Phoo Magazin | PszeudoPrivát - Csősz Géza fotói
Csősz Géza szegedi-mindszenti fotós, bár szépen megtanulta a Cartier-Bresson, Josef Koudelka-féle precízre komponált véletlen pillanat leckéjét: ezt a tudását egy roppant originális nézőpontból alkalmazza. Mivel képeinek tárgya gyakran saját gyermekei, így azok óhatatlanul tele vannak szeretetteli közvetlenséggel, intimitással. Nem is forszírozza ezért az elsajátított stílust, s épp e kvázi-spontaneitástól lesz felismerhető, egyéni aurája képeinek.
analóg, black and white, emberek, fekete-fehér, film, fotóesszé, fotográfia, kortárs fotogfáfiai magazin, Miltényi Tibor, photojournalist,
24113
single,single-post,postid-24113,single-format-standard,ajax_fade,page_not_loaded,,select-theme-ver-1.6,wpb-js-composer js-comp-ver-4.3.4,vc_non_responsive

PszeudoPrivát – Csősz Géza fotói

 

“Megmondták már: művésznek lenni azt jelenti, mint sohasem tudomásul venni, hogy van már művészet, sem azt, hogy van már világ.”(Blanchot)

 

Csősz Géza szegedi-mindszenti fotós, bár szépen megtanulta a Cartier-Bresson, Josef Koudelka-féle precízre komponált véletlen pillanat leckéjét: ezt a tudását egy roppant originális nézőpontból alkalmazza. Mivel képeinek tárgya gyakran saját gyermekei, így azok óhatatlanul tele vannak szeretetteli közvetlenséggel, intimitással. Nem is forszírozza ezért az elsajátított stílust, s épp e kvázi-spontaneitástól lesz felismerhető, egyéni aurája képeinek.

“Ha nem akarsz nagyon valamit – megy magától.”

Ezek az ő pillanatai a spontaneitás mellett roppant intenzívek, olykor kifejezetten titokzatosak, máskor igen nyomasztóak is tudnak lenni. De semmi szimbolizmus nincsen bennük: abszolút fotószerű absztrakció az övé, s a képek mögötti életvalóság bonyolult többértelműsége az üzenet. Géza ezt teljesen a befogadóra bízza.

“Mikor helyzetek és gondolatok/világosan egymásra utalnak,/de anélkül, hogy vissza lehetne/vezetni egyiket a másikra/s ha szó sincs/ következtetésről, se szükségszerűségről,/mégis úgy utal/egyik a másikra/ – megfoghatatlanul:/akkor a költészet elérte célját.”(Petri György)

Az esztétikai érték lényegi mozzanata a művön belüli érvényes analógiák vonatkozáshálójának sűrűsége, azaz a művészetben a stiláris fikció bír csak jelentést adni a dokumentált valóságnak.Géza stílusába többnyire a banalitás és a szelíd irónia a fenség közege. Ezekkel emeli el a látványt és ezáltal érinti meg a végső kérdéseket.

 

“Akinek humora van, mindent tud, akinek nincs, mindenre képes.”

“Népi életképei” számomra leginkább Hrabal és Jindrich Streit világát idézi fel, azt a keserű iróniát, hogy mire meghalunk, már egész jól tudnánk élni… Mindenki döntse el, hogy számára ez, a kisszerű, kiszolgáltatott élettel szembeni rezignált szkepszis, vagy bölcs és mélységesen kritikai kérdésfelvetés?! A spekulatív-humanista olyan, aki szereti az embereket elvileg és általában, viszont nem szeret senkit konkrétan. Géza képeiben valódi odafordulást és figyelmet érzek a többi ember iránt.

 

 05
 

“A mű számunkra sohasem uralható, sohasem bizonyos, és kizárólag saját magára kíván felelni, és csakis ott teszi jelenlevővé a művészetet ahol az rejtőzködik és eltűnik.”(Blanchot)”

A hétköznapi létezés a művészet szempontjából igen híg közeg, látszólag kevés esztétikai esemény lehetőségével. Gézát álnaiv attitüdje meglepően sűrű képekhez vezette el, melyekben semmi akadémikus laposság és unalom, semmi hatásvadász szürreális fantáziálás avagy szalonsemmitmondás nincsen. Olykor mindent a hangulatra bíz, máskor meg hagyja működni a jó véletleneket. Alkotói attitűdjéből mintha hiányozna az akarat. Valójában egyáltalán nem hiányzik, csak ügyesen elrejti azt.

 

“Akik úgy gondolják, hogy mindent Isten (vagy a Véletlen) irányít, nem tévednek, hacsak nem átalkodnak meg ebben.”űnik.”(Blanchot)”

Géza végképp nem egy fundamentalista alkotó. A szelídség, az intelligencia és az erős esztétikai érzékenység és szenvedélyes elkötelezettség egy tökéletes világban ideális kombinációt alkotnának…Csak remélni merem, hogy Hamvas Béla komolyan gondolta, mikor úgy vélekedett:

“A Sorshoz Isten erőt is ad.”

 

A művészet segít ugyan élni, de nem súgja meg hogyan lehet és érdemes csinálni az életet. Egy művészt különösen fenyegeti az elszigetelődés és a magány, hisz minden értés csak félreértés bír lenni. A művészetről többnyire visszapattan az ember, akárcsak Istenről. Tudni véljük a jelentést, de nem sejtjük. Mégis ez az egyetlen menedék, egyben az egyetlen esély a halhatatlanságra: egyedül a művészet erősebb, mint a halál.

lo03 (1 of 1)ff

“A művészet lényege: a véges és értelmetlen létezésben maradandó jelentést találni és feltárni, hogy otthonossá tegyük magunknak az idegen létet.”(Márkus György)

Miltényi Tibor