Phoo Magazin | Miltényi Tibor: Fotóhaiku
Phoo Magazine - Budapest based visual storytelling magazine - Kortárs Fotográfiai Magazin
Phoo Magazin, Phoo, Phootographers, Kortárs Fotográfiai Magazin, Visual Storytelling, Professional photography, magazine, phoo.hu, hungarian, budapest, kálló péter, visual, vizuális, fotóesszé, sorozat, igényes tartalom, fotózás, hasselblad, leica, nikon, szabadidő, tartalom szolgáltatás, fekete-fehér, színes, kodak, fotóriport, like, facebook, twitter, ingyenes, okos, képírás, képíró, magyar, fényképezés, VII magazin, new york times, lens culture, visual culture, vizuális kultúra, vizuális kommunikáció, BKF, MOME, muosz, kiemelkedő, minőség,
23785
single,single-post,postid-23785,single-format-standard,ajax_fade,page_not_loaded,,select-theme-ver-1.6,wpb-js-composer js-comp-ver-4.3.4,vc_non_responsive
_MG_5339_ok3

Miltényi Tibor: Fotóhaiku

Vancsó Zoltán újabb képeiről

“Téli napsütés/ráfagyott árnyékom/a ló hátára.”(Baso)

_MG_2131_ok4

E középkori eredetű japán versforma a Buddhizmus, a Zen és a Tao összefüggő bölcseletén alapul. A Buddhizmus az i.e.5.században alakult ki Indiában, eredetileg mint a Hinduizmus egy szektája. Lényege a vágyak és a személyiség legyőzése, és a meditáción keresztül a megvilágosodás (Nirvána) elérése. Részesülés a Végső Valóság ürességének boldogságából.

Ezer évvel később – az i.u.5. században – fejlődött ki e gondolatrendszeren belül, immár Japánban és Kínában, a Zen és a Tao. A Zen a valóság feltétlen elfogadásának örömfilozófiája. Mivel a jelenségek a világban nem jók vagy rosszak, így az emberi indulatoknak semmi értelme. Minden Egy az Univerzális Tudatban: örvendezzünk tehát a valóság értelmetlenségein is… A Tao sem egyéb, mint e kozmikus dialektika harmóniájának passzív tudomásulvétele.

“A bölcs hátrahúzódik, ezért halad/nem őrzi magát, ezért megmarad/saját érdeke nem űzi sose/ ezért teljesül saját érdeke.”(Lao Ce)”(Baso)

E világnézetek-életstratégiák nem beszélnek Szubsztanciáról, Abszolútumról: különösen a személyes Isten képzetét kerülik el messziről. De hát az Univerzális Tudat mégis csak a transzcendens más szavakkal való megfogalmazása. Lao Ce szerint: “Isten: titok, melynek egyetlen tulajdonsága – megismerhetetlensége.” A Zen is úgy véli, hogy “Isten üres hely, ráadásul minél üresebb annál jelentőségtelibb, annál sugárzóbb.” A lényeg váratlan megvilágosodásának esélye pedig a meditáció mélységétől függ.

_MG_5421_ok

“Halott fiacskám merre költözött?/Míly égi réteken/kerget szitakötőt?”(Baso)

Ezen a ponton érkezünk el – újabb 700 év elteltével – a középkori Japán Haikuhoz, mely három rövid, realista sorának különös egymásba zendülésével épp ezt a személyes Isten nélküli metafizikát teszi élményszerűvé. A transzcendencia itt az olvasóban zajló szubjektív esemény, azaz a befogadói figyelem kellő intenzitása esetén megtörténik vele Isten: az egy pontba sűrített Univerzális Tudat Másik Valóságának katarzisa.

_MG_8156_ok3

“Hálószobámban a sötétben/a rémület jéggé fagyasztott/holt feleségem fésűjére léptem.”(Busan)

(Nem állhatom meg, hogy ezen a ponton rövid, személyes kitérőt tegyek. Az eddig vázolt világnézetet ugyanis – minden bámulatos bölcsessége ellenére – szerintem a történelem csúnyán megcáfolta. Ezen a földön a rengeteg rosszat egyáltalán nem egyenlíti ki a kevéske jó – ellenkezőleg! Tarr Bélát idézem: “Az ember nyomorúsága, megsemmisülése és sorsa irányításának elvesztése nem rajta kívül álló erők következménye. Benne rejlik: gyávaságában, kisszerűségében, önző akaratosságában, transzcendens iránti vakságában. Van külső spirituális érték és rend a világban, de a jelentéktelen ember eltapossa azt, a tehetséggel együtt: így pusztítja el saját magát.” Dixi – Gémes János – hasonlóképp vélekedett: “A teremtés nem tökéletes/Ami jó a földön, iszonyatos áron jó/Ami rossz, ingyenes és olcsó/És nagyon sokan ezt választják.”)

“Fácán kiált föl/egyszerre visszahozva/holt apám-anyám.”(Baso)

Zoli kb. másfél éve mutatta meg azokat a képeit, melyeknek rendkívüli erejük épp fokozhatatlan egyszerűségükben rejlett. Ezek – tökéletességüket leszámítva – mintha lényegében tértek volna el addigi stílusától. A bravúros geometriával agyonkomponált, metaforákkal zsúfolt, megismeréskritikai-kvázitörténetek felől e horizontra redukált, kevés, ám annál jelentőségtelibb, motívumot használó, antibölcseleti, inkább fogalmakon-metaforákon túli erős képélménytől elakadt a lélegzetem. A Haiku-élmény sugárzása ragadott el e képen túli képek varázslatában.

_MG_8643_ok

“Eltűnt a kígyó, útnak is erednék/de ott a fűben a szeme/ reám mered még”(Kyoshi)

A hideg képi rend és a szigorú ráció ihlete idáig – paradox módon –  az elidegenedés szomorú üzenetét hordozta számomra: azaz nemcsak a személyiségnek nincs helye immár a valóságban a jelenlétvesztés és a jelentésvesztés miatt, de mintha már maga a valóság is kiszorult volna önmagából. A valóság így teljesen valószerűtlenné vált. A tárgyak és figurák között kifeszített terek drámai cselekvésekkel telítettek ugyan, de minden csak zuhan abba a semmibe, ahol “egyetlen abszolútum az abszurd.”(Camus)

“Fogalmam sincs ki helyezett bele ebbe a világba, sem arról, hogy mi ez a világ. Szörnyű bizonytalanságban vagyok minden felől…”(Pascal)

Nyilván a valóság méltósága épp kiismerhetetlenségében rejlik – az ember dolga pedig, hogy törekedjen megfejteni a megfejthetetlent. De a klasszikus Vancsó-képek mintha azt sugallnák: lehet, hogy nincs is végső titok, csak ócska homály terjeng a valóság igazságának helyén!? Annyi valóság van csupán, amit a művészetben teremtünk, és nincsen más lényegi tapasztalat sem.

IMG_4026_ok3

“Moszaton-algán/jéghal nyüzsög/s kapj oda: szétolvad, semmi.”(Baso)

Aztán, egyszer csak, megjelent nálam Zoli ezekkel az elvont terekbe csillogó minimalizmusokkal, melyek minél jelentéktelenebbnek tűnnek annál fontosabbak. E katarzisnak vajon mi a tartalma? A mégiscsak létező lényeg váratlan élménye? Persze nem az igazság feltárulkozása, csak létének revelációja. Nem fejez ki semmit hanem magát a pozitív Semmit fejezi ki – bármit jelentsen is ez.

“Tudod milyen a lángész?/mint télidőben a tébolyult hold/mely bandzsán reánk néz.”(Si-cso)

A Haiku-költészet egyébként – némiképp félreértve – a Huszadik Században Európában is divat lett. Kosztolányi fordításai óta számos kiváló magyar költő is írt nagyszerű haikukat. Ezt az írást a számomra legfontosabb magyar Haikuval szeretném zárni:

“Levél vagyok. Zárt küldemény/Dolgom: hogy kézbesítsem./-ha feltépném sem érteném:/Istennek írta Isten.”(Fodor Ákos)

_MG_9354_ok4