Phoo Magazin | 2016 október
Phoo Magazine - Budapest based visual storytelling magazine - Kortárs Fotográfiai Magazin
Phoo Magazin, Phoo, Phootographers, Kortárs Fotográfiai Magazin, Visual Storytelling, Professional photography, magazine, phoo.hu, hungarian, budapest, kálló péter, visual, vizuális, fotóesszé, sorozat, igényes tartalom, fotózás, hasselblad, leica, nikon, szabadidő, tartalom szolgáltatás, fekete-fehér, színes, kodak, fotóriport, like, facebook, twitter, ingyenes, okos, képírás, képíró, magyar, fényképezés, VII magazin, new york times, lens culture, visual culture, vizuális kultúra, vizuális kommunikáció, BKF, MOME, muosz, kiemelkedő, minőség,
0
archive,date,ajax_fade,page_not_loaded,,select-theme-ver-1.6,wpb-js-composer js-comp-ver-4.3.4,vc_non_responsive
20070314telekbala

Figyelmes létezés – Telek Balázsra emlékezünk

10106185_c95f0577a38c28842de9e521b3df0a34_wm

“A kisebbik lányom minden naplementekor sírva fakadt: Meghal a nap, hüppögte. Ne sírj, holnap majd újra él. Rám nézett, nem megvetően, inkább lekicsinylően. Milyen buta is vagy te, szegénykém, mondta szomorúan. Ma van ma, és csak ma van ma.”(Esterházy)

 

Telek Balázs (1974-2015), hogy csak nyilvános aktivitásait említsem: tehetséges fotóművész, képzőművész, zenész, galériavezető és tanár volt. Továbbá egy ragyogó egyéniség: tisztességes, sőt kifejezetten jó ember, sugárzó aurával, intelligenciával, szeretettel. Figyelmes létezés volt az övé, ami a nagy emberek jellemzője: szenvedélyesen érdekelte a hivatása és a másik ember véleménye, érvei. Nem vitatkozott, hanem figyelt, segített és alkotott.

A fotóművészetben a lyukkamerák és az anamorfózisok archaikus technikáit és látásmódját gondolta újra a jelen felől. Camera Obscurával készített képein technikai precizitása minél kifinomultabb, annál álomszerűbb, festőibb és elvontabb a végeredmény. Minden úgy éles-életlen, ahogy a szem valójában lát, ami messze van, az is a közelünkbe jön a képen, és mintha minden ugyanabból a meghatározhatatlan egynemű anyagból lenne gyúrva. Sehol egy egyenes, minden hisztérikusan egymásba csavarodik, mintha a Bólyai-féle homorú-domború terekbe estünk volna bele.

1260196686_anam_01_14
Ezt vitte egy lépéssel tovább anamorfózisaiban is. Itt elmozdul a megszokott nézőpont, mivel a látványt különböző extrém leképezési módokon rögzíti. Az így létrejött torz képnek azután létezik egy helyes térbeli pontja, ahonnan visszaalakul valóságos önmagává. Ez a “valóságos önmaga” voltaképp csak egy nyelvi-fogalmi előítélet persze – s épp erre világít rá az anamorfózis. A valóság illuzionisztikus képe pusztán egy kényelmes fikció, pontosabban a kanonizált változat a látás  sok lehetséges aspektusa közt. Ezt fogalmazta meg Gerhes Gábor egyszer úgy – roppant szellemesen – , hogy Balázs igazából térfényképész, aki a sík képeit forgatja vissza anamorfikusan ismét térré, vagy annak élményévé. Képei tehát így inkább tárgyak, mint képek.
A képlátás anamorfikus problematizálása a befogadó szellemi aktivitására és újraalkotói kreativitására épít. A kép itt nemcsak esztétikai fenomén, de a megismerés folyamatának modellezése s az esztétikai öntudat próbatétele is egyúttal. A történeti manierizmusban programszerűen voltak jelen a látványvalóság relativitását demonstráló sűrű vizuális csapdák (pl. Parmigianino, Tintoretto, Arcimboldo). Ez a kísérleti vizualitás az időtlen manierizmusban-modernizmusban mindig különös hangsúlyt kap. E művészeti progresszió nem realisztikus, inkább absztrakt, vagyis maga a művészet történik meg benne egyfolytában. Balázs így fogalmazott erről: “Képeim abból a megközelítésből születtek, mely szerint minden nézőpont kérdése, és minden folyamatosan változik. A megszokotton kívül vannak más dimenziók is, amelyek csak áttételesen érzékelhetőek. Semmi sem úgy igaz, ahogy látjuk, mindennek és mindenkinek van más arca. A megszokott képnézési eljárások itt nem elegendőek. A kialakított módszerek, törvényszerűségek, a néző és a kép kapcsolata folytán, játszva feloldódnak.”
A különböző koordinátarendszerek közötti átjárás, a más dimenziójú ismeretlen valóságok metaforája, így e képeknek – többnyire semleges ikonográfiájuk ellenére – van egy határozottan transzcendens sugallatuk is. A helyes nézőpont keresgélése a geometria metafizikáját sejteti. De mi van, ha ellenállunk az alkotói szándéknak, és végeredményként tekintünk e titokzatos képekre? Ez esetben magát az Abszurdot tapasztalhatjuk meg, annak kézzelfogható, plasztikus, sugárzó, felkavaró, elbűvölő értelmetlenségét.
1260199005_look_01_6
“Uram, nem jó itt nekünk. Mi van, ha nemcsak a kórházban, a városban, az országban, ha sehol se jó? Uram, akkor mit lépsz? Ja, hogy semmit, értem (…) Szóval kiderült, hogy sehol se jó, és az Úr ezt közömbösen nézi. Oldd meg, fiam. Ezt akár még kedvesen is mondhatja. A nem jóban is lehet jó, mint hogy élni olyan jó. Eddig így gondoltam, most is így gondolom, de azért olykor eszembe jut, hogy ha a nem jó nagyon rossz, akkor…akkor mi van?” (Esterházy)

E képek az abszurd felől nézve a fénymásolók által készített, ijesztően kiterített, vetületi portrékra emlékeztetnek, melyek képtelenségében, mintha a halál játszana velünk. Üres tekintetek, életlen és tűéles részletek, elferdült arcok ijesztő panorámája. Megzavarják intim terünket, túl közel jönnek hozzánk, s mi is túlságosan beleveszünk az ő aurájukba. E kényelmetlen, tolakodó indiszkréció – tapasztalatom szerint – épp a halál közelségének egyik jele, az elmúlás fenyegetésének paranormális hallucinációja.
1260193352_03-telekb_zoltanzoltanw
“Még tartozom a magyar nyelvnek ezzel-azzal. Ezt fölstilizálhatnám úgy, hogy a Teremtésnek. Vagy fordíthatnám imába: az Úrnak. Még egy kicsit imádkoznék, Uram, nem szerényen az üdvösségemért, hanem arcátlanul: érted! De nem gőgből, hetvenkedésből. Tudod a szokásos: hogy legyen még. Hogy mondjam végig az imát. Hogy jussak el az ámenig.” (Esterházy)
Az életből a halálba, a valóság hétköznapi dimenziójából egy másik, titkos dimenziójába járkálnak át ezek a fotók. Nyugtalanító, baljós, ugyanakkor megvilágosító erejű misztikus látomások. Száraz konceptualizmus és lángoló abszurditás paradoxonjai. Nem láthatjuk az életünket irányító erők mibenlétét, de érzékeljük jelenlétüket és esztétikai működésüket. Megvonta magát tőlünk a lét igazsága, de a művészetben hagyott egy rést, hogy leselkedhessünk –  ha merünk…
1260193958_face_00-telekb_anamorfszuleimakertben_10
“Ahogy Lili megáll a lépcsőn, tekintete a távolba veszik (Csehov-darabokban tudnak így szépen hosszan nézni – még az újabb rendezésekben is), úgy mondja tűnődve: Hol vannak az anyák?” (Esterházy)
Miltényi Tibor
0
ildikopeter_northernengland_038

Az ipari forradalom bölcsője – Péter Ildikó fotográfiái

2012-ben az angliai Royal Insitute of British Architects (RIBA) ösztöndíj támogatásával jött létre a tanulmányút, és készülhetett el a fotósorozat. Témája az ipari forradalom örökségének feltérképezése hét észak-angliai város képein keresztül. A sorozat közel 80 darab síkfilmes színes negatívra készült képből és egy kétkötetes könyvből áll: a könyvben részletes leírással a történelmi kontextusról, a képek helyszíneiről és az ipari forradalomról.

Az ipari forradalom bölcsője Észak-Anglia. Itt született meg és jött létre minden, ami a mai, nyugati társadalmunk létezését és működését megalapozta. A gépek, a városok, a gazdasági és szociális rendszerek, a kapitalizmus.
A városképek egyszerre történelmi és szociológiai tanulmányok: a viktoriánus korabeli városi épületek, gyárépületek az 1800-as évek gazdagságát, az 1950-es, 60-as évekbeli modern épületek a világháború nyomait, a kortárs városrendezés példái pedig a hanyatlás utáni korszakból való, mai társadalmi újjáépítést jelenítik meg. Vizuális lenyomatai az elmúlt 150 évnek.
A hét város: Blackpool, Morecambe, Fleetwood, Liverpool, Manchester, Bradford és Leeds.

A sorozat október 9-től az aix-en-provence-i Fondation Vasarely kortárs magyar fotográfiát bemutató csoportos kiállításán lesz látható.

ildikopeter_northernengland_006

Blackpool, Talbot Road.
Blackpool Anglia északnyugati tengerpartján fekszik, és az északi régió egyik legkedveltebb üdülőhelye volt az ipari forradalom alatt. Aztán az 1950-es, 60-as évektől hanyatlásnak indult, és az olcsó, fapados repülőjáratok megjelenése óta még jobban megkérdőjeleződött a város sorsa, fejlődésének irányvonala. Az itt lakók nagy része még mindig a turizmusból él; évente közel 10 millió látogató érkezik egy-egy napra.
A kép a város egyik lakónegyedét, a tipikus viktoriánus korabeli sorházakat mutatja be.

 

ildikopeter_northernengland_009

Norbeck Kastély hotel, Blackpool.
A városra jellemző giccs és mesterségesség egyik kitűnő példája ez a 19. századi hotel.

 

ildikopeter_northernengland_010

Fleetwood, lakónegyed a tengerparton.
Észak-Anglia hűvös, esős régió. A Blackpooltól északra eső Fleetwood városkája is népszerű nyaralóhelyszín volt még a 19. században. A képen látható modern házsorok a tengerparton fekszenek, ám a tengertől egy 8 méter magas betonkerítés választja el őket: a vízhez közel, de mégis messze. A betonpillérek az erős viharoktól és hullámoktól védik a házakat.

 

ildikopeter_northernengland_011

Cleveleys. A tengerparti korzó épülteinek hátulsó része.
Cleveleys Blackpool és Fleetwood között fekszik a part mentén. Fénykorában (a 19. század végén) napi 62 vonat állt meg a központi állomásán. 1970-ben megszüntették a személyforgalmat, és az állomás épületét lebontották. Helyére egy bevásárlóközpont és egy buszmegálló épült.

 

ildikopeter_northernengland_013

Fleetwood, Északi templom utca.
Fleetwood az első tervezett város volt a viktoriánus korszakban. 1836-ban, Decimus Burton építész tervei alapján kezdték el az építkezést. Ez az utca 1860-ban épült meg.
A városka, a többi tengerparti üdülővároshoz hasonlóan, az 1970-es évektől, komoly hanyatlásnak indult.

 

ildikopeter_northernengland_019

Morecambe, a Clarendon hotel hátsó utcája.
A morecambe-i korzó egyik kiemelkedő hotele a Clarendon. A város két fő attrakcióját, a vidámparkot és a strandot a 20. század második felében elbontották.

 

ildikopeter_northernengland_025

Liverpool, Bootle városrész, munkáslakások.
Liverpool északi részén helyezkedik el Bootle. 1840-ben már vasút kötötte őket össze. A fejlődés a Mersez-folyó partján kiépült ipari hajókikötőknek volt köszönhető. Az ipar fejlődésével vidékről beköltöztek az emberek, és súlyos gondot jelentett a munkások elhelyezése. Ezekben az időkben alakultak ki a kis sorházas lakónegyedek, utcák. A második világháború alatt jelentős bombatámadások érték ezt a területet. Ennek az utcának az épületei érintetlenek maradtak.

 

ildikopeter_northernengland_028

Raktárépületek, Dickson utca, Liverpool.
Liverpool Észak-Anglia legjelentősebb nemzetközi kikötője volt. A munkások, dolgozók közlekedésének megkönnyítésére 1893-ban megépült a felső vasút (Liverpool Overhead Railway), amely évente 22 millió embert szállított. Hasonló volt a New York-i felső vasúthoz (Highline). A második világháború alatt jelentősen sérült, majd végül 1956-ban elbontották. A gazdasági hanyatlás következtében mind a kikötők, mind a raktárépületek sorra bezártak, csak néhány cég működik ma ezeken a helyeken. Liverpool északi részén pedig megnyílt egy újonnan épült konténeres, félig automatizált kikötő.

 

ildikopeter_northernengland_038

A Winifred utca lebontásra váró sorházai, Liverpool.
A liverpooli Toxteth negyed a város egyik leghátrányosabb, legszegényebb környéke. A második világháborút követő hanyatlás miatt a munkások elvesztették állásaikat, a volt gyarmatországokból pedig rengetegen települtek be. 1981-ben és 2011-ben is volt két igen jelentős felkelés, amelynek okai a munkanélküliség, a szociális problémák, a szegregáció, a rasszizmus. A város vezetősége a problémák megoldásának egyik lehetőségét a városrész teljes lebontásában, majd újjáépítésében látja.

 

ildikopeter_northernengland_053

Bradfordi raktárépületek a Listerhills úton.
Bradford a keleti régió egyik városa, a gyapjúfeldolgozás központja volt az ipari forradalom idején. 1970-től a textilipari vezető pozícióját a gyarmatországok vették át. Az eredmény, mint a többi északi városban is: szociális problémák, munkanélküliség. A városvezetés több kisebb-nagyobb projekttel próbál változásokat generálni, de sokszor ezek a programok csak tervek maradnak.

 

ildikopeter_northernengland_057

Salti gyapjúüzem épülete, Saltaire, és a Leeds-Liverpool hajózási csatorna.
Saltaire egy különleges város: 1851-ben építette a csatorna partjára Titus Salt a gyárat és a hozzá tartozó gyárlakásokat. Az első olyan mintaváros, ahol a dolgozók számára létesítettek fürdőt, mosodát, kikapcsolódási és sportolási lehetőségeket, iskolát, könyvtárat, művelődési házat. A 19. században ez jelentős fejlődést jelentett az urbanisztikai tervezés terén, hiszen komplex várost alakítottak ki munkalehetőséggel, lakhatással és szociális szolgáltatásokkal.
A feldolgozóüzem és textilipari gyár 1986-ban zárt be, 2001-ben pedig az UNESCO Világörökség védelme alá került az épület és a város együttese.

0
h24

Hétfák – Fekete Zsolt fotói

Fekete Zsolt marosvásárhelyi fotós több mint tíz éve dolgozik – megszakításokkal – ezen az anyagán, melyből a Műcsarnok Szalon-kiállításán látható egy koncentrált válogatás az aktuális állapotról. A fotó egy szép definíciója szerint: az idő képpé vált arca. A fénykép bonyolult idővonatkozásainak reflexiója Zsolt egyéb képeire is jellemző. Művészi figyelme, ezen kívül, még a személyes érintettség tekintetében nagyon kifejezett: mélyen átélt élmény sugárzik képeiről, meg valami vonzó intellektuális tétovaság. Nehezen jelent ki határozott dolgokat, mintha számára a bizonyosság a művészetben a “morálisan gyanús” kategóriába tartoznék. Hogy teljes legyen a paradoxon: a gondolati önanalízisre hajlamos alkotók azon ritka fajtájához tartozik, aki veszi a fáradságot, hogy az esztétikai elméletek felől is megvizsgálja ihletét. Ettől azonban – szerencsére – soha nem válik konceptuálissá.

 

_05_holt%e2%80%a0g2012

“Ha analizálni próbáljuk a művészetet, nevetségesnek mutatkozik, ha a reflexió távolodik, a művészet a legfontosabb dologgá válik. Fontosabbá, mint az élet.”

(Blanchot)

 

Maros menti hajléktalanokról szóló sorozatának kiindulópontja egy tisztán esztétikai természetű felvetés volt: e kényszerlakhelyek dokumentálása a a környezetszobrászat, illetve a térinstallációk perspektívájából. A fotóművészetben ez egy jól bevált irányzat. Lényege, hogy a spontán módon formált környezet sokkal pontosabban jellemezheti az ezt létrehozó embert, mint bármely direkt portré. A képek készítése közben azonban megismerkedett az ott élő hajléktalanokkal, amitől a történet egészen más irányt vett.

“Valamikor magas, öreg nyárfacsoport állt a város északi határában, a Maros-parton. A városképhez tartoztak. Kezdtek kipusztulni, de hét fa még sokáig állt, ekkor kaphatta a hely a Hétfák nevet. Én még kettőt láttam, mára a nagy, öreg fák mind eltűntek. Marosvásárhely ikonikus, kedvelt fürdő- és táborozóhelye volt. Első fényképeimet itt készítettem, kamaszfejjel, még a 80-as években. 2004-ben a kompnál megjelent a barakk, rá egy fél évre felkerült a Hétfákhoz, ahol hajléktalanok, illegális gazdálkodók ütöttek tanyát. Nyaranta a Félsziget fesztivál sátorozóival osztoztak a helyen. Kezdetben mint spontán tájművészetet fényképeztem a környezetet, amelyet alkalmi építményeikkel hoztak létre. 2005 januárjában, amikor beálltam, hogy megismételjek egy őszi képet, megjelent 7 alak, a barakk ideiglenes lakói. Ez az erős véletlen késztetett arra, hogy figyeljem a helyet, a történetét. Rádöbbentem, hogy nem fényképezhetem tovább csak a tájat, be kell lépnem a történetbe.”

(Fekete Zsolt)

 

_03dorin2014

_03aferi2014_2016

_01mari2015

Megrázó és elviselhetetlen sorsok bontakoztak ki előtte, a kiszolgáltatottság és a reménytelenség megannyi rettenetes arca: a gyönyörű tájban sok apró, személyessé vált borzalom. Akiknek az úgynevezett élet semmit sem kínált föl, és akiknek nincsenek technikáik arra, hogy a rossz időket jóra fordítsák. Ráadásul lehetetlen segíteni rajtuk egyénileg. Létük üzenete, hogy idegenek vagyunk ezen a földön, és az emberi világ nem működik. Ha egyetlen ember reménytelenül kiszolgáltatott, akkor mindenki az, még ha nem is tud róla egyelőre. Az élet: szüntelen vereség – erről beszél vakító élességgel Camus -, az ember lényege a magány, a metafizikai idegenség mindentől és mindenkitől. A hajléktalan-lét fokozhatatlan igazsága, hogy élni nem, csak túlélni lehet. Pontosabban: túlélni sem lehet. Amíg vannak “hétköznapi” hajléktalanok, addig mindenki más erkölcsi-hajléktalan. A vasárnapi ebéd ócska élethazugság.

“Wim Wenders: A dolgok állása című filmjéből idézek szabadon: “Történetek csak történetekben vannak, az élet egyetlen történet, és a halálról szól.” Megismertem Marit és Ferit, a barakk állandó lakóit. A Maros túlsó partján, nem messze a Hétfáktól, a Holtágban egy csapházra eszkábált épületben lakott Ági, anyjával, nagyanyjával, nagybátyjaival. Ági csecsemőkorában ők is a Hétfáknál húzták meg magukat. A Holtágon túl meredezik a volt Fotópapírgyár kísértetépülete. Az egész területet nap mint nap látom az ablakomból.”

(Fekete Zsolt)

 

_07_a_barakk_2016

_08_a_barakk_2004

_09_a_barakk_2007

_10_a_barakk_2006

 

Túl van a politikán, vagy alatta van? – kérdezték egyszer Weöres Sándortól. Mellette vagyok – válaszolta. Azaz kívülről figyelte, finoman reagálta, így tárva fel legmélyebb hazugságait. A társadalom alatti hajléktalanok létezésük tényével döntik romba a társadalmi valóságot. Amíg vannak: ők az Egyetlen Igazság.

“Telt-múlt az idő, a Hétfáknál vadalma szökkent szárba, csipkebokor virágzott, termett. A Holtágban magasodott az építmény. Bent vagyok a történetben. Ritkán, de egyfajta rendszeres véletlenszerűséggel fényképeztem. Általában megjelent Feri, vagy más ott lézengő alak, olykor régi ismerősök, és mintha a képhez öltöztek volna, ruhájuk, táskájuk harmonizált a környezetükkel. De ha ez nem történt meg, akkor is úgy álltak ott – amíg felállítottam a lámpáimat és lassan lefényképeztem őket -, hogy észrevétlenül belesimultak a környezetbe, a fényképbe. Csak a szemük villog, sandít félre egy-egy pillanatra a képen, amikor nem látjuk.”

(Fekete Zsolt)

 

h15

_11_a_p%e2%80%a0sztor_2012

h25

 

A létezés eme botránya morálisan kezelhetetlen: marad a végső tanácstalanság. Egyszerre ezt kezdte rögzíteni a fényképezőgép. A testet öltött képtelenségből képek lettek: a banális-abszurd visszafordult magas rendű esztétikai fenséggé. Ha a lehetetlen lehetséges, akkor arról a világvégi mezőről is csak egy fiktív világ tekint vissza ránk. Nincsenek azok az emberek, és nem vagyunk mi sem. Minden rendben van: képek nézik a képeket.

“Régi fotográfiákat is találtam, az ötvenes évekből, némelyik szinte ugyanott készült, ahol a korábban felvett digitális fényképeim, mintha már akkor ismertem volna a jövőben megtalált képet. A Maros bizonyos rendszerességgel jégtorlaszokat képez, kiszórja jégtábláit a partra. A jég, illetve annak elolvadása megörökítendő absztrakt formákat hoz létre. 2016-ban ugyanúgy jégtáblák közt áll a nő, mint a régi képen a férfi, csak a ruhájuk más, a férfié szürke, kissé elmosódott, a nőé rózsaszín és éles. Elképzeltem, hogy majd a túlvilágon egyszerre lehetek ott, a digitális fénykép pillanatában, a régi fekete-fehér fotográfia idejében, illetve abban a pillanatban, amikor majd a két képet a Műcsarnokban nézem.”

(Fekete Zsolt)

 

_04mari2015

h26

sanyi

 

“Ha van fa a fészerben/van madár a kéményen/és egy kő az ágyamban/akkor már soha nem megyek a városba/eltemetek minden álmot/a hideg földön.”

(Tom Waits – Google-fordító)

 

“Feri közben elitta a barakkot is, új tulajdonosa arrébb vontatta. Feri fennebb költözött a Maros partján, fűzfabokrok alá. Lakóterével jól beavatkozva a tájba. A Holtág lakóit elkergették, az építményt felgyújtották. Mari tavaly halt meg, pünkösd hajnalán, Feri karjaiban, a fűzfák alatt. Az idén Feri visszaköltözhetett a barakkba. A füzes még őrzi nyomait egy darabig. Egyik délután, amikor meglátogattam, hogy készítsek még pár filmfelvételt vele egy piknikezés keretében, egyszer csak a barakk oldalához vágta a pillepoharát (lásd a filmen). Mintha ez indukálta volna az egy évvel ezelőtti gesztusomat, a pohár ugyanoda csapódott be, ahová az elütött golflabdám. Pillepohárhatás, mintegy fordított pillangóhatás, múltra irányuló szinkronicitás. Egyszerre voltam jelen két különböző időpontban, a golflabda, illetve a pillepohár becsapódásakor. Beléptem a negyedik dimenzióba. De ez mit sem segít azon, hogy a hét alak közül már csak Feri él. Mostanában ismét kezdenek megjelenni a piknikezők is a Hétfáknál. Néha arra gondolok, hogy a túlvilág ez, a földi lét: pokol és menny.”

(Fekete Zsolt)

Miltényi Tibor

0
pasztorok_szollosi_szerk_101

Szöllősi Mátyás: Pásztorok

 

Esztena  a Nagy-Hagymás alatt

 

A pásztorok tavasszal, a hagyományok szerint èppen Szent György napján, április 24-én hajtják ki az állatokat – lovakat, juhokat, marhákat -, és a Nagy-Hagymáshoz közeli, a világtól távoli, 1000-1200 méter magasságban található esztenán is maradnak egèszen szeptember közepéig, az első fagyokig. Az itt dolgozók mind a közeli településekről, Csíkszentdomokosról, Csíkmadarasról vagy Balànbànyáról valók. A Nagy-Hagymás hegység vagy Bárány-havas, románul Hășmașul Mare, egy egészen különleges sziklaformáció, s a Békás-szoros–Nagy-Hagymás Nemzeti Park részeként a Keleti-Kárpátokban, Hargita és Neamț megye határán fekszik.

 

“Régóta vonz a világuk, hogy velük legyek, köztük töltsek egy kis időt. Az ember érdekel. A különálló kis világok, ahol élünk, és amelyek között látszólag nincs átjárás.

Elsőként július elején vitt el Ferencz Tamás barátom Csíkszentdomokosba, hogy onnan, Gáll Levente segítségével, feljussunk a Nagy-Hagymás alatti esztenához. Levente jó néhány embert fölvitt már a pásztorokhoz, ilyen-olyan célból. Balánbánya után már csak földút van. És az is olyan, hogy még a terepjárók közül sem mindegyik bírja el. 

Amikor kiszálltunk az autóból, és elkezdtek körbeszaglászni, körbeugatni a kutyák, rögtön éreztem, hogy nem csak az emberekkel kell hamar szót értenem ahhoz, hogy maradhassak.”

 

Szöllősi Mátyás további anyagait itt találod: http://szollosimatyas.hu/pasztorok/

  pasztorok_szollosi_szerk_102  pasztorok_szollosi_szerk_104

 

pasztorok_szollosi_szerk_105

 

pasztorok_szollosi_szerk_107

 

pasztorok_szollosi_szerk_107a

 

pasztorok_szollosi_szerk_108

 

pasztorok_szollosi_szerk_109

 

pasztorok_szollosi_szerk_110

 

pasztorok_szollosi_szerk_111

 

pasztorok_szollosi_szerk_112

 

pasztorok_szollosi_szerk_113

 

pasztorok_szollosi_szerk_114

 

pasztorok_szollosi_szerk_115

 

pasztorok_szollosi_szerk_116

 

pasztorok_szollosi_szerk_117

 

pasztorok_szollosi_szerk_118

 

pasztorok_szollosi_szerk_119

 

1