Phoo Magazin | Az egyiptomi meló
Phoo Magazine - Budapest based visual storytelling magazine - Kortárs Fotográfiai Magazin
Egyiptom, egypt, phoo magazin, kilépni, komfort zóna, turista osztály, fotográfia, rollfilm, bronica, sivatag, visual storytelling, black and white, élet, arab, kodak,
22839
single,single-post,postid-22839,single-format-gallery,ajax_fade,page_not_loaded,,select-theme-ver-1.6,wpb-js-composer js-comp-ver-4.3.4,vc_non_responsive
  • 1
  • 2
  • 3
  • 7
  • 8
  • 6
  • 4

Az egyiptomi meló

Túl sok kávét ittam a gépen, miközben úgy éreztem, hogy valamilyen emberkísérletnek vagyok a részese. Figyeltem őket miután bezáródott az ajtó, még mindig csöpögött az a nyúlós, bőr alá bebújó eső az ablakokra, körbefogott bennünket, mintha fel akarna oldani mindent, még felszállás előtt. Ez lett volna talán egyedül közös bennünk, hogy feloldódunk az októberi esőben,

mint valami kis repülőgép formájú kockacukrok.

Aztán figyeltem azt a házaspárt, akik már tizennyolcadik alkalommal utaznak oda. Mesélték a mellettük ülőknek, akik nem tudták hogyan kell viselkedni. Irigykedni kell, csendben bólogatni vagy utálkozni, hogy nem hagyja az a napbarnított bőrű, idősödő úr és a felesége, hogy elmerengjenek nehezen összekuporgatott szabadságuk első perceiben. Kiélvezzék a bíforcsikkent rizzsel. Nem mondta meg senki, hogyan kell viselkedni.
Tizennyolcadik alkalommal, minden évben többször. “A jegy foglalás olyan, mint a póker, tudni kell a megfelelő időpontban bedobni a tétet, így nagyot szakíthat az ember” – folytatja a napbarnított férfi, láthatóan rutinnal igazodik ki a last minute utak labirintusában. És erre büszke.

Vakok közt a félszemű a király.

A történet akkor ér el a csúcspontjára, amikor elkezdi taglalni, hogy nem eszik olyan szemetet a szállodai étteremben, mert hozzá van szokva a hazai ízekhez: pörkölt, lecsó, rántotta… ilyesmi; ezért konzerveket visz, illetve néhány euro a megfelelő zsebbe – ez is olyan, mint a póker – és megkaphat mindent a szobában. Ahol főz. A tenger és a meleg miatt mennek. Fojtogatni kezd a levegő, hátramegyek beszélgetni a két meleg stewardess sráccal, akik között valamiért izzik a levegő. Az egyik tangó táncos.

A többiek pedig csak ülnek és merednek maguk elé. Két-három óra múlva oldódnak fel sokan, amikor valóban tudatosul bennük, hogy elszakadtak az otthoni gondoktól és tényleg nyaralni mennek. Észak-Afrikába. Egyiptomba. Piramisos medencékbe, all inclusive szállodákba, fáraós felszolgálók közé. Esti dervises-hastáncos-fakíros program az aulában. És annyi kaja, amennyi beléjük fér. Nyaralás. De ettől valahogy még jobban megnő a feszültség.

11  10 12

Csomagküldés.

Csak a csomagok most emberek. Mr. Neckermann, akinek akkoriban csomagküldő cége volt, 1963-ban embereket csomagolt össze és küldött időtöltésre a világ számos helyére, Tunéziába, Spanyolországba és Dél-Dalmáciába. Azóta tízezrek töltik szabadidejüket, busz vagy repülőgép formájú csomagokba pakolva olyan valójában egzotikus helyeken, amiről tudomást sem vesznek.

Ennek persze nem Mr. Neckermann az oka, hanem az emberi természet, ami nem engedi az embert, hogy elhagyja a komfortzónáját és valóban megismerje a körülötte lévő világot. A megismerés bonyolult kérdéseket vet fel, amivel egyszerűbb nem szembesülni sem a hétköznapokban, sem pedig a rövidke egyhetes nyaralások során.

 

101 102a 102c102b

Nagyon fényes és meleg minden.

A napszemüvegen keresztül is hunyorgok, pedig már megy le a nap. Ez a következő kép, amit fel tudok idézni. A terepjárónk lefordul az útról, bele a homokba. Sikerült lerázni a teljesellátástól belassult nyaralókat. Köves dombok között megyünk, útmutatóként egy-egy magányos cédrus kerül az utunkba, és ekkor a rázkódás és remegés közben, ahogy az autónk halad előre a homokos-köves semmiben, lenyűgöz a természet. De nem csak úgy, hogy lenyűgöz és kész, hanem  belémhasít ennek az egésznek a nagyszerűsége.

Az előző napokban láttam a piramisokat, a tengert. Megéreztem Kairó romantikáját, találkoztam a kopt kereszténységgel, hajóztam a Níluson, beszélgettem emberekkel. Amikor tudtam a szemükbe néztem. Rohanás – az Egyiptomi meló, a szállodák túlzó világa – közben, meg tudtam állni és szemlélni a világot. Befogadni és talán valamit megérteni a szeliden világító szemekből. Az örökös lehúzás mögött, mert egy “két lábon járó pénzeszsák, egyenlő turista” vagyok, talán megláthattam az őszínte pillantásokat.
Ahogy egymást fényképezzük, ők engem, mert fehér a bőröm, más a szemem és a hajam színe, én pedig őket, mert érdekelnek, de valójában nem tudom, hogy nem-e csak azért, mert más a bőrük színe és a hajuk és a szemük.
Láttam ezeket a dolgokat. De a sivatagban értettem meg tényleg, hogy merre járok.

A sivatag olyan, mint a tenger,

akik benne élnek pedig olyanok, mint a halászok. Kiszolgáltatva egy őket körülvevő, hatalmas erő hullámzásának. Ringatóznak a homokban, mint egy kishajó. Ezt csak egy pillanatra is megérezni olyan, mintha a dolgok mögé látnánk.

 

112 103111119104 105106

Kép és szöveg: Kálló Péter