Phoo Magazin | 2015 december
Phoo Magazine - Budapest based visual storytelling magazine - Kortárs Fotográfiai Magazin
Phoo Magazin, Phoo, Phootographers, Kortárs Fotográfiai Magazin, Visual Storytelling, Professional photography, magazine, phoo.hu, hungarian, budapest, kálló péter, visual, vizuális, fotóesszé, sorozat, igényes tartalom, fotózás, hasselblad, leica, nikon, szabadidő, tartalom szolgáltatás, fekete-fehér, színes, kodak, fotóriport, like, facebook, twitter, ingyenes, okos, képírás, képíró, magyar, fényképezés, VII magazin, new york times, lens culture, visual culture, vizuális kultúra, vizuális kommunikáció, BKF, MOME, muosz, kiemelkedő, minőség,
0
archive,date,ajax_fade,page_not_loaded,,select-theme-ver-1.6,wpb-js-composer js-comp-ver-4.3.4,vc_non_responsive
  • 4004
  • 106
  • 100
  • _KAP7910
  • 202
  • 17001
  • 22001
  • 101
  • 701
  • 25001
  • 24001
  • 23001
  • 17002
  • 12001
  • 13001

Fejest ugrani a demokráciába

 

 

– Fogalmam sincs, hogy a férjemet temettem-e el – meséli egy ötvenes éveiben járó asszony, Srebrenicában. – Annyi holttest volt lefektetve, az akkori akkumulátor gyárban, hogy teljesen befedték a padlót. Sorokba rendezve, rendszerbe rakták őket. Az órájáról azonosítottam, és csak hinni tudok benne, hogy Ő volt. Mielőtt kivégezték mindenkitől elvették a személyes tárgyait, hogy később ne lehessen felismerni senkit.

Idén húsz éve történt a Srebrenicai mészárlás, ennek alkalmából egy olyan kép és szöveg anyagot mutatunk be, mely majdnem 6 éven keresztül készült és a háború sújtotta Bosznia Hercegovina helyreállítását mutatja be. A feledés kísérletét. Némán kimerevített pillanatok egy légüres térben, ahol kimondatlan feszültség bujkál a felszín alatt.

Most egy temető a városszélen őrzi a modernkor egyik legszörnyűbb népírtásának mementóját. Hosszú sorokban fehér kopjafák világítanak ameddig a szem ellát. Még ma is friss sírokkal találkozhat az ide látogató, a temetések azóta is zajlanak. 8700 bosnyák férfit és fiút végzett ki a Szerb Köztársasági Hadsereg Ratko Mladic parancsára. Ennyi embert újratemetni technikailag is nehéz, évtizedes munka. 2015-ben 136 újonnan azonosított holttestet temettek el a vérengzés 20. évfordulója alkalmából.

A második világháború óta Európában ez volt a legvéresebb tömegmészárlás, amit elkövettek. A Hágában székelő Volt Jugoszlávia Nemzetközi Bűnügyi Bírósága egyhangú határozata alapján az elkövetők különleges szándéka (dolus specialis) okán a srebrenicai mészárlás népirtásnak minősíthető. Theodor Meron bíró szerint:
A boszniai szerb erők népirtást követtek el, amikor a boszniai muszlimok, azaz a bosnyákok megsemmisítésére törekedtek. Céljuk a Srebrenicában élő negyvenezer boszniai muszlim kiirtása volt, egy olyan népcsoporté, amely az egész boszniai muszlim közösséget szimbolizálja. A férfi muszlim foglyokat, katonákat, civileket, időseket és fiatalokat megfosztották minden személyes tárgyuktól, azonosításra alkalmas iratuktól, majd előre megfontoltan és módszeresen kivégezték őket, pusztán a hovatartozásuk alapján.
A Hágai Nemzetközi Bíróság határozata értelmében a srebrenicai mészárlás népirtásnak minősül, amelyet kimondottan azzal a céllal hajtottak végre, hogy az adott területen élő minden bosnyák muszlimot elpusztítsanak.

2003

– Sokunkat megerőszakolták, miután a férfiakat meggyilkolták – megdöbbentően nyíltan beszél az őt ért sokkról egy negyvenes éveinek közepén járó asszony, aki azóta már Szarajevóba költözött. – Terhes lettem valamelyik szerb katonától, de a harmadik hónapban elvetéltem, valószínűleg a trauma miatt, de ismerek olyan nőt, aki megszülte az így fogant gyerekét. Hogyan nézel egy életen át így a “méhed gyümölcsére?”

1992 április 6. másnapján, miután az Európai Unió és az Egyesült Államok is elismerte a független Bosznia-Hercegovinát, a területek irányításáért folytatott heves harcok törtek ki az itt élő három népcsoport, a bosnyákok, horvátok és szerbek között. A legvéresebb összecsapások a szerbek és a bosnyákok között történtek az ország keleti részén.

Srebrenica a bosnyák szerb határnál lévő, magas hegyekkel körülölelt, álmos kisváros, melyet akkoriban öt másik várossal együtt, az ENSZ “biztonságos területté” nyílvánított. 400 holland békefenntartó őrizte a területet. A védett zónában tartózkodók joggal érezhették magukat biztonságban, azonban a békefenntartók számtalan hibát és vétséget elkövettek, melyek miatt később, 2013-ban a holland bíróság háborús bűnök elkövetéséért kellett felelniük.

Létrehozott zóna földrajzilag védhetetlen volt, a parancsokság biztonsági szempontból nem felelt meg a követelményeknek. Egy esetleges incidens esetén a bent lévő katonák nem tudták volna megvédeni magukat. Később egyébként, amikor szakértők megvizsgálták a területet, az ott élő katonák falrajzaiból következtetni lehetett a haderő komolytalanságára. Itt volt az a közfelháborodást keltő grafiti, mely egy nő eltorzított skiccét ábrázolja, alatta pedig a felirat: a bosnyák nők bajszosak és büdösek. Ez később a kialakult helyzet szimbólummává vált.

_KAP3256

srebrenica_targyak

Áldozatok és a mellettük talált tárgyak a mészárlás mementójaként létrehozott múzeumban.


Srebrenicában tartózkodott Naser Oric a boszniai hadsereg parancsnoka is, akit egyes bosnyákok a mai napig is hősként ünnepelnek. Szerbek által körbevett enklávéba ékelődött bosnyák hadsereg az ő vezetésével védte magát a térségben. Oric 1992-ben három szerb hadifoglyot különleges kegyetlenséggel kivégeztetett a Zalazje, Lolici és Kunjerac falvakban zajló háborúk során, emiatt a szerbek feljogosítva érezték magukat a bosszúra. Erkölcsileg ez alapozta meg a srebrenicai mészárlást.
Naser Oric-ot egyébként a hágai bíróság idén elítélte háborús bűnök vádjával.

A könnyű fegyverzettel ellátott pár száz holland katona nem volt képes ellenállni a jól felfegyverzett, Ratko Mladic tábornok vezette szerb erők támadásának, s 1995. július 11-én átadta nekik a menekültekkel zsúfolt települést. A kivégzések és kegyetlenségek gyakorlatilag a békefenntartók szeme előtt zajlottak, majd az egyezség szerint Mladic összetűzés nélkül engedte eltávozni a 400 fős egységet. Az egykori holland békefenntartók közel harmada számára Srebrenica egyet jelent a kudarccal, a bűntudattal és a poszttraumás stressz szindrómával. Sokak szerint az ENSZ ezáltal vált komolytalanná, elvesztette hitelét, melyet az azóta eltelt húsz év is nehezen tudott begyógyítani.

A békefenntartókkal kötött alku része volt, hogy a civilek sértetlenül távozhatnak, szállításukra buszokat rendeltek. A szerbek a városon kívüli ellenőrző pontokon – a békefenntartók szeme láttára – leszállították és elhurcolták a férfiakat és a fiúkat, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak. A nőket, gyerekeket és időseket, több ezer embert a bosnyákok által ellenőrzött területek felé indították. Később a hágai Nemzetközi Törvényszék előtti perben a várost elfoglaló dandár két parancsnoka azt vallotta, hogy a kivégzéseket előre eltervezték, a cél az volt, hogy egyetlen muszlim se maradjon a városban.

sreb_holland

sreb_holl2

A holland békefenntartók közismerten grafománok voltak. A háború után itt találták meg azt a hírhedt falfirkát, mely egy muszlim nőt ábrázolt az alábbi felirattal: “A muszlim nők bajszosak és büdösek”. A békefenntartók leszereplése után jogos közháborodást váltott ki ez a mondat.


A napokig tartó vérengzést követően a holttesteket tömegsírba temették. Később a nyomok eltüntetése érdekében földgyalukkal kihantolták és újabb tömegsírokba rejtették a maradványokat. A város környékén napjainkig több mint 50 tömegsírt tártak fel, s még mindig bukkannak újabbakra. Az exhumálások során előfordul, hogy egy áldozat földi maradványai több helyről kerülnek elő, eltemetni csak akkor engedik őket a hatóságok, ha a holttest legalább kétharmad részét fellelik.

A történteket a délszláv háborúkban elkövetett háborús bűnök kivizsgálására létrehozott hágai Nemzetközi Törvényszék 2004-ben, az ENSZ Nemzetközi Bírósága pedig 2007-ben népirtásnak minősítette. A fő felelősként megnevezett Ratko Mladic hadseregparancsnok és Radovan Karadzic akkori boszniai szerb elnök ellen – akik évekig bujkáltak, de végül elfogták és kiadták őket Hágának. Az Európai Unió egyik feltétele az Unió felé nyitó Szerbia felé a háborús bűnösök kiadatása volt.

A boszniai szerb hatóságok mindmáig tagadják a népirtás tényét, sokáig azt állították, hogy a város bevételekor legfeljebb kétezer bosnyák esett el, s mindannyian katonák voltak. A szerb közvélemény ma is úgy tartja, hogy a srebrenicai mészárlás egyfajta bosszú volt a boszniai muszlimok által a szerbekkel szemben elkövetett kegyetlenségekre, a boszniai szerb kormány szerint az 1992-95 közötti háborúban a muszlimok 3260 Srebrenica környéki szerb civilt és katonát öltek meg. Róluk ugyancsak július elején emlékeznek meg minden évben Srebrenicában.

Kilenc évvel a történtek után, 2004 júniusában ismerte be első ízben a boszniai szerb kormány, hogy mészárlás történt, melyet Dragan Cavic akkori boszniai szerb elnök a szerb történelem “fekete fejezetének” nevezett. A tragédia tizedik és tizenötödik évfordulóján Boris Tadic szerb elnök a megbékélés szándékával részt vett a srebrenicai megemlékezéseken, és bocsánatot kért mindenkitől a szerbiai polgárok nevében elkövetett bűntettekért. Tomislav Nikolic szerb elnök 2013-ban ugyancsak bocsánatot kért a Srebrenicában történtekért, de kijelentette, hogy a bűncselekményeket “a szerbek nevében egyes konkrét személyek követték el”. 2015 júniusában hasonló kijelentést tett Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök is.

 

 

105

Szarajevó – 2013

 

103

Az ország a háború után fejest ugrott a demokráciába. Volt akik fel tudtak zárkózni, de legtöbben lemaradtak a versenyben. A mostari hídugrókat istenként tisztelik a közelben. Óránként ugranak, de főleg akkor, ha összegyűlt elegendő pénz a produkcióhoz. – 2013

 

400

Szarajevó rózsáinak hívják ezeket a gránátnyomokat, melyek a város lakótelep negyedében robbantak, ahol a legsúlyosabb harcok folytak. – 2010

 

901

Hajléktalan kisfiú Bosznia nemzeti színeiben valahol a város szélén. A felgyorsult fejlődést nem mindenki tudja követni. – 2013

 

1001

Juh és birka vásár az újépítésű lakótelep aljában. Keveredik a falusi és a városi életforma. – 2014

 

501

Használaton kívüli mecset, melyet hajléktalanok laknak az ország nagyrészt szerbek lakta területén Zenicában – 2012

 

7001

Ritka pillanatok egyike, hogy nincs tömeg a háborúban lebombázott, aztán magyar mérnökök által újjáépített mostari öreg hídon. Főleg télen látni ilyet, amikor sokkal kevesebb a turista. – 2012

 

201

A Kovaci temető Szarajevó közepén, ahol Alija Izetbegovics bosnyák politikus, iszlám aktivista, a független Bosznia-Hercegovinai Köztársaság első államfője nyugszik. Szinte napra pontosan húsz évvel a város ostroma után a hó zárta el Szarajevót a külvilágtól. A kopjafák havas kúpokként nőnek ki a temetőből. – 2012

 

6001

Galamb etetés Szarajevó főterén – 2010

 

Húsz év telt el azóta. Bosznia 1995-re, Szarajevó ostroma és a mostari összecsapások után egy romhalmaz volt. Bosznia gyönyörű erdeiben, főleg Szarajevó környékén életveszélyes a kirándulás, mert a mai napig sem tudták felszámolni az aláaknázott területeket. Egy terület megtisztítása nagyon lassú folyamat. Négyzetméterről négyzetméterre haladva, egy erre alkalmas, tű szerű dologgal szurkálva lehet feltérképezni az aknásítottnak vélt területet. Sokszor lehet hallani a hírekben, hogy óvatlan túrázók, vadkempingezők felrobbantak, mert olyan helyre tévedtek.
A lebombázott épületeknél sokkal súlyosabb a kitörölhetetlen trauma, ami az embereket érte. Kegyetlenkedéseket követtek el egymással szemben civil emberek, melyre mindenki a halála napjáig emlékezni fog.

– Persze, hogy fogtam fegyvert, tudom hogyan kell bánni a Kalasnyikovval és a kézigránáttal. A mai napig van egy pisztolyunk a fiókba rejtve – meséli Alina, aki angoltanárként dolgozik Szarajevóban, és a lakótelepeken élte végig a három és fél éven keresztül tartó ostromot, ahol a legvéresebb harcok folytak. A fürdőszobában laktunk négyen a szüleimmel és a férjemmel, a negyedik emeleten. Az volt a legvédettebb, mert több betonfal vette körül, és nem talált be a golyó és a gránát. Minden boltot kifosztottak, nem volt semmilyen ennivaló. Egyszer amikor már hosszú ideje csend volt leszöktem a szemben lévő szétlőtt boltba, hátha találok még valamit. Nagyon éhesek voltunk. Cukorkát, tésztát és olajat találtam. Egyszer csak hallottam, hogy nekem üvöltenek a házból, hogy gránát! Nagyon megijedtem és elkezdtem volna rohanni, de a következő pillanatban rám robbant az egész. Valami csoda folytán semmi bajom nem lett. Haza tudtam vinni az ételt. Utána sokáig azt ettük, meg szedtük ezt a zöld növényt – közben lemutat az aszfalt repedésekből előbújó gyomra -, olyan mint a rukkola. Olajjal és sóval egész finom.A fürdőszobában fogant a gyermekem is. Az ostrom alatt lettem terhes. Nem tudtuk meddig élünk. A szomszédok nagyon rendesek voltak, kaptam naponta egy tojást, hogy ne legyen alultáplált a gyerek. A saját szájuk elől vették el a falatot.Azóta sok minden megváltozott. Főleg az emberek. Akkoriban valahogy jobban egymásra voltunk utalva, és szerettük egymást. Most verseny van, eltapossuk egymást egy új kabátért, vagy nem is tudom miért. Bizonyos szempontból az ostrom alatt jobb volt.

301 302 304



 

Nem csak ő van ezen a véleményen. Nincs háború Boszniában, de a konfliktus a mai napig igen feszült. A Magyar Hadsereg békefenntartó missziójának a vezetője, Szpisják József dandártábornok szerint az EUFOR erők jelenléte nélkül az országban lévő stabilitás nem lenne garantált.
A helyzet megoldását bonyolítja, hogy a parlamentben az ekvivalitás jegyében minden népcsoportnak, bosnyáknak, szerbnek, horvátnak minden miniszteri pozícióban saját minisztere kell, hogy legyen és mindegyiknek vétő joga van. Tehát igen lassú a döntéshozás, ami a kisember mindennapjait is befolyásolja.

Ráadásul felnövőben van az a generáció, aki nem tapasztalta meg a háború borzalmait, de az etnikai ellentéteket igen, így életben is tarthatja ezt, amit a kiábrándultság és sikertelenség még inkább indukál. A probléma összetett, mint ahogy az egész balkáni kérdés is.

szöveg és kép: Kálló Péter

forrás: http://afoldgomb.hu/emberi-tenyezo/1420-pokol-kapujaban

1
  • Phutanang township, Kimberley, South Africa. 2011.
From the series, Painting over the Present.
  • South Africa, Aggenys. 2010.
From the series, Painting over the Present.
  • Asla Township, Mossel Bay, South Africa. 2010.
From the series, Painting over the Present.
  • Intabazwe Township, Harrismith. 2011.
  • Upington, South Africa. 2010.
From the series, Painting over the Present.
  • Chris Hani township, Bethal. 2011.

Graeme Williams

 

Graeme Williams Dél-Afrikai fotográfus. A legnagyobb magazinoknak dolgozik. National Geographic, Time Magazine, Newsweek szerepel portfoliójában. A Phoo Magazin olvasói a budapesti ArtMarketen találkozhattak képeivel. Elképesztően szuggesztív látásmódja túlmutat az egyszerű fotóriporteri gondolatokon, a mindennapi hírek problematikáján. Általános kérdéséket vet fel, kamerájával érez és történeteket mesél. Dél-Afrika, Johannesburg és annak problémái Magyarországtól igen távolinak tűnnek, mégis, ahogy Graeme-el beszélgetünk és nézzük a képeit valóságossá válnak. Kitágul az olvasó számára a világ. 

 

Miért a fotózással fejezed ki önmagad?

12 éves koromban kezdett érdekelni a fotózás és nagyon hamar rájöttem hogy az önkifejezés ezen formája egy vizuális csodaországba nyit ajtót.
Amikor végeztem az iskolában, a szüleim ragaszkodtak ahhoz hogy rendes szakmám legyen, így az egyetemen geológiát és statisztikát tanultam. A diploma után rögtön közöltem velük, hogy nem fogok geológusként dolgozni, hanem fotográfus leszek. Húsz évvel később még mindig fotográfus vagyok és még mindig izgatnak az új felfedezések.

 

 

Új ügynökséget alapítottál, ez alakította a nézeteidet?

A „South Photograph” egy létező dél-afrikai ügynökség volt, aminek én is alapító tagja voltam. Elegem lett az újságoknak és magazinoknak való könyörtelen munkából és úgy döntöttem, hogyha saját ügynökségem van, akkor több időt szentelhetek a saját munkámnak. Ez az ötlet végül is nem úgy alakult, ahogy elterveztem, de amint csak tudtam kiszabadítottam magam az üzletből és a saját személyes munkámra fókuszáltam. Visszatekintve életem ezen időszakára, a szabadúszóságból való kitörés építő jellegű volt, mert újraértékeltem azt, mivel és hogyan szeretnék valójában foglalkozni.

 

 

A művészetet a környezetetben lévő problémákkal kombinálod. Mit gondolsz mennyiére érthető ez a közönségednek?

Sok mindent kipróbáltam, hogy a lehető legjobban fejezzem ki a nézőpontomat a folyamatosan változó dél-afrikai szociális-politikai helyzettel kapcsolatban. Remélem, hogy sikerül közvetítenem egy érzést vagy hangulatot arról, hogy milyen az élet egy ilyen komplex országban. Hiszem, hogy a líraiság egy sokkal erőteljesebb eszköze a kommunikációnak, mint az úgy nevezett tények.

 

Hanover, South Africa. 2006

Hanover, South Africa. 2006

 

Mennyire kell a fotográfiának a valósághoz ragaszkodnia? Alkalmas arra, hogy tükröt tartson a nézők elé?

Képeimben próbálok hiteles maradni az egyes helyzetek lényegéhez és tartalmához. Nem gondolom, hogy mindenkinek ebből kell kiindulnia, de ez az én gyakorlatom. Kevésbé vagyok meggyőződve arról, hogy a fotográfusoknak meg kell változtatni a világot. Néhány fotográfusnak sikerült igen nagy hatást gyakorolnia a képeikkel, mint például a tengerparton a tengerből holtan kimosott menekült gyermek képe. Ámbár úgy gondolom, hogy vannak visszafogottabb módszerek is arra hogy kapcsolatot teremtsenek a fotós és a néző között.

 

 

Gyakran párosítasz képeket, miért?

A képeket a kiállítást rendező budapesti galéria rendezte párba. Szeretem a munkáimat párosával vagy hármasával kiállítani, amennyiben indokolt a kombinálás és a képek összekapcsolása értéket teremt, tovább mélyíti a munkámat. Úgy gondolom, hogy ez a mostani trendnek, vagyis a képek önkényes összekapcsolásának vége, mindazon által kezdetben esztétikailag nagy hatása volt. Például Rino Kawauchi esetében.

 

 

Párhuzamot érzek a te vizuális világod és Saul Leiter-é között,. Ez igaz?

Szerintem Saul Leiter munkái szépséget és állandóságot sugároznak és egyfajta vizuális meditáció határán mozognak. Büszkeséggel tölt el ha vele együtt emlegetnek.

 

Johannesburg inner city, South Africa. 2013.

Johannesburg inner city, South Africa. 2013.

 

A megtört városok sorozatban a képek árnyékban vannak. Vagy fogalmazzak úgy hogy árnyékolással emeled ki a fontos részeket? Ez mennyire intuitív?

Három és fél évig dolgoztam a megtört városok projekten. Kiválasztottam egy városrészt és besétáltunk a három testőrömmel együtt. Ez egy nagyszerű tapasztalat volt a városi élet minden szegmensének fotózására. Sosem tudhattam, hogy mit fogok találni és nem foglalkoztam túl sokat a beállításokkal sem, sőt valójában néha szinte semmire sem figyeltem oda. Ha jónak tűnt, csináltam egy vagy két képet és mentem tovább. A néző számára, a kontraszt a fény és az árnyék között, közelebbről nézve inkább kétértelmű és rendezetlen kombinációja a megtört részleteknek – ez volt az az érzés amit kerestem.

 

Az “Átfestett jelen” sorozatban nincsenek szereplők. Hogy lehet elmesélni egy sztorit szereplők nélkül?

Az „Átfestett jelen” sorozat a nagyon szegény körülmények között élő dél-afrikai emberekre fókuszál. Kunyhóik ragyogó színei azt fejezik ki, hogy szeretnének kitörni jelen körülményeikből és kitűnni a környezetük egyhangúságból. Azt hiszem, hogy a struktúra amit használunk jól fejezi ki gondolatainkat és azt, hogy az egyes dolgok egész emberi életekről mesélnek.

 

 

Kérlek mesélj nekünk egy kicsit Dél-Afrikáról, pontosabban arról a részről ahol te élsz. A képeid olyan helyeken készültek, ahol a szegénység, a szomorúság és az elnyomás mindennaposak. Meg tudod őrizni a humorérzékedet vagy ez csak irónia?

Nehéz fotózni Dél-Afrikában anélkül, hogy ne emlékeztessenek folyton az országban tapasztalható erős kontrasztokra; gazdag és szegény, iskolázott és iskolázatlan remény és elkeseredettség és természetesen az elszigeteltség a feketék és a fehérek között, amit az Apartheid kormány intézményesített. Mint fotográfus, megpróbáltam különböző módon elmesélni történeteket anélkül, hogy újságíró stílusban tenném. Sokkal jobban érdekel, hogy olyan témákat találjak, amik a világban máshol is másokkal is előfordulnak. Azt hiszem a humorom forrása sokkal inkább az empátia, mintsem az irónia. Megtöri az egyenes, kifejezéstelen „elbeszélést”.

 

Moenaneng Township, Marquard, South Africa. 2006

Moenaneng Township, Marquard, South Africa. 2006

 

Egy weboldalon azt írtad, hogy Johannesburg-ban szükség volt testőrre, miért? Mi volt az oka?

A bűnözés és a korrupció a legnagyobb akadályai Dél-Afrika fejlődésének. A gyilkosságok száma, ami 49% naponta, teszi Dél-Afrikát az egyik legerőszakosabb országgá a világon. Johannesburg belvárosát szinte teljes egészében feketék lakják, így egy fehér ember egy drága kamerával igen feltűnő jelenség. Testőrök nélkül nem tudtam volna olyan képeket csinálni, mint amiket készítettem. Felül kellett emelkednem a személyes biztonságomért való aggódáson, hogy elkapjam a lehető legjobb pillanatokat.

 

 

Gondolod, hogy a világ elég figyelmet fordít Afrikára, vagy ez egy probléma, amit meg kell oldani?

Annak érdekében, hogy a figyelmet Afrikára fordítsuk meg kell nyomnunk az újraindítás gombot. Mind az afrikaiaknak és a nem afrikaiaknak meg kell találniuk az utat a másik elfogadásához. Nagyon nehéz a berögzült képzeteket megváltoztatni, de az internet nagy segítség az integráció felgyorsításában.

 

Soweto, South Africa. 2006

Soweto, South Africa. 2006

 

Mit gondolsz a demokráciáról? A fotográfia demokratikus?

A demokrácia remek eszme, de úgy látszik, hogy csak azokban az országokban működik ahol az iskolázottság szintje magas. Nem hiszem, hogy a fotográfia demokratikus, sőt nagyon személyes és szubjektív, így a fotográfusok inkább hasonlatosak a diktátorokhoz vagy a társadalmilag függetlenekhez.

 

 

Kérlek mondj pár szót a budapesti kiállításról!

A budapesti kiállítás kurátora a new york-i Axis Gallery tulajdonosa Gary van Wyk, aki látni akarta, hogy hogyan fogadja egy kelet-európai közönség a munkáimat. A dél-afrikai és afrikai fotográfia nem sokat szerepel ebben a régióban, de az elmondható, hogy a kezdeti fogadtatás igen szívélyes.

 

 

Mi az elképzelésed a jövőről?
A világ épp egy radikális gazdasági, politikai és szociális változáson megy keresztül és érdekes lesz látni, hogy mindez hova vezet majd. Biztos vagyok benne, hogy az emberek a múltban is rettegtek az olyan eseményektől, amik beidegződött a társadalmi rendszereiket fenyegették. A világ népességének ugrásszerű megnövekedése és ennek hatása környezetünkre rákényszerít minket a társadalmi struktúrák újra értékelésére.

 

Glen Cowie, South Africa. 2005

Glen Cowie, South Africa. 2005

 

Graeme Williams weboldala

Facebook oldala

0