Hajdú Tamás: Summer in the city
A hajdan szebb napokat látott, a szocialista ipar büszkeségeinek egykori jelképei, a vágy tárgyát képező Dacia gépkocsik utolsó példányai itt bújnak meg elhagyatottan a merészen és buján felnövő növényzet fényes-zöld sátra alatt. A repedésekből kinő a fű, a járdaszegély és a kanálisfedő körüli széttöredezett és egyenetlen betonfelületet rózsaszín és vörös kontúrokkal rajzolja körül a pazarlóan elhullatott virágszirom-szőnyeg. A holt anyag minden résébe, minden repedésébe – melyet az idő ejtett, de be nem foltozott – betör a nyár, és lélegzik szabadon, háborítatlanul.
De talán mégsem mindenütt ilyen érintetlen ez a hullámzó növényi élet. A lelkes, de szegényes emberi gondoskodás nyomai is ott vannak az anyag újrafelhasználásának kreatív kísérleteiként a tömbházak közti virágos és zöldséges kertecskékben: félbevágott pillepalackok, műanyag mécsesek, apró vaskerítések. A pillepalack úgy van itt jelen, ebben a térben, mint a fogyasztói társadalom és a találékony mindennapi élet kelet-európai szimbiózisa, mint a vágy és a szükség ellentétének helyi kibékülése. A bent és kint határvonalai is képlékenyebbé válnak, a privát szféra hagyja magába omlani a nyár illatait, zöld burjánzását. De a magánszféra is bátrabban és szemérmetlenebbül lép ki a nyilvános térbe: nem bánja sem a szegénységet, sem a rútságot. Nem kendőzi magát, nem akar tehetősebbnek és szebbnek látszani, mint amilyen: öreg vállon leengedett ruhapánt és foszlott, pecsétes intim ruhadarab a szártókötélen – kitárulkozik, és önfeledten éli a napfényes életet. Mit is kellene szégyellni itt? Ezek vagyunk, ilyenek vagyunk.
Jól megfér itt együtt, a tömbházak nyarában a szemérmetlen ruhadarab és a politikusportré. A valahonnan idekóborolt, falusi idillt idéző tehén és a magasra nőtt bozót mögött magasodó, valaha az urbanizáció igényével épült lepusztult tömbház. Nézzük a fotókat, és gondolkodunk: milyen életeket rejtenek a falak, mi van az ablakok mögött, kié a barbie-rózsaszín blúz a szárítókötélen, mely viselője elől épp eltakarja a kilátást. Nézzük és kérdezzük: milyenek a kilátások innen?
– Bodó Julianna
Hajdú Tamás amatőr fotográfusnak vallja magát, főállásban állatorvos. Szürreális kutyás sorozata mellett, számtalan elismert munkájával találkozhatunk többek között a Feature Shot, Bored Panda vagy a LensScratch oldalain. Most a Phoo hasábjain mutatja be Nyár a városban sorozatát, mostantól, mint Phootographer. Szilágysomlyón született, jelenleg Nagybányán él. Én először blogjával találkoztam talán több, mint tíz évvel ezelőtt, ami szerencsére azóta is rendületlenül üzemel. Egymás mellett haladtunk, talán hatással voltunk egymásra, Tamás munkái rám, biztosan.
Rendkívül egyszerű, letisztult és mégis iszonyú ironikus kifejezési módja egyedivé teszi képeit. Úgy érez rá a hétköznapok abszurditására, mint Martin Kollar. A romániai valóság mögül a világlátása tör elő. Egy interjújában azt mondja: “Zavar. Vizuálisan is és érzelmileg is. Zavar, hogy ilyen környezetben kell a gyermekemet felnevelnem, zavar, hogy dominál a giccs és a rossz ízlés. De közben élvezem is, mert jókat lehet szórakozni rajtuk. (…) Komoly dolog a humor! (nevet). Nem mindenkit érint meg ez a fajta látásmód. Szakmámat tekintve morfopatológus állatorvos vagyok. Lehet, hogy emiatt kicsit „ferde” a humorom, de akik igazán ismernek, azoknak egyből lejön a poén.”
A Phoo felületén mostantól rendszeresen találkozhattok Tamás munkáival!
(forrás: http://www.maszol.ro/index.php/kultura/46142-hajdu-tamas-komoly-dolog-a-humor)