Phoo Magazin | 2016 szeptember
Phoo Magazine - Budapest based visual storytelling magazine - Kortárs Fotográfiai Magazin
Phoo Magazin, Phoo, Phootographers, Kortárs Fotográfiai Magazin, Visual Storytelling, Professional photography, magazine, phoo.hu, hungarian, budapest, kálló péter, visual, vizuális, fotóesszé, sorozat, igényes tartalom, fotózás, hasselblad, leica, nikon, szabadidő, tartalom szolgáltatás, fekete-fehér, színes, kodak, fotóriport, like, facebook, twitter, ingyenes, okos, képírás, képíró, magyar, fényképezés, VII magazin, new york times, lens culture, visual culture, vizuális kultúra, vizuális kommunikáció, BKF, MOME, muosz, kiemelkedő, minőség,
0
archive,date,ajax_fade,page_not_loaded,,select-theme-ver-1.6,wpb-js-composer js-comp-ver-4.3.4,vc_non_responsive
Rockstar Photographers - http://www.facebook.com/festivalphotographers/

Az Év Fesztivál Sajtófotója

 

 

Mudra László, a Rockstar Photographers tagja nyerte az Év Fesztivál Sajtófotója pályázatot, Varga Benedek,  aki szintén a Rockstar tagja, és munkáit a Phoo Magazin is közölte, Junior különdíjban részesült.

A pályázatot évről évre a  Heineken írja ki,  a zsűri fotó és rövid videó kategóriában választ győztest. A legjobb rövidfilm kategóriát Bazsó András nyerte. A képekből készült kiállítást a Teslában lehet megnézni. A Rockstar Photographers formáció a Sziget Fesztiválok hivatalos fotós csapatából kinőtt fotográfusközösség.

A fesztiválfotó viszonylag friss műfaj, mely a hazai nagy és kis fesztiválok elterjedésével önálló fotográfiai ággá nőtte ki magát.

 

 

Photo: László Mudra - Rockstar Photographers - http://www.facebook.com/festivalphotographers

Az év fesztivál-sajtófotója, mely a VOLT fesztiválon készült – László Mudra – Rockstar Photographers 

 

Rockstar Photographers - http://facebook.com/festivalphotographers

Varga Benedek Junior különdíjas – Rockstar Photographers

 

 

Legjobb rövidfilm kategória Bazsó András filmje:

Summer 2016 from Endru-Media on Vimeo.

 

Rockstar Photographers - http://facebook.com/festivalphotographers

Varga Benedek – Rockstar Photographers

 

Rockstar Photographers - http://www.facebook.com/festivalphotographers/

Mudra László – Rockstar Photographers

 

Rockstar Photographers - http://facebook.com/festivalphotographers

Varga Benedek – Rockstar Photographers – http://facebook.com/festivalphotographers

 

Rockstar Photographers - http://facebook.com/festivalphotographers

Major Kata – Rockstar Photographers

 

Rockstar Photographers - http://facebook.com/festivalphotographers

Major Kata – Rockstar Photographers

 

Rockstar Photographers - http://facebook.com/festivalphotographers

Major Kata – Rockstar Photographers

 

Rockstar Photographers - http://www.facebook.com/festivalphotographers/

Mudra László – Rockstar Photographers

 

0

Kilépni a komfortzónából

Lars Schneidernek elege lett és keres valamit. Egy szeptember végi reggelen nincs elmélyültebb elfoglaltság, mint egy fotós gondolatait hallgatni, aki nekivágott Land Roverével, kutyájával és Hasselbladjával a világnak hat hónapra, vagy akár többre, hogy újrakalibrálja az életét.

Lars Schneider vimeo csatornája nem a legnépszerűbb dolog az interneten, de fontos kérdésekre kaphat választ az ember. Képei pedig igazán megindítóak. Lars valószínűleg megtalálta, amit keresett.

http://larsschneider-landscapes.com/

 

3

1

2

 

0
me-211-07-v

A tehetség nem arra való, hogy megkönnyítse az életet… Farkas Antal Jama képeiről

 

Farkas Antal Jama (1960-2012) 1974-78 között végezte el a Kisképzőt, festő, majd grafika szakon. Az embernek az jelenti a hazát, ami élete első tíz évében történik vele, és az határozza meg a személyiségét, amit húszéves koráig összeszed. A középiskola tehát az egyéniség szempontjából a legszenzitívebb időszak: ha akkor kíváncsi lettél a világra, halálodig az maradsz. Nagyon sok múlik ilyenkor a kortárscsoporton, de egy karizmatikus tanár inspirációja is döntő lehet. Jama akkor és ott lett önmaga: egy kivételes tehetségű neoavantgárd-konceptművész a hetvenes évekből.

 

Később az Iparművészeti Főiskolán (1985-89 már)  fotó szakon végzett ugyan, de a fotó valójában csak eszköz volt számára, hogy sokféle tehetségét – grafika, tipográfia, festészet, szobrászat – fókuszálni tudja egyetlen képben. Az első fotón látható festményinstallációja 1987-ből való, onnan kezdve másféle fényképet soha nem csinált, mint a rögzített nagyformátumú gép elé varázsolt kollázsait. Félév végi kiértékelések során mindenki el volt ájulva képeinek színvonalától és eredetiségétől. Fotóesztétika-órán ritkán találkoztam vele, de ez fel sem tűnt, hisz amit produkált, az maga volt a fotóesztétika egy új fejezete.

1255348604_i_01
Furcsa módon ez a hetvenes évekből jött konceptualizmus a nyolcvanas évek posztmodernjének legjellegzetesebb teljesítménye lett a fotóművészet terén. Hisz ő született eklektikus, önreflexív, kollázsművész volt rengeteg iróniával és öniróniával megáldva. Ő lett a magyar fotó Esterházyja – azzal az apró különbséggel, hogy a fotóművészet soha nem volt a magyar művészeti közgondolkodás lényegi része, ellentétben az irodalommal. Jama bátran megválthatta a világot egyre zseniálisabb képeivel, az soha nem érdekelt 20-30 embernél többet, és ezek fele sem értett semmit képeinek voltaképpeni értelméből… (Esterházyról jut eszembe: 1989-ben Czeizel Balázs fotó-diplomája egy közös könyvük volt – a “Biztos kaland” – , mely “A szív segédigéi”-nek egy privát fotókra hangolt katartikus változata volt. Esterházyról már akkor lehetett tudni, hogy a magyar irodalom legelső vonalát képviseli, ennek ellenére erről a könyvéről – föltételezem, a sok zavaró és érthetetlen fotó miatt – semmiféle kritika nem született, mintha nem tartozna  az ő életművébe (is). Hát ennyit a fotóértés hazai állapotáról…)

1255350493_v_36
Jama originális stílusának egyetlen analógiáját ismertük abban az időben: Calum Colvin (1961) skót művész képeit, aki egész szobabelsőket épített-festett-szobrászolt át kvázi festmény-fotókká valami érdekes, naiv-barokk modorban. Persze az már akkor gyanús volt, hogy e kulturális szimbólumokkal agyonzsúfolt extrém-eklektika inkább a posztmodern definíciójának illusztrációja, semmint belső kényszertől hajtott, ihletalapú művészet. Nemsokára ki is derült a szomorú igazság: 1990-től Colvin lecsapott a Photoshopra: demonstrálva, hogy őt nem illúzió és valóság fenomenológiája érdekli, hanem csak a szemfényvesztő iparművészeti díszítő ornamentika. A designban persze a funkció a legfontosabb, azaz – jelen esetben – az a parasztvakító szobadekoráció, amit jól el lehet adni… Jama szomorú lett az igazság rút pofázmányától, de nem tágított az analóg technikától. Tudta, hogy a legkisebb engedmény a digitalizáció irányába a lényegét tenné tönkre életművének: ha elvarázsolt fikciói nem manipulálatlan fotódokumentációk, akkor kiszállt a valóság és illúzió kutatásának évezredes hagyományából. Minden, amiért dolgozott, semmivé válik egyetlen kattintással a számítógépen, vagy végképp ósdivá válik – ez volt a halálos dilemma.

1255354817_vii_58

1255352740_vi_50
Warhol azt mondta, hogy a felszín mögött nincsen semmi, a világ titoktalan. Jama továbbment egy kétségbeejtő lépéssel a szkepticizmusban: a felszín puszta előítélet, mögötte pedig abszurd hazugság van. Ez a világ titka, ami ellen küzdeni kell. Képeiben a vizuális sokkhatás tudatosulása a katarzis.

Semmi szimbolizmus, semmi logika, csak homályos költői rímek, metaforák, vizuális csapdák, megvezetett szem. Fogalmaink világába zárt érzékelésünkről beszél, hogy amit látni vélünk, az csak nyelvi előítélet. Ezt próbálta leleplezni életművével – légüres térben…
“a tehetség nem arra való, hogy megkönnyítse az életet: éppen ellenkezőleg. Olyan munkára sarkallja az embert, amelynek révén felmérhetetlen távlatok nyílnak meg, soha nem tapasztalt katartikus élmények alakítják át a gondolkodást, valódi, tudományoskodástól mentes tudást birtokolhatunk” (Kocsis Zoltán)
Nem tékozolta el tehetségét, egyre jobb képeket alkotott, de egyre jobban félt az állandó egzisztenciális bizonytalanságtól: “A félelem megöli a lelkemet” – mondta, mikor utoljára beszéltünk. Azután – néhány hónapra rá – hirtelen meghalt.
Nekem erre nincsenek saját szavaim. Roland Barthes írt egy könyvet, annak idején, Édesanyja elvesztéséről. Azt fejtegeti, hogy az ember nem több, hanem kevesebb lesz a gyász tapasztalatától. Nem bölcsebb, hanem butább lesz. Rosszabb emberré válik, kiszárad belőle a szeretet érzése. Elveszted önmagad, egyéniségedet a gyászban, és nem is találsz vissza magadhoz már soha teljesen.
Hát, igen. Isten veled, drága Jama.
“(…)Itt vagytok-e mind a jövőből/örökre hiányzó halott halottaim?”(…)(Ratkó József)

Miltényi Tibor

0

Microsculpture

Aki október végéig Londonban jár, a Természettudományi múzeumban megtekintheti Levon Biss lélegzetelállítóan nagyfelbontású rovarfotó kiállítását. Ez elsőre nem hangzik túl érdekesnek, de, ha megnézed a fenti videót, mely nem csak a képeket mutatja be, hanem azt a technikát, ahogyan ezek a kb. 10mm-es méretarányú rovarok 3 méteres fotókká lettek nagyítva, döbbenetes részleteket tárulnak a néző szeme elé.

Érdemes felkeresni a projekt weboldalát is:

Microsculpture.net

0
taras_bychko_ukraine_lviv43

Mindennapi kép: Taras Bychko

 

Nem könnyű Ukrajnából kitörni, kijutni a nemzetközi porondra, de a 29 éves Taras Bychkónak sikerült. Az Instagramon közel 5000 követője van, köztük olyanok, mint a zseniális brazil street fotós, Gustavo Minas, vagy Dezső Tamás. Pedig nem is fotósnak tanult… Saul Leiter képi világához nagyon hasonló, Shadow and light sorozatát mutatjuk be.

 

Ukrajnában születtél, a lengyel határtól 80 kilométerre található Lviv városában. Milyen volt ott felnőni? Hogy kezdtél fotózni?
Lviv nagyszerű város. Egymilliós lakosságával nem túl kicsi, nem túl nagy. A gyermekkorom teljesen átlagos volt, édesapám nyelvészprofesszor, édesanyám tanárnő egy helyi iskolában, s bár a művészetek soha nem álltak távol a családtól, én csak meglehetősen későn találkoztam magával a fotográfiával. A középiskola elvégzése után jogi egyetemre mentem, majd ügyvédként kezdtem dolgozni. Csak huszonöt éves koromban, 2012-ben vettem meg az első fényképezőgépemet, amikor megszületett a kisfiam: szerettem volna megörökíteni a családi pillanatokat. 

 

Négy év alatt a család fotózásából komoly hobbi és művészet lett… 
Miután megvettem az első fényképezőgépemet, egyre jobb fotókat akartam készíteni. Sokat keresgéltem az interneten, s hamarosan rátaláltam a Magnum fotóügynökségre. A honlapjukon és az albumaikban látható képek lenyűgöztek. Josef Koudelka, Alex Webb és Harry Gruyaert munkássága volt rám a legnagyobb hatással, nekik köszönhetem, hogy elkezdtem kialakítani a saját szemléletemet. Már nem csak otthon kattintgattam, sokat jártam Lviv utcáit, kísérletezgetni kezdtem a street fotózással is. A város pezsgő kulturális élete, izgalmas építészeti megoldásai nagyszerű témákat kínáltak. A szárnypróbálgatásom itt és ekkor kezdődött.

 

bychko_day_139
bychko_day_115

 

Az ügyvédi állás mellett mennyi időd maradt a fotózásra?
Nem sok. De beleszerettem, talán jól is ment. Sok elismerést kaptam, a családom is biztatott: úgy döntöttem, hogy otthagyom az ügyvédi pályát és saját vállalkozásba kezdek. Így ugyanis több időm marad a szenvedélyemre. Az, hogy csak ez legyen a hivatásom, eszembe sem jutott. Ukrajnában borzasztó nehéz fotózásból megélni. Vannak ugyan sztárfotósok, sikeres fotográfusok, de ők a kivételek.

 

taras
Hogyan jellemeznéd a stílusodat?
Nagyon szeretek játszani a fényekkel, az árnyékokkal és a színekkel, de rendkívül sok figyelmet szentelek a kompozíciónak is. Úgy érzem, folyamatosan változik, fejlődik a stílusom, de még nem forrott ki teljesen. Talán a straight photography áll a legközelebb a szívemhez. A jelenleg alkalmazott formanyelvemre tavaly, azaz 2015 őszén találtam rá. 

 

 

A munka, a téma hogy talál rád?
A munkáimat intuitív módon, ösztönösen választom ki, nem tervezek előre. Idén kezdtem el egy projektet: minden egyes nap feltöltök egy street fotót a közösségi oldalaimra (Instagram, Facebook, Flickr). Ez egyfelől nagyon izgalmas, mert rákényszerít, hogy mindennap gyakoroljak, másrészt óriási kihívás, mert a feltételek nem mindig adottak, Lvivben például ritkán süt a nap, pedig erre nagy szükségem lenne ahhoz, hogy kihasználjam a fény-árnyék játékokban rejlő lehetőségeket. 

 

Miből merítesz ihletet?
A már említett mesterek mellett különösen nagy inspirációt jelent számomra Martin ParrDaido Moriyama és Trent Parke munkássága. A fotográfia mellett azonban nagyon fontosnak tartom a környezetem, a család és a barátok támogatását, illetve a zenéből és az irodalomból is rengeteg ihletet merítek. Leonard Cohen és Tom Waits dalai, Franz Kafka és Erich Maria Remarque művei is óriási hatással voltak rám.

 

Milyen felszerelést használsz?
Főleg nagylátószögű objektívekkel dolgozom, van egy Fuji XT1-es kamerám, amelyhez 12 mm-es, 18 mm-es és 35 mm-es objektíveket használok. Zoom optikákat és teleobjektíveket ritkán teszek fel a gépre.

 

Mik a terveid, álmaid a jövőre nézve?
Több ukrán szakmabelivel együtt megalapítottam a 380Collective street fotós kollektívát, célunk az ukrán street fotózás népszerűsítése. Örülnék, ha ez az együttműködés egyre gyümölcsözőbbé, ismertebbé válhatna. Nagy álmaim nincsenek, de fejben már írtam egy listát arról, hogy hová szeretnék eljutni fotózni. Egyszer talán majd erre is sort keríthetek.

 

 Tarast itt követheted:  • Flickr • Facebook • Instagram • 500px

 

bychko_day_53

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

bychko_day_220

Az interjút készítette: Kocsány Kornél

0