Phoo Magazin | Benkő Imre: Horizon (panoráma fotóesszé, 2015)
Benkő Imre: Horizon (panoráma fotóesszé, 2015), Miltényi Tibor
Benkő Imre, panoráma, fekete fehér, black and White
23734
single,single-post,postid-23734,single-format-standard,ajax_fade,page_not_loaded,,select-theme-ver-1.6,wpb-js-composer js-comp-ver-4.3.4,vc_non_responsive
 
Benkő Imre: Horizon

Benkő Imre: Horizon (panoráma fotóesszé, 2015)

“Egyetlen igaz ember felér egy egész világgal, az igaztalanok pedig, legyenek mégoly sokan, érdektelenek, s így Isten előtt semmit sem számítanak.”(Origenész)
© BENKŐ Imre: Nanjing. Kína, 2013

© BENKŐ Imre: Nanjing. Kína, 2013

Ez az erős moralitása, az emberi méltóság feltétlen tisztelete, zárójelbe kényszeríti az esztétikai aspektusokat: voltaképp tök mindegy, hogy az autonóm-riport, vagy a szubjektív-dokumentarizmus miféle árnyalatait műveli, az erkölcsi tartalom sokkal fontosabb az – amúgy tökéletesen uralt, kellő – formánál.

Ezért akár kissé pikáns is lehetne ez a vadiúj panoráma-album, hisz ez a formátum kifejezetten túlstilizált, eleve esztétizáló felület (hasonlóan a szinte már hatásvadász módon művészies Camera Obscura imádni valóan bizarr képalkotásához). Ilyen extrém gépekkel szinte lehetetlen érdektelen képeket csinálni, a formátum maga képi varázslat (másfelől tekintve:a formalizmus rémuralma…).

Imre azonban itt is megmarad “humanista-realizmusánál”: egyáltalán nem hagyja, hogy a bombasztikus formátum felül próbáljon kerekedni az emberi szolidaritás lényegi üzenetén.

Egyéni stílusa – ez az erkölcsi-dokumentarizmus – épp visszafogottságától annyira pontos. Jellemzői: a minden fölényeskedéstől mentes finom irónia, némi “valóságszürreáliák”, olykor pedig szimbolikus felhangok. Ez a stiláris túlzásoktól való következetes tartózkodás egyenletesen elemelté teszi életművét: mintha egyetlen hangot hallanánk, annak végtelen változatosságában.

© Benkő Imre: Tanya. Aracsiné, Kurai Anna. Hódmezővásárhely, 2013

© Benkő Imre: Tanya. Aracsiné, Kurai Anna. Hódmezővásárhely, 2013

 

“Nem leli helyét az ember: ez az élet.” (Osváth)

Imre tiszteli a valóság nevű fikciót, a valóság ellenben igen ritkán viselkedik tiszteletreméltóan. Inkább kisszerű, félelmes, magányos, közömbös, zavaros, abszurd, esendő, röhejes, tragikus, gonosz és tele van hazug hatalombeszéddel. Imre bámulatos alázattal viszonyul ehhez a durva apokaliptikához: precízen rögzíti az “élet” nevű szerencsétlen bénázást.

 

© Benkő Imre: Moszkva. Oroszország, 2004

© Benkő Imre: Moszkva. Oroszország, 2004

 

“Bizonyos fokon már nincs dráma, csak botrány.”(Hamvas)

 

“Szegény küzdők, szegény küszködők/Szegény bátrak, meg akik félnek/Szegények, szegények(…)Szegény emberek, szegény emberek/Tudatlan tűnő tünemények/Szegények, szegények/Eltévedt romló küldemények(…)
© Benkő Imre: Delhi. India, 2010

© Benkő Imre: Delhi. India, 2010

“Szegény küzdők, szegény küszködők/Szegény bátrak, meg akik félnek/Szegények, szegények”Bocsássatok meg/kiürült szemek/Legördült mellek/Megszáradt kezek/Leütött hátak/Elsápadt hajak/Bocsássatok meg nekem/Bocsássatok meg…

 

“De szégyen élni/De szégyen élni/Tovább köszönni/Tovább beszélni/Jaj emlékezni/Jaj mindent tudni/Hallgatni szépen/Némán hazudni(…)

Szép Ernő fájdalmas, dadogó, magányos, részvét teli, megrendítő, hatalmas szavai ezek. Sem a szánalom, sem a lelkiismeret, sem a tisztesség nem került divatba emberi körökben. Életveszélyes versek – életveszélyes fényképek…

Hadd emeljek ki három remekművet az albumból!

“Tanya. Aracsiné Kurai Anna”(89) – A lepusztult, összeomló tanyák a magány és a kiszolgáltatottság végállomásai.(Ilyenben halt éhen/fagyott meg tizenöt éve már Papp Gergely is – Isten fotográfusa.). Ezen a képen az Utolsó Zene szól egy fehér négyzetben, azaz Isten poétikus-minimalista arcában.

 

© Benkő Imre: Napfogyatkozás. Siófok, 1999

© Benkő Imre: Napfogyatkozás. Siófok, 1999

 

“Napfogyatkozás”(101) – Mikor először rálapoztam erre a drámai-idillre, azt hittem olyan pillanat, mikor felhő takarja el a napot éppen, tehát a valóság egy borzongató pillanatának képe ez. Elolvasva a címet vált igazán vérfagyasztóvá. Azt mondja a Szufi-bölcselet, hogy “akit Isten keres, saját ártatlanságának árnyékában ül.” Attól félek Isten már rég letett arról, hogy bárkit is keressen ezen a nyomasztó, boldogtalan, szomorú földön…

“Nanking”(178) – Kompozíciójában és szélső-egzisztencialista sugallatában ez az önarckép egy korábbi fő művét idézi meg (“Havanna-lakótelep, 1989). Az abszurd-metafizikai bölcselet paradoxonában él mindkét kép a szinte anyagi valóságú-testet öltött árnyékok és a forszírozott szimmetria fenséges katarzisában. A művészet lényegéről van szó itt, ami mindig a paradoxon (ellentétben a tudomány igazságával, ami mindig a koherencia).

Tanulság nincsen, de van még egy idézet: “Amikor a klérust az újkor elején leleplezték, nem igyekeztek az igazságra helyezkedni, hanem még nagyobbat hazudtak. Mikor ez a hazugság is csődbe került, még nagyobbat.Nézzenek körül, van-e még életünkben tenyérnyi hely, mely e hazugságoktól ne lenne bemocskolva.”(Hamvas)

Benkő Imre életműve – véleményem szerint – az igazság és a tisztesség egy tenyérnyi helye. Kedves Imre, köszönöm szépen, hogy vagy.

Miltényi Tibor

Benkő Imre: HORIZON. Panoráma fotóesszé 1997-2015 fotóalbum címlap