Phoo Magazin | 2017 január
Phoo Magazine - Budapest based visual storytelling magazine - Kortárs Fotográfiai Magazin
Phoo Magazin, Phoo, Phootographers, Kortárs Fotográfiai Magazin, Visual Storytelling, Professional photography, magazine, phoo.hu, hungarian, budapest, kálló péter, visual, vizuális, fotóesszé, sorozat, igényes tartalom, fotózás, hasselblad, leica, nikon, szabadidő, tartalom szolgáltatás, fekete-fehér, színes, kodak, fotóriport, like, facebook, twitter, ingyenes, okos, képírás, képíró, magyar, fényképezés, VII magazin, new york times, lens culture, visual culture, vizuális kultúra, vizuális kommunikáció, BKF, MOME, muosz, kiemelkedő, minőség,
0
archive,date,ajax_fade,page_not_loaded,,select-theme-ver-1.6,wpb-js-composer js-comp-ver-4.3.4,vc_non_responsive
screenshot-2017-01-30-17-43-30

Lélegzet

 

Most, hogy vége a megfagyott ország különböző pontjairól posztolt videóknak, és mindenki megszokta, hogy végre tél van, mi is megosztjuk a szerintünk egyik legszebb téli videót, amit valaha láttunk. Meditatív kisfilm egy lányról, aki a jég alá merül. A lélegzetelállító ebben az esetben nem közhely, mert miközben nézzük és Johanna mesél nekünk arról, hogy milyen ebbe az egészen szürreális világba alámerülni, azon kapjuk magunkat, hogy ösztönösen bent tartjuk a levegőt.

0
mystery-women

Zühal Erdem

 

Zühal Erdem titokzatos lány. Nincsen weboldala, interjút sem készített még vele senki. Mégis több mint 13.000 követője van Instagramon, itt találtam rá én is. Először azt hittem, Saul Leiter kevésbé ismert fotóinak gyűjteményét böngészem… Saját elmondása szerint nagyon introvertált, félénk lány, így különösen nagy öröm, hogy elfogadta felkérésemet.

lovely-womenNem is tudom, hol kezdjem a beszélgetést. Semmit nem tudok rólad. Különleges neved van, ha jól sejtem, török származású vagy?

Igen, Isztambulban születtem, 1985-ben. Varázslatos, egyedi város, lánytestvéreimmel együtt itt töltöttem a gyermekkoromat. Jó családunk volt, szüleim keményen dolgoztak azért, hogy finanszírozhassák az oktatásunkat. Miattuk értékelem nagyra a kitartó munkát és a folyamatos önfejlesztést. Ők tanítottak meg arra is, hogy mindenkit egyenlőnek tekintsek, és a viszontagságos időkben is képes legyek meglátni az élet napos oldalát.

Milyen volt az isztambuli gyermekkor?

Szerettem egyedül lenni, rengeteget olvastam. A könyvek keltették fel az érdeklődésemet a világ és az emberek iránt, és ebből két dolog is következett: szociológiát akartam tanulni az egyetemen, illetve ha csak tehettem, új vidékeket fedeztem fel magamnak Törökországban.

Sajnos mostanában főleg rossz híreket hallani Isztambulról. Robbantások, tüntetések, társadalmi elégedetlenség. Milyen most a hangulat?

Én már jó pár éve Los Angelesben élek a férjemmel, Isztambulba bő egy éve látogattam vissza. Még mindig gyönyörű a város, de érezhető a változás. Az emberek többsége – a családomat beleértve – türelmesen várja, hogy jobbra forduljanak a dolgok.

Los Angeles elég nagy váltásnak tűnik. Miért döntöttél úgy, hogy elhagyod Törökországot?

Mindig is arról álmodtam, hogy pár évet az Egyesült Államokban élhessek. Miután befejeztem az egyetemet, elkezdtem dolgozni. Kitartóan takarékoskodtam, Amerikában szerettem volna folytatni a tanulmányaimat. Ez sikerült is, beiratkoztam egy Los Angelesi egyetemre, ahol megismertem későbbi férjemet. Közösen úgy döntöttünk, hogy Amerikában fogunk letelepedni.

Szociológiát tanultál, így különösen érdekes lehetett neked egy merőben különböző kultúrába csöppeni. Mit szeretsz jobban Amerikában, és mi az, ami nagyon hiányzik Törökországból?

Ó, erről rengeteget tudnék mesélni, egy külön interjút szentelhetnénk a témának. A legnagyobb különbség, hogy Amerikában tényleg az az érzése az embernek, hogy „minden lehetséges”. Valóban az ígéret földje. Nem sokkal azután, hogy ide költöztem, Törökország gyökeresen átalakult. Most leginkább csak a családom, és a barátaim hiányoznak.

Hogyan találtál rá a fotográfiára?

Emlékszem, általános iskolás voltam, amikor a nagybácsink odaadta a nővéreimnek az analóg kameráját. Azzal játszottunk. Film se volt benne, fogalmunk sem volt, hogyan működik. Ez persze egy pillanatig sem érdekelt minket, divatfotózást rögtönöztünk, rengeteget hülyültünk. Ez volt az első kapcsolatom a fotózással.

A színház, a festészet és a fényképészet persze mindig közel állt hozzám, de csak az Egyesült Államokban kezdtem el komolyabban fotózni. A férjem vett nekem egy profi gépet, együtt bejártuk Amerikát és rengeteg képet lőttünk. Beiratkoztam az UCLA Egyetem fotós szakára is.

waiting dad-and-his-son

little-girl girl-in-red

pc1-erdem-zuhal-003 blue

Kiktől merítettél inspirációt?

Viszonylag sok időt töltöttem azzal, hogy olyan festőket és fotóművészeket találjak, akik nagyszerűen veszik észre az élet mindennapi szépségét. Leginkább olyan mesterek voltak rám hatással, akik már nincsenek köztünk. A festők közül John Singer Sargent, Renoir, Edward Hopper és Vermeer; a fotográfia világából Josef Sudek, Heinrich Kühn, Lillian Bassman, Robert Demachy, Vivian Maier, Saul Leiter, Fan Ho és Irving Penn nyűgözött le leginkább.

p1090625A képeidet nézve nem csodálkozom azon, hogy Heinrich Kühn és Saul Leiter neve is felmerült, te is ragyogóan, gyakran álomszerűen bánsz a színekkel. Mit jelentenek számodra a színek? Próbálkoztál a fekete-fehér fotózással is?

Nincsen különösebb művészeti hitvallásom. Tetszenek a gyönyörű színek, a köztük lévő harmónia és a szép kompozíciók. Ezekre vadászom az amerikai fotóstúráim során. Én is fekete-fehérrel kezdtem annak idején, aztán rájöttem, hogy a színekkel sokkal jobban meg tudom ragadni a körülöttünk lévő világ szépségét. A szín az élet egyik legnagyobb ajándéka.


Melyik téma fog meg leginkább?

Eleinte az otthoni stúdiómban fotózgattam csak, nem sokat mozdultam ki az utcára. A stúdióban azonban bárkit és bármit megörökítettem. Később kaptam rá az utcai fotózásra. Különböző környékeket kerestem fel, és mindig az volt a célom, hogy felfedezzem a mindennapi élet szépségét. A legtöbb ember csodálatos dolgok mellett halad el anélkül, hogy észrevenné őket. Én megőrzöm ezeket a pillanatokat az örökkévalóságnak.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Célom, hogy minél több ember életébe csempésszek egy kis boldogságot. Ha megnézik a képeimet, és egy pillanatra öröm, jóérzés tölti el őket, én elégedett leszek.

Az Instagramon sokan követnek, az ő pozitív visszajelzésük folyamatosan hajt előre.

Az interjú végén megkérnélek arra, hogy válassz ki egy képet, amely számodra különleges jelentéssel bír, és mesélj róla egy kicsit.

Nemrég történt, hogy egy utazásom során elejtettem a kamerámat, és összetört a lencséje. Nagyon elszomorodtam, mert a város gyönyörű volt, nekem pedig nem volt még egy objektívem. Nem adtam fel, törött lencsével fényképeztem tovább, és ez volt az első kép, amit készítettem: https://www.instagram.com/p/BOiaaUfjyl2/. A törésvonal furcsa hangulatot adott a képeknek, egészen megtetszettek. Ez az élmény tanított meg arra, hogy nem muszáj mindig a tökéletességre törekedni, és bármilyen kamerával lehet izgalmas fotókat készíteni!

Zühal Erdem Instagram oldala

Készítette: Kocsány Kornél

0
_dsf3852

Tanítani művészetet nehéz dolog

 

© Benkő Imre: Zátonyi Tibor fotográfus. Budapest, 2012

© Benkő Imre: Zátonyi Tibor fotográfus. Budapest, 2012

Zátonyi Tibor (1955) fotóművész, tanár, az 1970-es évek közepétől kezdett fotózni, s ekkor kapcsolódott be a korszak neoavantgárd szellemiségébe is. A súlyos szellemi vasfüggöny ellenére – nem lehetett Nietzschét, Freudot, Jungot olvasni magyarul, Cioranról, Bukowskiról nem is beszélve… – a korszellem, ellenőrizhetetlen utakon, beférkőzött az underground színtérbe, s létrejött a magyar művészet történetének tán legfontosabb nemzedéke, olyan nevekkel, mint Erdély Miklós, Szentjóby Tamás, Hajas Tibor, Vető János, Molnár Gergely, vagy a Halász-színház.
Ebben az erős szellemi térben kezdett Tibor alkotni, ráadásul akkoriban a progresszív-fotó is épp a csúcson járt világszerte. Az 1960-70-80-as évek modernizmusának esztétikai virágkorában – mely szerintem a Reneszánsz jelentőségéhez hasonló – minden művészeti ágban kivételes teljesítmények születtek. Ha azt mondanám, hogy a hatvanas években a film-, és a képzőművészet, a hetvenesben a színház-, és a fotóművészet, a nyolcvanasban pedig az építészet és az irodalom volt a progresszió motorja, kb. igazam lenne – azzal a megszorítással, hogy a rockzene mindenek fölött-mellett állt, megtermékenyítve a művészet minden szegmensét. (Tegnap kapta meg Bob Dylan az irodalmi Nobelt, amivel legmagasabb szinten is megerősítést nyert iménti vélekedésem.) Nem véletlen, hogy Tibor 1977-78-ban az első hazai punkzenekarban, a Spionsban, is gitározott. Ez az együttes – Molnár Gergely antiideológiai art-punk projektje – sajnos nagyon rövid ideig működhetett Magyarországon, mégis meghatározta az egész későbbi alterock szcénát az URH-tól, az Európa Kiadón át a Kontroll-Csoportig és tovább. (Talán a Bizottság és a VHK kivételével, melyek szintén abszolút originális teljesítményt hoztak létre – követők nélkül.)
_dsf3612
“Az ember végül homokos / szomorú, vizes síkra ér, / szétnéz merengve és okos / fejével biccent, nem remél.” (József Attila)
Tibor immár több mint negyven éve ugyanabban a stílusban fotózza ugyanazokat a témákat. Többnyire rideg tájképeket látunk, nagy üres felületekkel, s az emberi civilizáció röhejes-ijesztő emlékeivel. Ha van egyáltalán ember képein, az is csak tárgy, sziluett, avagy semmibe meredő emlékműve önmagának. Minimalizmusa ugyanakkor nem virtuóz-akrobatikus, mint Koudelkáé, vagy Vancsó Zoltáné, inkább nagyon is statikus formalizmus ez. Kijelentő mondatokban fogalmaz, de amit állít avagy kinyilatkoztat, az csupa titok. Lee Friedlander víziónárius-metafizikai várostájai állnak közel képeihez, annak szürreális modora nélkül. Mintha leginkább a világvége utáni csendet dokumentálná. Ez már nem emberi magány, hanem valami elvont, halál-utáni  magánybeszéd. Tán Atget képein hallani ezt az objektív-szomorú, végső csendet. Nem tudhatjuk van-e bármi értelme, célja létünknek, de ami látszik belőle az az, hogy ostoba üresség az egész, szomorú semmi.
_dsf3688
“Hol voltál kékszemű gyermekem? / Hol jártál drága fiam? / Tizenkét hegy oldalában ballagtam / S kúsztam hat göcsörtös országúton / Elértem hét szomorú erdő közepét / Álltam egy tucat halott óceán előtt / Mentem tízezer mérföldet egy temető szájában / És nehéz, nehéz, nehéz eső hull majd ránk.” (Bob Dylan)
_dsf3684
Végül még egy lényegi aspektusáról Tibor életművének: ő egy Istenáldotta, született Tanár is. Nagyon kevés ilyen karizmatikus tanáregyéniséget láttam életemben: Poszler György és Virágvölgyi Péter volt még ilyen. Nagy szerencse és megtisztelés, hogy ismerhettem őket, Tibornak több mint egy évtizedig közvetlen kollégája lehettem, közelről figyelhettem, hogyan csinálja. A zseniális tanárnak persze nem lehet ellesni a titkát – abszolút személyes dolgokból áll össze, számtalan finom együttállásból. Tibor esetében egy szabadságot sugárzó, minden önjelölt tekintélyt mélyen megvető, óriási egyéniség karizmáját érzékeltem. Egész lénye hordozta azt az aurát, amiben minden gesztusa jelentésteli lett: az alkotás titkaira önkéntelenül rá tudta vezetni tanítványait. Egyszer megkérdeztem, mit gondol erről, íme akkori válasza:
_dsf3692
“Tanítani művészetet nehéz dolog: inkább tanulni lehet. Tehát akiben érdeklődés van, az jön és kiszedi a tanárból a “titkokat”. Sok hallgató azonban még nincsen tisztában önmagával, tele vannak bizonytalansággal. Portréra koncentrálni így lehetetlen. Figyelni kell tudni a másik emberre. Színésznek kell lenni, üzletembernek, utcaseprőnek és így tovább.” (Zátonyi Tibor)
Miltényi Tibor
0
09-009

Jasper Tejano

Egy művész számára óriási öröm, ha szenvedélyét legközelebbi barátaival, társaival is meg tudja osztani. A fülöp-szigeteki fotográfus, Jasper Tejano igazán szerencsés ebből a szempontból: a fotózásra egykor barátnője – aki ma már a felesége – tanította, akit el is vett feleségül, és ma együtt kattintgatnak Manila utcáin. Az alábbi, rendkívül őszinte és bensőséges interjúban mesélt a művészet és a párkapcsolat ötvözéséről, autista testvéréről és fülöp-szigeteki neveltetéséről is.

Mostanában sokat hallani arról, hogy a fülöp-szigeteki kormány drogkartellek elleni háborúja gyakran vérengzésbe torkollik. Nyugtass meg, hogy veletek minden rendben.

Sajnos elég cudar a helyzet. Leginkább azonban a drogkereskedők vannak veszélyben, az erőszak egyértelműen feléjük irányul. A legtöbb honfitársammal egyetemben szükségesnek látjuk a kormánynak ezt a lépését, bármennyire fájdalmas következményekkel jár. A társadalmunk sokat szenved az illegális kábítószer-kereskedelem miatt. Az általános hangulat egyébként még mindig elég békés az országban, bárhol fotózhatsz, csak ne merészkedj sötét és szűk sikátorokba.

Kitűnő az angolod, a Fülöp-szigeteken mindenki ilyen jól beszél, vagy te speciális oktatásban részesültél?

A legtöbb helyi kétnyelvű, hiszen az iskolákban angolul tanítanak, a nagyobb városokban mindenképp. Ha turistaként elveszel valahol egy nagyvárosban, nyugodtan kérj útba igazítást az emberektől, beszélnek angolul.

A fővárosban, Manilában nőttél fel?

Quezon Cityben születtem, 1975-ben, három évvel azután, hogy a néhai elnök, Ferdinand Marcos kihirdette a történelmi jelentőségű hadiállapotot, amely a csőd szélére sodorta az országot. Quezon City az egyik legnagyobb város az országban, a fővárosi régióban található. Egyébként a sportrajongók számára ismerősen csenghet a neve: 1975. október 1-jén itt mérkőzött meg egymással utoljára Muhammad Ali és Joe Frazier. Legendás meccs volt. Akkor voltam 9 hónapos.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

12-012 13-013

Gondolom, a box nem annyira érdekelt téged…

Gyerekként sok minden izgatott. Míg ma a legtöbb fiatal a négy fal között marad és a kütyüjével babrál, én hagyományos játékokat játszottam a többiekkel az utcán, például sokat bújócskáztunk. Pubertás koromban aztán megtetszett a rajzolás. Állatokat, tájképeket és épületeket vetettem a papírra. Anyu vegyész, de előtte mérnöki diplomát szerzett, úgyhogy az ő rajzkészletét használtam. Elkezdett érdekelni a művészet, az épületek tervezése. Fényképezőgépet csak a családi és iskolai programok megörökítésére használtam.

A szüleid támogattak téged a művészeti szárnybontogatásaidban?

Édesapám súlyos betegséggel küzdött gyermekkoromban, ezért anyukám hallgatta meg minden kreatív ötletemet. Szegény család voltunk, kénytelen voltam maximálisan kihasználni minden rendelkezésemre álló erőforrást. A háztartásban az egyszerűség, célszerűség volt az úr. Az egyszerűségre törekvés az én életemben is meghatározóvá vált, és ez a fotóimon is látszik. Anyu által ismertem meg a fényképezést is. Volt neki egy Minolta Autopak 450E kamerája, amit mindig magával vitt, ha elutazott valahová. 110-es filmet lehetett bele fűzni. Ezt a gépet bármikor használhattam, soha nem féltette tőlem.

A suliban azonban nem fényképezést tanultál…

A Santo Tomas Egyetem pszichológia szakára jártam. Ez az egyik legrégebbi felsőoktatási intézmény az országban. Amikor befejeztem a gimit, hezitáltam a média- és a pszichológia szak között. A mérleg nyelvét a családom billentette a pszichológia irányába, ugyanis van egy autista húgom. Nagyon szerettem volna megérteni az ő saját kis világát, és értékelni az egyediségét. Neki köszönhetem, hogy végül pszichológiát tanultam, és soha nem bántam meg ezt a döntést. Az emberi psziché tanulmányozása elfogadóbbá tett engem mások hibáival szemben, de rádöbbentem saját gyengeségeimre is.

Köszönöm, hogy ilyen nyíltan beszélsz erről a témáról. Az autizmus egy rendkívül összetett állapot, amelyet még nem pontosan ért a tudomány, és nem is tudjuk gyógyítani. Megható, hogy a testvéred hatására választottad ezt az irányt. Megkérdezhetem, hogy az autizmus jelenléte a családban mit tanított neked, milyen hatással volt rád? És persze az is érdekel, hogy van most a húgod?

Az autizmus közelsége kiszélesítette a látókörömet. Megtanultam elfogadni és csodálni a húgomat, és megtaláltam azt a „hullámhosszt”, amelyen könnyebben megérthettük egymást. Jól van egyébként, néha nagyon hisztissé válik, de ez nálam is előfordul, úgyhogy egyáltalán nem zavar! Elképeszt, hogy milyen jól tudja összpontosítani a figyelmét egyetlen dologra. Jelenleg boldog, mert nemrég született meg a kisfiam, és nagyon büszke nagynéni vált belőle!

Az egyetem után HR-en kezdtél el dolgozni. Ez eléggé távol áll a fotográfiától. Legalább annyira fontos ez számodra, mint a fényképezés, vagy csupán pénzkereseti forrás?

A munkavállalók lelkesítésével, bevonásával és elégedettségével foglalkozom. Az első kettő a munkahelyi körülményekre vonatkozik, az elégedettség a munkán kívüli élettel és tevékenységekkel kapcsolatos. Nagyon élvezem. Számomra a fotózás a hobbi, amely garantálja a jóllétemet és nagyszerű egyensúlyt teremt a szakmai- és a magánéletem között.

Olvastam, hogy diákkorodban a barátnőd (aki azóta a feleséged) győzött meg arról, hogy mélyedj el a fotográfiában, és megtanította neked az alapokat. A képeidet látva kiváló tanárod volt. Hogyhogy nem a fotózással kezdtél el komolyabban foglalkozni?

Nem láttam benne potenciált, eszembe se jutott abból megélni. A fotózás számomra személyes, bensőséges kaland, amelyet nem szeretnék összekeverni az üzlettel. Sokan próbálnak meggyőzni az esküvői- és eseményfotózásról, de egyelőre zárt kapukat döngetnek.

Egy híres magyar fotóstól, André Kertésztől származik az alábbi idézet: „A legjobb megoldás az, ha az ember talál egy számára elviselhető állást, amiből meg tud élni, és a maradék idejét és energiáját a fotográfiának szenteli. Ilyen módon nem szükséges semmiféle kompromisszum. Ha valakinek nincs elég pénze, akkor nehéz jó fotókat csinálni. Ha a fotográfiával kell pénzt keresni, akkor az embernek túl sok kompromisszumot kell vállalnia. Kommersz fotósoknak ki kell elégíteniük megrendelőiket, hiszen nekik dolgoznak. Csak az amatőr teheti azt, amihez kedve van. Ebben valódi boldogság rejlik.” Mi a véleményed erről?

Ó, André Kertész, imádom a képeit! Nagyon magvas gondolatot fogalmazott meg. Ismerek ugyanakkor olyan nagyra becsült fotósokat, akik jól keresnek a fotózással, viszont mindig van idejük a saját személyes projektjeikre is. A kommersz változatban mindig a megrendelőké lesz az utolsó szó, hiszen ők fizetnek a szolgáltatásért. Viszont a személyes projektjeidben tiéd az irányítás! Ott, akkor és azt fotózol, amit csak szeretnél. Szerintem én életem végig amatőr maradok.

Megkönnyíti a dolgodat, hogy a feleségeddel együtt élhetsz ennek a hobbinak. Közösen jártok fotózni? Adtok egymásnak tanácsot és kritizáljátok egymás munkáit?

Nagyon nagy mázli, hogy mindketten rajongunk a fotográfiáért. Vannak párok, akik moziba járnak, mi felkapjuk a gépeket és irány a város! Gyakran értékeljük egymás képeit, beszélgetünk a különböző megközelítésekről, témákról, az elkapott pillanatokról. Olyan gyakran esik szóba a fotográfia, mint más háztartásokban a politika vagy a pletykálkodás.

Milyen hatással volt ő rád és a látásmódodra, illetve te mit tanítottál neki?

Amikor még csak kóstolgattam a street és a dokumentarista műfajt, főleg fekete-fehér képeket készítettem. Ő nyitotta fel a szemem és győzött meg arról, hogy színesben fotózzak. Nagyon örülök, hogy így döntöttem, a fekete-fehér világot végleg magam mögött hagytam. Én pedig azt tanítottam neki, hogy nem árt feltérképezni egy helyet, mielőtt elkészíted a megfelelő képet. Türelmes, aprólékos ember vagyok, alaposan megtervezek mindent, a végső kép előtt több tanulmányt, vázlatot készítek. Mivel a feleségem profi fotós, a stílusába igyekszem nem beleszólni, hogy az tőlem függetlenül fejlődhessen ki. Nemrég elindítottuk közös Instagramunkat. Megtalálhattok minket @the.misadventurers néven.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

l2330927a

Egy korábbi interjúdban láttam, hogy a feleséged mellett főleg Henri-Cartier Bresson, Alex Webb, David Allen Harvy, Fan Ho, Saul Leiter és Henry Gruyaert volt rád nagy hatással. A fotózáson kívül is értek olyan hatások, amelyek alakították a művészi látásmódodat?

Fiatal koromban sok gyerekműsort láttam, amelyben különböző legendákat árnyékbábokkal meséltek el. Egy időre megfeledkeztem ezekről a műsorokról, de a fotózás során rájöttem, hogy az árnyékokhoz a bábjátékok miatt vonzódom annyira. Már a pszichológia szakon felfigyeltem erre a kapcsolatra, és azt hiszem az árnyékbábok egész életemben velem maradtak. Az utcán fotózva önkéntelenül olyan helyekre téved a tekintetem, ahol a fények és az árnyékok izgalmas játékot játszanak.

Mi a véleményed a fülöp-szigeteki fotós világról? Népszerű a műfaj?

Sokan fotóznak, de sajnos többnyire a szegénységet. Én ezt kifejezetten ellenzem. Vannak valóban szegény részei az országnak, én azonban a Fülöp-szigetek gyönyörű, városias oldalát mutatnám meg a nemzetközi közösségnek. Nem szeretem látni az olyan fotósok képeit a közösségi médiában, amelyek a mélyszegénységben élő, hajléktalan, szerencsétlen sorsú embereket mutatják be azért, hogy a karrierüket előbbre vigyék. Ha jótékony a cél, például valamilyen ENSZ projekt motiválta ezeket a munkákat, akkor elfogadom őket. Minden egyéb esetben károsnak tartom, ha mások balsorsán szeretnénk meggazdagodni.

Ami a street fotózást illeti, a Fülöp-szigetek még csak gyerekcipőben jár a globális színtéren, de az elmúlt években egyre népszerűbbé vált a műfaj. A különböző kameramárkák és üzletek elkezdték támogatni ezt a művészeti ágat. A fejlemények bíztatók, több nemzetközi fesztiválon ért el az ország kiemelkedő eredményeket. Még a veteránnak számító, már befutott fülöp-szigeteki fotósok is felnéznek erre a műfajra, és teljes mellszélességgel támogatják a fiatalokat.

Főleg otthon szeretsz fotózni, vagy szívesen utazgatsz is?

A feleségemmel minden évben ellátogatunk egy másik országba. Tavaly nyáron Malajziába mentünk, és a forró nyári napokon fényképeztük Kuala Lumpur utcáit. A kedvenc úti célom azonban Dél-Korea fővárosa, Szöul. Itt tapasztaltam meg először a fagypont alatti hőmérsékletet. Nem mondom, ilyen hidegben nem könnyű fotózni. Négy réteg ruha volt rajtam, de még így is vacogtam, miközben vártam a megfelelő pillanatot a fényképezőgép elkattintására. Az élmény viszont feledhetetlen.

A Fülöp-szigeteken belül is van egy kedvenc úti célunk, Baguio City, az ország nyári fővárosa. Azért szereti mindenki, mert kellemesebb, hűvösebb itt a klíma. Manila belvárosában nyáron fojtogató páratartalom és elviselhetetlen hőség uralkodik. Ha nem akarsz hőgutát kapni, a legmelegebb órákban ki sem szabad merészkedni a szabadba.

Ami a következő utunkat illeti, a feleségemmel New York és Tokió nyüzsgő metropoliszaiban szeretnénk fotózni, majd a rákövetkező évben Európát is szeretnénk megismerni. Elsőként a melegebb helyeket, mint Olaszország, Spanyolország és Portugália.

17-017

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Említetted, hogy amatőr szeretnél maradni egész életedben. Vannak azért vad álmaid a jövőre nézve?

Köszönöm, hogy elvadulhatok! Van nálunk egy helyi mondás, miszerint „álmodni, nagyra törni nem kerül semmibe, úgyhogy álmodozz tovább, álmodozz nagyot!”. A munkámra egyre többen felfigyeltek. Remélem, hogy 10 éven belül az ország, sőt Ázsia egyik legjobb, legismertebb street fotósa leszek. Bízom benne, hogy a nagyobb, street fotózásról szóló eseményeken, konferenciákon rendszerint felmerül az én nevem is.

Szintén nagy álmom egy saját könyv, nemzetközi kiállítások, illetve hogy olyan híres nemzetközi bandák válasszák albumborítónak a képeimet, mint mondjuk a Coldplay. De ez már tényleg túl vad álom, ezen még én is mosolygok. Nem vetném meg azt sem, ha a Leica vagy az Apple kijelölt street fotósa lennék, de lehet, hogy ideje felébrednem!

Köszönöm, hogy ilyen őszinte voltál, ritkán látni ezt egy interjúban. Ha már itt tartunk, vannak olyan dolgok, amelyeket általában hiányolsz a fotósokkal készített beszélgetésekből?

Vizuális típus vagyok, nagyon szeretem, ha az igazán nagy fotósok a saját képeiket elemzik. Kíváncsi lennék, hogy Alex Webb, David Alan Harvey vagy Harry Gruyaert mit és hogyan vett észre az adott pillanatban, és miért nyomták meg az exponáló gombot? Mi járt a fejükben, milyen érzelmek lettek úrrá rajtuk? Hogyan teszik félre a belső harcaikat az összpontosítás érdekében? És még sorolhatnám…

Az interjú végén akkor stílusosan megkérnélek, hogy válaszd ki te is az egyik fotódat, és mesélj róla egy keveset.

Van egy képem, amelynek a „Lány feltöltőben” címet adtam. Ez a fotó minden olyan elemet tartalmaz, ami jellemzi a stílusomat, látásmódomat, kreatív céljaimat. Ha tüzetesebben megvizsgálod a főszereplőt, a sziluett ellenére érzed, hogy a titokzatos hölgy mélyen elmerül a gondolataiban. A mai napig foglalkoztat, hogy vajon min járhatott az esze abban a pillanatban…

19-019

Instagram.com/jaspertejano

Instagram.com/the.misadventurers

Készítette: Kocsány Kornél

0
105

Varga Benedek: Disznóvágás

 

 

“Vidéken, ahol a legszerényebb házban is igyekeznek disznót nevelni, nagy esemény az állat leölése. Egy család nem fogyaszthatja el egymaga az eltevésre nem alkalmas melléktermékeket, ezért vendégeket hívnak, tort ülnek.

Jellegzetes levesei az orjaleves, melyet a gerincoszlop csontjából főznek, és a hurkaleves (ebben főtt ki a hurkaféle s a gömböc). Főétel a belsőrészekből készült májas-, véres-, tüdőshurka, melyet rizssel, kásával szaporítanak, a citromos v. fokhagymás sült kolbász, a töltöttkáposzta s a fehérpecsenye. Tepertős pogácsa v. a frissen olvasztott zsírban kisütött fánkféle a D. befejezője. Ahol a háznép nem hozzáértő, böllért hívnak a feldolgozásra. A D.-ral kapcsolatban sok népszokást őriznek egyes vidékeink. A fogásokat tálalóversekkel teszik az asztalra. Közben hagyományos szövegű felköszöntőket mondanak és erősen koccingatnak, mert különben a háziaknak jövőre nem lenne örömük a disznóölésben.

Vacsora alatt derülnek ki a kolbász- és hurkatöltők tréfái: pálinkásüveget, bugylibicskát, dróthuzalt loptak a hurkába, kolbászba, veréb repül ki a töltöttkáposzta burkából. Majd rövid tréfálkozás, nótázás után a fiatalabbak táncra kerekednek. Vacsora alatt az ablak előtt felhangzik a gyerekek kántálása, hagyományos koledáló versikékkel. Tánc közben megjelennek a “hívatlanok”: néhány maskarás legény és leány: fehér lepedőben vaskanállal zörgetnek be az ablakon, hamuval  telt cserépfazekat vágnak a pitvar ajtajához, nyársat nyújtanak be az ablakon, amelyen koledáló cédula függ: ezt a nyársat azután fűrészporral töltött kolbásszal nyújtják vissza nekik. Némelyek a házba is bemerészkednek s rövid, csúfolódó tréfálkozás után eljárják a “hurkatáncot”, ehhez a zenét a “rötyű” szolgáltatja (disznóhólyaggal lekötött tejesköcsög, amelyen nedves ujjal húzzák a taktust). Éjfélkor a vendégek istenes nótákat énekelnek, aztán háromszori szentjánosáldás után egyszerre, egy ajtónyílással eltávoznak.”

Disznótor. ÚJ IDŐK LEXIKONA, Budapest Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. kiadása, 1937.

 

 

A fejet megtisztítása után abálják, kicsontozás után a hurka alapanyagát képezi. Kivéve a tokaszalonna, amelyet egyes helyeken paprikás szalonnaként (csécsi szalonna) sóval, fokhagymával ízesítve, majd lefagyasztva fogyasztanak el.

A hájat, rögtön a lefejtése után fagyasztják (hájas sütemények készítéséhez használják fel), vagy külön kisütik. Azért nem a zsírszalonnával együtt sütik ki, mert a töpörtyűje a rajta lévő hártya miatt keménnyé válik.

Az oldalast lefejtik, és kétféle módon tartósítják:

1. Egy – egy oldalast bárddal két-három részre vágják úgy, hogy a húsrészek még összetartják, majd a pácolás után felfüstölik.
2. A fentiek szerint feldarabolják, megsütik és a zsírszalonna kisütése után, a levegő kizárásával forró zsírral leöntik.

A szalonna formázását követően pácolják, füstölik.

A lapocka (első sonkák) feldolgozása is kétféle lehet, a csülök eltávolítása után, vagy egy kis sonkát készítenek belőle, vagy kicsontozás után a kolbászhús alapanyaga lesz.

A sonka (hátsó sonkák), a csülök levágása után formázzák, pácolják, majd felfüstölik.

A csülök friss fogyasztásra, vagy tartósítva (pácolás, füstölés) ételek alapanyaga, illetve ízesítője lehet.

A köröm (lábak), ritkán füstölik, inkább frissen (körömpörkölt) fogyasztják.

Wikipédia

 

 

101 102 103 104 106 106a 107 108 109 110 111 112 113 114 115

0
jump

A futuro-retro kincsei

Mária Švarbová neve sokak számára ismerősen csenghet: a 28 éves szlovák fotográfus rendkívül népszerű lett egyéni stílusának is köszönhetően, a Vogue és a Guardian is megkereste már ajánlatával. Trierenberg Super Circuit nagyszabású fotográfiai szalonján aranyérmes lett. A szocializmusban épült uszodákban készített fotói bejárták az egész világot. Álomszerű hangulat, pasztellszínek és gondos tervezés jellemzik képeit. 

Meglepődve láttam, hogy több interjúban is Aria Baró művésznéven szerepelsz. Miért is?

2010 óta foglalkozom komolyabban a fotográfiával, akkor választottam magamnak ezt a nevet. Nincsen különösebb jelentősége, csupán eljátszogattam az igazi nevemmel, és ez lett az eredménye.

Az egyetemen régészetet és restaurációt tanultál, miért váltottál mégis a fotózásra?

Igazából a művészetek érdekeltek egész gyermekkoromban, a régészet is ebből az érdeklődésből fakadt. A fényképezéssel véletlenül találkoztam. A testvérem adott nekem egy tükörreflexes gépet, amibe reménytelenül beleszerettem. A fotózás szenvedélyemmé vált és segített lebontani a falaimat, korlátaimat.

Mit gondolsz, a régészeti tanulmányok hatással voltak a művészetedre?

Az archeológia önfegyelemre tanított. Rendkívül aprólékos, körültekintő vagyok munka közben, egyetlen részlet sem kerülheti el a figyelmemet. A projekteket türelemmel, olykor heteken át készítem elő. A sztratigráfia, (rétegtan- szerk.) pedig abban segített, hogy különböző rétegekben gondolkozzak. A Forgotten (Elfeledve) című projektemet is a különböző, felszín alatti rétegek vizsgálata inspirálta.

sv2a5631 sv2a5796-2 sv2a9876

Könnyű volt a váltás egy teljesen ismeretlen világba?

Azért nem volt teljesen ismeretlen. Édesapám már nyugdíjas ugyan, de korábban fotózásból is kereste kenyerét, ahogyan a nagypapám is. Az édesapám nagynénje pedig egy orosz napilap fotóriportereként dolgozott. Édesanyám közgazdász, ő jelenleg azzal támogat, hogy intézi a könyvelésemet.

Rövid idő alatt gyökeresen megváltozott az életed. Ismert, sokat foglalkoztatott fotós lettél. Tetszik ez a pörgés?

Imádok fejlődni, az egy helyben toporgásnál kevés dolgot utálok jobban. A fényképezés szinte csak jó, izgalmas doglokat hozott az életembe. Ugyanúgy élvezem minden percét most is, hogy hobbiból szakmává vált.. Néha elfáradok, de ez totál nem érdekel, ugyanis munkamániás vagyok.

sv2a6094 sv2a6818

Még mindig Szlovákiában élsz?

Itt élek és alkotok. Nem tervezem elhagyni az országot, ide születtem, ide kötnek az emlékeim, ezt a környezetet ismerem gyermekkorom óta. Éltem a kommunista rendszerben is, amelynek ugyan már régen vége, de az épületek és a dizájn még emlékeztetnek rá.

A munkáid többségében ezt a szocialista hagyatékot használod fel. 

Ennek a hagyatéknak a meghatározó elemei számomra a minimalizmus és az időtlenség. A szocialista építészet, az épületbelsők kialakítása szerintem kifejezetten futurisztikus. Erre találtam ki a futuro-retro kifejezést. Gyakran keresek újabb és újabb helyszíneket a projektjeimhez, Szlovákia tele van rejtett kincsekkel

Amikor először láttam a képeidet, olyan érzésem támadt, mintha Wes Anderson filmjeiből látnék részleteket. Ismered őt?

Egyszer egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet a hasonlóságra, akkor még azt sem tudtam, ki az a Wes Anderson. Aztán elkezdtem nézni a filmjeit, és nagyon bejöttek. Persze ezen egyáltalán nem lepődtem meg!

sv2a3109 sv2a0090 sv2a0555-2 sv2a2856 sv2a3020

Az egyik leghíresebb sorozatodat uszodákban készítetted. 

Az első uszodás fotókat 2014-ben készítettem, ekkor jártam először egy igazán szocialista jellegű létesítményben. Varázslatos hangulata volt. Azóta már kilenc különböző uszodát térképeztem fel Szlovákiában, és még ma is dolgozom ezen a sorozaton. A leghosszabb személyes projektemmé vált.

Klisé, de igaz: minden ember egyéniség, és nagyszerű, ha ezt a művészetben is érzékeltetni tudja. Neked ez sikerült: szinte egyből felismerem a fotóidat. De milyen az igazi Mária?

Lázadó gyerek! Nem szeretem, ha parancsolnak nekem, szabadságra vágyom. Tudom, mit szeretnék, és addig nem nyugszom, amíg el nem érem a céljaimat. A személyes és pszichológiai fejlődés számomra alapvető igény ugyanúgy, ahogy a karrierépítés. Érzem, hogy minden nap tanulhatok valami újat, és jobbá válhatok. De azért ne ijedjen meg senki, a határozottságom ellenére aranyos, gyengéd és érzékeny nő vagyok

sv2a5561 sv2a4827-2-recovered

https://www.instagram.com/maria.svarbova/

http://www.mariasvarbova.com/

Készítette: Kocsány Kornél

0