasználni, hogy saját magamról, gondolataimról, érzéseimről, álmaimról és rémálmaimról meséljek.

 

Nem gondoltál soha arra, hogy ebből élj meg?

Néhány éve olyan szerencsében volt részem, hogy a Constantine Manos (fotóművész, a Magnum fotóügynökség tagja – a szerk.) társaságában vacsorázhattam. Bemutattam neki az anyagomat, megkérdezte, hogy profi fotós vagyok-e. Én csupán amatőr vagyok, feleltem. „Kitűnő” – válaszolt. „Így soha nem kell kompromisszumot kötnöd a művészetedben”. Szerintem teljesen igaza volt. Ugyanakkor látok olyan hivatásos fotósokat is, akik közben komoly saját anyagot is leraktak az asztalra (pl. maga Constantine Manos, Elliott Erwitt, Weegee és mások).

 

Hogy megy ez nálad, először témát választasz, és ahhoz lősz képeket, vagy fordítva?

Szeretek gondolkodás nélkül fotózni. Nem tervezem el a sorozataimat. Egyszer csak azt veszem észre, hogy a képeim egy bizonyos csoportja kezd valami jelentőségteljessé formálódni. Ekkor már a végére akarok járni, és még több képet készítek, amelyek kapcsolatba léphetnek a korábbiakkal. Mivel azt sem tudom, hogy mikor kezd el kialakulni egy sorozat, ezért arra sem tudok válaszolni, hogy mikor ér végét. Ha megérett rá az idő, megérzem.

 

04

 

 

Vannak színes és fekete-fehér projektjeid is.

A színek a valóságra reflektálnak, éppen ezért sokkal nehezebb velük bánni. A művész számára komoly munka túllépni a világ puszta bemutatásán. Amikor megnyomom a gombot, általában már tudom, hogy az fekete-fehér vagy színes kép lesz, illetve hogy melyik sorozatba illik majd bele. Ha mégsem, „árva” marad, amíg meg nem találja a helyét.

 

Egy magyar fotográfus, Brassai szavait idézted egy korábbi interjúdban: „Ha a valóság nem tölt el minket csodálattal, az azért van, mert már túlságosan hozzászoktunk.” Majd hozzátetted: „Amikor fotózok, nyitott szellemmel és éles szemekkel teszem. Szeretek cél és tervek nélkül bolyongani.” Nos ezt talán könnyebb mondani, mint csinálni.

Nincs ennek titkos receptje, technikája. A vizuális percepció a fotográfiában hosszas tanulmányozás és gyakorlás után egyre kifinomultabb lesz. A tehetség szükséges, de nem elégséges. Aki elért egy magas szintet, az már soha nem fogja elfelejteni azt.

 

Brassain kívül több közép-európai fotós is hatással volt rád, például André Kertész és Josef Koudelka. Amikor a munkáidat nézegettem, olyan érzésem támadt, mint ha te is ebből a régióból származnál. Van köze a görög fotóművészetnek a közép-európaihoz?

A környezet mindig óriási hatással van a fényképész munkájára. Vannak azonban egyéb összetevők is, az oktatás, a személyes emlékek és az esztétikai érzék. Ezek teljesen függetlenek lehetnek a földrajzi elhelyezkedéstől. Az általad említett információs társadalomban egyre könnyebben hatnak egymásra a művészek a világ minden tájáról, az interakciók sokkal összetettebbek és érdekesebbek. A ma embere az egész bolygó filmművészetével, festészetével, zenéjével és fotográfiájával kapcsolatba lép, bármi hatással lehet a művészetünkre.

 

25

 

A képeid közül rám ez volt a legnagyobb hatással. Baljós, fenyegető, rendkívül erőteljes kocka, libabőrös lesz tőle az ember. Mesélj róla!

Pár éve készült ez a kép. Az egyik kedvenc környékemen sétáltam, az otthonomtól mintegy tíz kilométerre. Megláttam ezt a birkacsordát. Odamentem a pásztorhoz, mert néhány nappal korábban csináltam róla pár fotót, és ígértem neki képeket. Közeledett az este, a csorda egy sziklaorom szélén állt. Majd szépen lassan elkezdtek leereszkedni felém, majd amikor közel értek, a szikla másik oldalára kapaszkodtak fel, ahol a naplemente fénye gyönyörű sziluettbe rendezte őket. Egy pillanatra az összes birka rám nézett. Már mindent előre beállítottam a kamerán, egyet-kettőt közelebb léptem, majd lőttem három képet. Az első lett a legjobb, ezt látod te is.

Készítette: Kocsány Kornél

Budapest Fotófesztivál weboldala

0
photometria_1_web

Photometria fesztivál Budapesten

 

 

A BPF 2017-es fesztiválvendége a görög Photometria Nemzetközi Fotófesztivál HOME című kiállítása, mely tegnap nyílt a Budapest Projekt Galériában. A kiállítás a 2016-os pályázatának legjobb képeit mutatja be.

A kiállítás témája az “otthon”, amely a nemzetközi fotográfusok különböző megfogalmazásaiban, sajátos megközelítésük által széles területet fed le a fotográfia narratívájában. Érzelmekkel és jelentéssel teli alkotásokon keresztül mutatja be az otthon, a személyes élettér fogalmát.

Apostolos Strantzalis: Chez Jean, 2016

Apostolos Strantzalis: Chez Jean, 2016

A kiállítás 2016 júniusában, Görögországból, Ioannina városából indult és 13 városban, három országban látható. 2017-es első állomása a Budapest FotóFesztivál. A Photometria Fesztivál magas színvonalú kiállításaival, szakmai rendezvényeivel támogatja a nemzetközi és görög kortárs fotográfusokat. A Ioannina városában évente megrendezett esemény egy cross-kulturális találkozási pont, ahol különböző világnézetek, kultúrák és ideák kapnak teret a bemutatkozásra és kibontakozásra. A Photometria Nemzetközi Fotófesztivál a PHEN (Photo Europe Network) tagja.

Kiállítók:
Catalin MUNTEANU, Davide PALMISANO, Leticia ΖICA, Lorenzo PALOMBINI, Nensi BOGDANI, Tran VIET VAN, Aggelos CHRISTODOULAKIS, Apostolos STRANTZALIS, Vasilis ZAVERDAS, Yannis ROBOKOS, Dimitris VAVOURAS, Kontantinos GDONTAKIS, Lefteris PARASKEVAIDIS, Leonidas MPAKOLAS, Magdalini KORMPAKI, Marilia FOTOPOULOU, Nikos GOLIAS, Olia PASPALAKI, Panagiotis ZIOVAS, Savvas KARAPANAGIOTIS, Stavros STAMATIOU, Sotiris TSAGATAKIS, Tasos CHIOS, Christos KAPATOS, Christos KATSANOS

FESZTIVÁLKÖZPONT / Budapest Projekt Galéria – 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 14-16.
2017. március 15. – április 5.
Nyitva tartás: hétfő-péntek 14.00-19.00

 

A Budapest FotóFesztivál további programjai

 

Tran Viet Van: Bedroom of Captain Huy, 2016.

Tran Viet Van: Bedroom of Captain Huy, 2016.

Davide Palmisano: Bangkok, 2014.

Davide Palmisano: Bangkok, 2014.

Savvas Karapanagiotis: Old House, 2016

Savvas Karapanagiotis: Old House, 2016

Marilia Fotopoulou: Családi portré, 2016

Marilia Fotopoulou: Családi portré, 2016

 

 

0
Mexicans arrested while trying to cross the border to United States. San Ysidro, California, USA, 1979 © Alex Webb/Magnum Photos

Élő közvetítés: Alex Webb

 

 

Megnyílt a Budapest Fotófesztivál, ennek keretén belül pedig Alex Webb fotográfusnak, a Magnum ügynökség tagjának önálló kiállítása a Műcsarnokban. A sajtótájékoztatót a Phoo facebook oldalán élőben közvetítettük.

 

 

 

A Phoo Magazin kiemelt médiatámogatója a Budapest Fotófesztiválnak

0
  • Bombardopolis, Haiti, 1986 © Alex Webb/Magnum Photos
  • Mexicans arrested while trying to cross the border to United States. San Ysidro, California, USA, 1979 © Alex Webb/Magnum Photos
  • Bombay, India, 1981 © Alex Webb/Magnum Photos
  • Gyerekek játszanak az udvaron, Tehuantepec, Oaxaca állam, Mexikó 1985  © Alex Webb/Magnum Photos

A Magnum és más nagyágyúk

 

 

Február 28-án indul útjára a Budapesti FotóFesztivál, melynek a Phoo Magazin kiemelt médiatámogatója: két hónapon keresztül reflektorfénybe kerül a kortárs hazai és nemzetközi fotográfia. Az itthon egyedülálló kezdeményezés egyik szenzációja a Magnum fotóügynökség tagjának,  Alex Webb-nek a kiállítása lesz. A megnyitóra, a Műcsarnokba, a művész maga is ellátogat.  A rangos programsorozat persze számos izgalmas eseményt és kiállítást kínál, ezekről is beszélgettünk a fesztivál főszervezőjével, Mucsy Szilviával.

 

 

 

mucsyszilvi_portraitFotóművészként dolgozol, emellett azonban tanítasz a Corvin rajziskolában, a Random egyéni képzésén és márciustól a Werk Akadémián is. Te vagy továbbá a Magyar Fotográfusok Társaságának és a Random kortárs fotóművészeti csoportnak az elnöke. És most itt a Budapest FotóFesztivál, nem semmi! Hogy született meg az ötlet?

Athénban, az Akropolisszal szemben egy kávézó tetőteraszán ültünk Somosi Rita művészettörténész/kurátor barátnőmmel, akivel az Athens Photo Festival rendezvényére látogattunk ki, még 2015-ben. A főváros-brand fotós rendezvényekről, programokról beszélgettünk, és felvetődött az ötlet, hogy miért ne lehetne Magyarországnak is egy ilyen jellegű fesztiválja?! Bíztunk abban, hogy közönségprogramokkal és kiállítás sorozatokkal egy igazán színes rendezvényt tudnánk létrehozni. Fontosnak tartottuk, hogy kis csapatunkat egy kiváló fotótörténész munkája is segítse – akinek jó rálátása van a fotográfiára különböző nemzedékeire -, s teljesen egyértelmű volt, hogy Szarka Klárát kérjük fel arra, hogy csatlakozzon hozzánk… Végül hárman kezdtük el szervezni a fesztivált.

 

Mitől különleges vállalkozás a hamarosan rajtoló FotóFesztivál?

Budapest pezsgő fotográfiai központtá alakul majd a fesztivál idejére, és reményeink szerint nem csak itthon, hanem hamarosan nemzetközi viszonylatban is tájékozódási ponttá válik fővárosunk. A Budapest FotóFesztivál célja, hogy a nagyközönséget is megismertesse a fotográfia világával. Olyan programokat szerveztünk, amelyek a szakma számára izgalmasak, ugyanakkor a fotózásban kevésbé jártas emberek számára is befogadhatók, érdekesek. Fotográfusként fontosnak tartom azt, hogy olyan kiállításokat is bemutassunk – ezután minden évben -, ami a szakmát is inspirálja.

 

 

 

PANAMA. Yaviza. 2004. Along the river. - Alex Webb / Magnum

Along the river, Yaviza, Panama, 2004 © Alex Webb/Magnum Photos

 

 

Milyen programokkal debütál a fesztivál?

Igazi ínyencség lesz a szakma és a nagyközönség számára a Magnum ügynökség híres fotográfusának, Alex Webbnek, A fény szenvedése / The Suffering of Light című kiállítása. A másik kiemelt esemény a Szubjektum lesz, amely igazán méltó helyen, a Várkert Bazárban kap otthont, és a kortárs magyar fotográfia különböző nemzedékeinek munkáit mutatja be. Ez egy nyílt pályázat nyomán, kurátori döntés alapján létrejött tematikus kiállítás, amely minden évben újabb témát mutat majd be. A harmadik fő helyszín a fesztiválközpontként funkcionáló Budapest Projekt Galéria lesz, ahol a közönség találkozhat a görög Photometria fesztivál válogatott munkáival és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) végzős fotográfusainak anyagával is.

A kiemelt események mellett számtalan galéria és nemzetközi kultúrintézet készül saját kiállítással, és lesznek interaktív programok, mint fotómaraton, múzeumpedagógiai foglalkozások, portfólió review és még hosszan sorolhatnánk.

 

Ha jól tudom, ilyen nagyszabású Magnumos kiállítás még soha nem volt Magyarországon, de még a régióban is egyedülállónak számít. Alex Webb pedig a kortárs fotográfia egyik legismertebb alakja.  

Valóban. Kortárs Magnum fotográfus önállóan még nem állított ki Magyarországon. Alex Webb pedig nagy kedvencem, régi álmom vált valóra azzal, hogy elhozhattam a kiállítását Magyarországra. Sokat jelentett az amerikai nagykövetség támogatása, akik partnerek voltak ebben, hiszen kiemelt figyelmet fordítanak az amerikai kortárs kultúrára. Hálásak vagyunk továbbá a Műcsarnoknak is: a múzeum vezetői örömmel álltak az ügy mellé, fontosnak tartják a fotográfiát, mint művészeti ágat. És a fesztivál okán köszönetet kell mondanunk a Fővárosnak is, hogy hozzá segített ahhoz, hogy reflektorfénybe helyezzük a magyar fotográfiát.

 

Kiss Andrea – FemMe

Kiss Andrea – FemMe

 

 

Mi a véleményed a kortárs magyar fotográfiáról, felvesszük a versenyt a világgal? Milyen pozitívumokat és/vagy problémákat látsz a mai magyar fotós életben

 

A magyar és nemzetközi szakemberek véleménye is egyértelműen az, hogy a kortárs magyar fotó világszínvonalú. A kérdés inkább az, hogy milyen lehetőségük van a magyar fotográfusoknak arra, hogy ezt megmutassák. Az internet által nyújtott lehetőségek ellenére a magyar fotósok még mindig egy hajszálnyi hátránnyal indulnak a karrierépítés útján – akár az európai fotósokhoz képest is. Ennek okai elsősorban a megjelenési lehetőségek és az ösztöndíjak hiányában keresendők. Problémát jelent az is, hogy jelenleg nagyon kevés galéria foglalkozik a fotográfiával, mint műtárggyal. A fesztivállal ezen a berőgződésen is szeretnénk változtatni.

 

poth_zsofia_2016-300x200

Póth Zsófia – Metropolitan Egyetem

Milyen terveitek vannak a Budapest FotóFesztivállal?

Évről évre izgalmas sztárkiállításokkal és mind inkább változatos programokkal szeretnénk kedveskedni az érdeklődőknek. A hazai közönség megszólítása mellett törekszünk arra, hogy az évente megrendezett fesztiválnak pozitív nemzetközi visszhangja legyen. Annak érdekében, hogy felkerüljünk Európa térképére, beléptünk a PHEN (Photo Europe Network) hálózatba, ahol a legnagyobb európai fesztiválok működnek együtt. Kiemelten fontos számunkra, hogy a fotográfiát, mint műtárgyat is bemutathassuk, ezért évente egy-egy gyűjtői kiállítás számára is helyet biztosítunk. A legfőbb cél pedig az, hogy a fotográfia művészeti ága minél több embert megszólítson.

Készítette: Kocsány Kornél

www.budapestphotofestival.hu

https://www.instagram.com/budapestphotofestival/

bpf-logo

0
Varga Tamás_Sarkkör_virtual

Analógia

Március 11-én nyílt meg a fenti címmel és április 28-ig látható a debreceni b24 galériában Gál András, Seres Géza és Varga Tamás kiállítása. Képeik három különböző, lényegüket tekintve az analóg fotóhoz köthető technikai folyamat eredményeként „hívódnak” elő, miközben mindhárom fotós munkáiban tetten érhető a digitális technika. Utóbbit is tudatosan, bátran iktatják be az alkotási folyamatba, ami hol rejtve maradó kiindulópontként, hol köztes elemként, hol éppen a végső megjelenítés részeként azonosítható.

Az 1920-as évek elején az idősödő Alfred Stieglitz 4×5 inch-es Graflex kamerájával felhőképződmények fényképezésébe kezd. Feljegyzései szerint hatalmas energiával és eltökéltséggel veti bele magát a munkába. Képeinek az Ekvivalens, vagyis Egyenértékű címet adja. De mégis mivel kívánt Stieglitz egyenértékűt alkotni?

Alfred STIEGLITZ, “Equivalent”, 1930 (Kép forrása: leegallery.com)

Alfred STIEGLITZ, “Equivalent”, 1930 (Kép forrása: leegallery.com)

A kor absztrakt művészetével való párhuzam kétségtelen, mégsem annak igazolásáról van szó, hogy megfelelő témaválasztással a fotó is lehet absztrakt. A későbbiekben irányzattá is váló egyenértékű fénykép nem küllemében akar hasonlítani az absztrakt festményre. Lényegét Stieglitz egyik követője és tanítványa, Minor White negyven évvel később így fogalmazza meg: „Az egyenértékű fénykép ereje abban rejlik, hogy képes érzelmeket kiváltani olyan dolgok, helyzetek és események iránt is, amelyeket (…) a fotó nem ábrázol.” Azaz a néző függetleníteni tudja magát az eredeti látványtól, attól, ami a fotó esetében igen gyakran valóságként van definiálva. White számára a fénykép egyfajta metafora, az egyre inkább korszerűsödő fényképezőgép pedig csodák teremtésére képes eszköz, ami fejlődése révén egyre inkább alkalmas arra, hogy általa a fotográfus felszabaduljon a „látvány zsarnoksága” alól.

White kijelentése óta ismét eltelt vagy ötven év, és ha a fényképezés technikájában bekövetkezett változást nézzük, úgy tűnhet, mostanra átfordult, mondhatni feje tetejére állt a világ. (Ami e három kiállító fotográfus számára – a nagyformátumú kamera használatából és működéséből adódóan – gyakran megtapasztalt optikai jelenség is egyben.) A folyamatos technikai fejlesztések legfőbb célja ugyanis az lett, hogy az egyszerűbben kezelhető eszközök által mind többen – egyre nagyobb gazdasági potenciát jelentve – kerüljenek kapcsolatba a fényképezéssel. Hogy az automatizálódó, majd digitalizálódó eszköz sok terhet levett a fénykép készítőjének a válláról? Bizonyára. De édes teher volt ez sokak számára! Hogy a sötétkamra tényleg „ketrec” lett volna? Nehezen hihető. A felszabadult energia pedig elég nehezen kezd el átszivárogni az új típusú állóképbe. Pedig, ugye valahol lennie kell…

A technika totális átalakulásával a fotó ráadásul éppen azt veszítette el, ami a valósághoz kötődéséből adódott, ami – így utólag – talán legnagyobb erénye is volt egyben: hogy hinni tudtunk neki. Annyit legalábbis elhittünk, hogy az a valami, amit a képen látunk, valóban létezett abban az időintervallumban, amelynek során egy gyűjtőlencse, vagy egy apró lyuk fordított állású tükörképet vetített róla egy fényérzékeny, ezüst vegyületeket hordozó anyagra.

*

Hasonló problémák, fotográfiai kérdések foglalkoztatják Gál Andrást, Seres Gézát és Varga Tamást is. Képeik technikai megformálása ugyan eltérő, az alkotásaikból kiolvasható reflexiók viszont nagyon is közel állnak egymáshoz.

Gál András felvételei zselatinos ezüst nyersanyagra készülnek. Hogy az időt megzabolázza, azt kedvére elnyújtsa, alacsony érzékenységű filmet fűz Hasselbladjába és felvételi szűrők egész tárházát használja. Hogy a hosszú percekig tartó expozíció során a felhők vajon milyen alakzatot rajzolnak ki, sejteni ugyan valamelyest lehet, de a végeredmény csak az előhívás után derül ki, fokozva annak egyébként is nagyfokú izgalmát. A véletlent másképp is engedi beleszólni az alkotási folyamatba, néha még azt is megengedi, hogy „hiba” történjen.

GÁL András: Maradványok

GÁL András: Maradványok

A lejárt filmre való fényképezésben előre kódolva van a kudarc. De amellett, hogy a csoda még így is megtörténhet, legalább olyan fontos a gesztus, hogy nem hagy csak úgy, hasznosítatlanul a semmibe veszni egy olyan anyagot, ami mostanra sokak számára egyébként is egyre haszontalanabbnak számít. Nagyméretű light jet printjein (a digitalizált negatívról fényérzékeny hordozóra, lézeresen levilágított fotókópia) olyan képi minőség keletkezik, melyet hagyományos, kézi nagyítással talán el sem lehetne érni.

Fokozódik a hosszú záridő által létrejövő képélmény, a bemozdult, elmosódott részletek mellett megjelenő statikus elemek még dermesztőbbnek hatnak. A kontaktmásolatként megmutatott filmdarabka egyfajta leleplezése annak, hogy milyen észrevétlenül alakul át a fénykép a digitális technika közbeiktatásával.

*

Seres Géza az antrakotípia nagy mestere. Hosszú éveken keresztül kutatta azt a technikát, mely képei végső megjelenítési formájaként számára a leginkább megfelel. A króm vegyületekkel saját maga érzékenyítette zselatinos papíron, a kontaktmásolás során csak halványan derengő kép keletkezik. Az előhívás, a láthatóvá tétel itt fizikai folyamat formájában folytatódik, az alkotó konkrét közreműködésével.

Festékre és speciális ecsetre van szüksége ahhoz, hogy a fény erősségének arányában megduzzadt zselatinba bevigye a megfelelő pigment mennyiséget. Öntörvényű eljárás ez, avatatlan kezekben nem működik, a kívánt eredmény csak megfelelő tapasztalat és eltökéltség birtokában érhető el. Leginkább abban az időben használták, amikor a fotó művészi erejét a befektetett munka nagyságában és a külső megjelenés nemességében látták.

Seres Géza_Absztrakt 3.

SERES Géza: Absztrakt 3.

Seres Géza esetében ezek a szempontok a háttérbe szorulnak, a technika a kívánt hatás elérésére szolgál. Őszinte kíváncsiság tölti el, hogy „Absztraktjai” vajon milyen érzelmeket és asszociációkat váltanak ki képeinek szemlélőiből. Egy meditatív élmény lehetőségét kínálja nekünk, melyet ő már akkor átél, amikor mindennapos sétái során mobiltelefonjának kamerájával rögzíti az aszfaltba és betonba öntött mikrokozmoszt.

*

Varga Tamás néhány éve rátalált a csaknem feledésbe merült ambrotípiára. E több mint százötven éves eljárás jellemzője, hogy a fényérzékeny üveg-, vagy fémlemezt közvetlenül a felvétel előtt, magának a fotográfusnak kell fényérzékennyé tenni, rövid időn belül exponálni rá, majd előhívni. A folyamat eredménye egy néhány perc alatt elkészülő, egypéldányos, tükörfordított ezüstkép. Az ambrotípiában rejlő varázslat leginkább akkor teljesedik ki, ha a fotografálás egyfajta közös élménnyé válik, amikor a hosszú percekig tartó expozíció során a kamera lencséjén át egy személy tükörképe vetül az egyébként még nedves lemezre. Varga Tamás sokakat belevitt ebbe a kalandba. Látni a fotográfus ténykedését, majd átélni, ahogy képmásunk megjelenik a vegyszeres tálkában, örökérvényű emlék. Ám ő nem elégszik meg a fénykép emlék-mivoltával. Legújabb munkáin keresztül hatványozott erővel próbál felrázni bennünket a valósághoz és hitelességhez kötődő téveszmékből. A rétegekként egymáshoz kapcsolt üveglemezei, a transzparenciának, mint a hagyományos fényképezés egyik legfőbb fizikai jellemzőjének köszönhetően kilépnek a térbe. Ez a megjelenítési mód és a más-más irányból eltérően értelmezhető látvány óhatatlan is eszünkbe juttatja a képfeldolgozó programok rétegeit, utalva a manipulálás lehetőségére, mint a digitális kép velejárójára. Elbizonytalanodásunk tovább fokozódik, ha a folyamatosan változó képi elemeket tartalmazó installációi kapcsán elgondolkodunk: vajon mi látunk az ő szemén keresztül, vagy ő látja mindazt, ami bennünk zajlik?

VARGA Tamás: Virtual_nt

VARGA Tamás: Virtual_nt

***

A három alkotó esetében a képek is három különböző, lényegüket tekintve az analóg fotóhoz köthető technikai folyamat eredményeként „hívódnak” elő, miközben mindegyiküknél határozottan tetten érhető a digitális technika is. Ám számukra ez mégsem korunk megkerülhetetlen kényszere. Tudatosan, bátran iktatják be az alkotási folyamatba, ami hol rejtve maradó kiindulópontként, hol köztes elemként, hol éppen a végső megjelenítés részeként azonosítható be.

A fotográfia eddigi története során számos eljárás látott napvilágot. Volt, ami alig terjedt el, (volt, ami egyáltalán nem), volt olyan, amit hosszú évtizedekig széles körben használtak, de végül mindig jött egy újabb. Talán most is csak arról lenne szó, hogy a digitális képrögzítéssel ismét bővült a fotográfusok számára igénybe vehető eljárások tárháza? Vagy ennél sokkal jelentősebb változás tanúi lehetünk? E tárlat képei minden bizonnyal közelebb visznek bennünket ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre egyre határozottabb választ adhassunk – fogalmaz Soltész István, a kiállítás kurátora.

A tárlatot a b24 Galériában (Debrecen, Batthyány utca 24.) március 11-én Zalka Imre vándorfotográfus nyitotta meg.
Megtekinthető: április 23-ig, keddtől szombatig 10 és 18 óra között.

0
Kerekes Gábor Z31 2013 18,5x26 cm ezüst baritált dokupapír

Zóna

 

Kerekes Gábor kiállítása a művész hagyatékában (KEREKES GÁBOR ARCHÍVUM-KGA) föllelhető Zóna című sorozatának darabjaiból lett összeállítva. A Dorsy Galéria közreműködésével létrehozott tárlat tulajdonképpen egy posztumusz „premier” bemutató, mert ebből a sorozatból az Artphoto Galéria rendez először tárlatot, a művész 2014-ben bekövetkezett halála után.

Kerekes Gábor Z49 2013 18,5x26 cm ezüst baritált dokupapír
A képek keletkezésének történeteként említhető, hogy Kerekes Gábor több mint egy évtizede vásárolt egy 16 mm-es Bolex (Kerekesre jellemzően kézzel felhúzható, mechanikus) filmkamerát, amivel többféle koncepció alapján rendszeresen készített filmfelvételeket. Többször visszajárt Tatabánya pusztuló ipari tájaira és más hasonló, enyésztnek meghagyott, posztindusztriális területekre. Az így leforgatott sorozatfelvételekre, 16 mm-es negatívokként tekintett és 2012 decemberében megkezdte a válogatást a filmkockákról, amikről az általa készített nagyítások születtek. Úgy érezte, hogy a 16 mm-es kisméretű negatívok fölnagyítása, jobban mondva „szétesése” által megadhatók azok a formai keretek, amik fölerősítik a művészeti szándékot és jól illeszkednek a kizárólag múlandósággal terhelt tartalomhoz.

Kerekes Gábor Z46 2013 18,5x26 cm ezüst baritált dokupapír

A képek tájai, és maga a dokupapíros képi világ is, egy kaotikus, utópisztikus, romos, disztópikus univerzumról tudósitanak, kivétel nélkül embernélküliek, talán az alkotó belső halálérzetét, elmúlás feletti melankóliáját rögzítik, illetve vetítik ki. Nem véletlen Tarkovszkij Stalker filmjének idézése, ahonnan a kiállítás és a képek Zóna címe keletkezett.

Kerekes Gábor Zóna című sorozatának, a most bemutatásra kerülő 35 darabos vintage képanyagát november 22-ig tekithető meg az  ARTPHOTO GALÉRIÁBAN
H–Sz–P: 14–19, Szo: 11–14 óra között, valamint előzetes egyeztetés alapján.
Kerekes Gábor Z37 2013 18,5x26 cm ezüst baritált dokupapír

 

 

0